KARA ÁKOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Örömmel hallottam az előttem szóló két képviselőtársunkat - leszámítva az ügyrendit, mert arra nem számítottam - a szintvizsgával kapcsolatban, mert ez nem politikai típusú, hanem szakmai típusú megközelítés, amiről érdemes néhány szót váltani. Hiszen a szintvizsga témakörével kapcsolatban pont oda szeretnék visszautalni, amit korábban mondtam, és úgy látom, hogy akkor sikerül ezzel révbe érni, sőt talán sikerül önöket meggyőzni, hogy pontosan a törvény szövegében mi szerepel. Mert hangsúlyoztam önöknek, hogy a törvény lehetőséget ad a 9. osztályban köthető tanulószerződésekre, és nem kötelez erre.
Az én véleményem szerint nyilván majd ennek a törvénynek - ha így kerül elfogadásra - az alkalmazása során ki fog derülni, hogy melyek lesznek azok a vállalatok, melyek lesznek azok a kicsi vagy nagyvállalatok, közepes cégek, amelyek azt mondják, hogy ilyen körülmények közepette, tehát ilyen feltételek között fognak a 9. osztályra tanulószerződést kínálni. Ez egy opció, egy lehetőség lesz, és majd ki fog derülni, hogy melyek lesznek azok a cégek, vállalkozások, amelyek azt mondják, hogy az ő jövőjüket, illetve a fiatalok számára kínált jövőt ilyen szempontból össze fogják hangolni. Nyilván ilyen szempontból számukra ez egy lehetőség, ez a cégek oldaláról nyíló lehetőség.
A másik oldalról pedig szeretném megerősíteni azt a lehetőséget, hogy a diák, ugyanúgy a szülő, az iskola segítségével, az oktató tanárok, szakoktatók támogatásával nyilván a másik oldalról tudják eldönteni azt a lehetőséget, hogy a hagyományos, tehát a 10. osztálytól folyó gyakorlati képzésben vesznek részt, vagy részt vesznek a 9. osztálytól folyó képzésben. Így aztán tudok Sós Tamás képviselő úr sok felvetése közül egyre reagálni: az én véleményem szerint biztosan nem üresednek ki az iskolai tanműhelyek.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés