OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy talán nemhiába értettük félre a képviselő asszony szavait mindannyian, és azt gondolom, hogy amit Berényi László képviselő úr is elmondott, ön nyíltan azt jelentette ki, hogy a szakképzés jelenlegi minőségi romlásának okai a roma fiatalok, illetve a roma fiatalok funkcionális analfabétaként való kikerülése az oktatás rendszeréből.

Azt gondolom, hogy számos más kérdést is fel kellene vetnie, azt is fel kellene vetnie, hogy milyen az az iskolarendszer, ami ezeket a fiatalokat ki tudja vetni magából, hogyan lehet ma Magyarországon egy fiatalnak írás-, olvasástudás nélkül kijönni az általános iskolai képzésből. Azt, hogy ezt összehozza a roma integráció évtizede programhoz született jelentéssel, én magam nem értem, aki saját magam készítettem el ezt a bizonyos országgyűlési határozatot annak idején köztisztviselő koromban, de ön biztosan jobban érti.

Én abban azt látom, hogy addig, amíg indikátorok voltak megadva, és egy bizonyos hosszú távú stratégiára alapozott a roma évtized program, itt most ez összemosásra kerül a nemzeti felzárkózási stratégiával. Nem mondok értékítéletet, ha jobban tájékozott lenne a képviselő asszony, akkor tudná, hogy ebben a jelentésben arról van szó, hogy a kormány 20 ezer roma fiatal részvételét kívánja két év alatt megjeleníteni a szakképzés rendszerében, és hogyha ezt ön tudná, és ezt el is mondaná, akkor lenne miről vitatkozni.

Köszönöm szépen. (Vágó Gábor tapsol.)

Forrás: parlament.hu