GÚR NÁNDOR (MSZP): Osztolykán képviselőtársam, a két perc erről szól, de egyébként normálra is be vagyok jelentkezve az első pillanattól kezdve.

A dolog lényege három mondatban. Szerintem Kontur Pálnak lövése nincs arról, lövése nincs arról, hogy mondjuk, az én életutam miről szól. Én gyárban kezdtem az életemet, sőt fiatalon, tizenévesen gépkocsikísérőként is ültem akár még este is azon a teherautón, ami gyümölcsöt szállított. De nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy Kontur Pál úr ki tudjon nyilatkoztatni, és mondjon olyan dolgokat, amiről halványlila elképzelése nincs.

A másik része a dolognak: igen, én gyárban kezdtem az életemet mint mérnök, előtte persze dolgoztam kétkezi munkásként is. Azt követően azt kell mondjam önnek, hogy mondjuk, 8-10 év konkrét munkatapasztalattal bírok, nem tudom, hogy a miniszterelnök meg a köztársasági elnök együtt bír-e ennyivel, konkrét, kézzelfogható munkatapasztalattal. De a személyeskedést hagyjuk, csak az ön felvetett kérdésére mondom.

De a legfontosabb, amit mondani akarok. Nyolc év leforgása alatt ebben az országban nagyjából 250 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. Nem túl sok, nőhetett volna sokkal többel is. (Kontur Pál: Eggyel nem nőtt.) 2008 és 2012 között, a válság bekövetkezte után meg 110 ezerrel kevesebb most. De nem ez a lényeg megint csak. A legfontosabb nem ez. A legfontosabb az, hogy ebben a két esztendőben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több mint 10 ezerrel, abban a régióban meg több mint 20 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma. Ön nekem nem beszéljen arról, hogy nekem mit kellett volna tenni, amikor önök (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) azt nem tudták megőrizni, ami a korábbi időszakban megszületett! Lerontották, és azoknak az embereknek a kárára tették mindezt - (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét. - Közbekiáltások a Fidesz soraiból: Idő! Lejárt az idő!) - igen, akkor nyomok újabb kétpercest -, akiknek segíteniük kellett volna.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu