ROGÁN ANTAL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelemmel hallgattam itt közben a kisebbségi hozzászólásokat az egyes bizottsági véleményeknél, ezek nyilvánvalóan megelőlegezik a most következő vezérszónoki hozzászólásokat is. Azt szeretném elmondani önöknek, hogy én nem kívánok nagyon mélyen - lévén, hogy nem is ez a szakmám - abba bocsátkozni, hogy az alaptörvény-módosítás tekintetében mi is egészen pontosan a jogi helyzet. Nyilvánvaló volt, hogy az átmeneti rendelkezések annak idején magukban foglalták az alaptörvényben foglalt általános szabályok pontosítását. Az, hogy ezek így, ebben a formában most részei, nem részei az alaptörvénynek, az teljesen egyértelmű, hogy ugyanolyan súllyal rendelkeznek, mint egyébként maga az alaptörvény. Én azt gondolom, hogy itt egy jogtechnikai megoldáson vitatkoznak, tisztelt képviselőtársaim, amely minden bizonnyal érdekfeszítő, de a tartalmat érdemben nem érinti.

Visszatérve a jegybanktörvény módosítására, itt én azt gondolom, az nyugodtan elmondható, hogy maga a kormány itt gyakorlatilag semmilyen érdemi változást a jegybanktörvényben, hogyha így nézzük, nem eszközöl, és ezek a változások csupán azt a szándékot erősítik - és ezt most szeretném elmondani, hogy kezdettől fogva ez volt a véleményünk, és ma is az a véleményünk -, hogy a Magyar Nemzeti Banknak függetlennek és erősnek kell lennie. Ezen a téren egyébként az új jegybanktörvény a Magyar Nemzeti Bank kezébe egyrészt új eszközöket ad, amelyek erősítik a függetlenségét és a hatáskörét. Soha nem volt példa eddig arra, hogy például a Magyar Nemzeti Bank eszközzel rendelkezzen makroprudenciális kérdésekben, és fel tudjon lépni például a devizahitelezés esetleges újbóli elterjedése ellen. Pont az volt a hibája az előző jegybanktörvénynek és az előző jegybanki lehetőségeknek, hogy önök annak idején soha nem tették lehetővé a jegybanknak, hogy ilyen kérdésekben föl tudjon lépni. Az az új jegybanktörvény, amelyet az Országgyűlés nem egy évvel ezelőtt... - itt szeretném felhívni erre tisztelt képviselőtársaim figyelmét, nagyon örülök neki, hogy ilyeneket mondanak, de ezt decemberben fogadta el a parlament, december pedig nem egy éve volt -, a decemberben elfogadott jegybanktörvény-módosítás például ilyen eszközökben igenis megerősíti a Magyar Nemzeti Bankot, ráadásul európai értelemben példátlan mértékben, ezt még az Európai Központi Bank véleménye is elismeri.

Azt gondolom, hogy ezek a lépések, amelyeket ma itt a kormány végigvisz, kicsi lépésekben, de erősítik a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét. Hogy ezek a kicsi lépések egyébként kellenek-e ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank valóban függetlennek érezze magát, ebben már lehetne vitatkozni, mert ahogy említettem önöknek, például az egyik sarkalatos pontja az Európai Központi Bank kérésére a módosításnak, az egészen pontosan az, hogy hatályon kívül helyezzük a törvénynek azt a paragrafusát, hogy a kormány képviselője szavazati jog nélkül részt vesz a monetáris tanács ülésein. Én azt gondolom, ez így volt húsz éve, így van Európa legtöbb jegybankjában, olyan hatalmas jelentősége a kérdésnek nincsen, és ahogy ezt mondtam a bizottsági vélemény elmondásakor, egyébként néha erre lehet, hogy szükség is lenne, de természetesen ezek után is megteheti azt a monetáris tanács, hogy ha akarja, akkor meghívja a kormány képviselőit önnön maga ebben a formában egy-egy napirendhez vagy annak bármely részéhez. Tehát bizonyos értelemben megfordul a helyzet, nem a kormány képviselőjének van joga részt venni, hanem a monetáris tanácsnak van joga meghívni. Kétségkívül, ez egy hozzáállásbéli változás, bár én azt gondolom, ez a jegybank függetlenségének olyan erős korlátját nem jelentette.

Aztán nem tekintem nagyon nagy súlyú kérdésnek azt, hogy a monetáris tanács tagjainak súlyos kötelezettségszegés esetén történő felmentését így, ebben a formában kiemeljük a törvényből, bár jelzem, hogy itt egy pontosításra szükség lesz, ezt Simor András jegybankelnök úr egyébként jelezte is a gazdasági bizottság ülésén. Az ezzel kapcsolatos módosító indítványt a képviselőcsoport már előkészítette, ezt értelemszerűen ehhez a törvényhez be is fogjuk adni; nyilvánvalóan ez a jegybank jogászaival egyeztetett és általuk előkészített módosító indítvány.

Valamint nem tartom kardinális kérdésnek azt a módosítást, amely a monetáris tanács megszűnéséről rendelkezik az euró magyarországi bevezetése esetén. Azt kell hogy mondjam önöknek, úgy látom, hogy ez még egy igencsak jelentősen odébb lévő esemény, ráadásul, tegyük hozzá, hogy a jelenlegi szabályok értelmében majd erről akkor a parlamentnek egyébként kétharmados többséggel is kell döntenie. Megértem az EKB érveit e téren, de önmagában a Magyar Nemzeti Bank súlya, funkciója jelentőset változik, hogyha Magyarországon a nemzeti fizetőeszköz helyébe az euró lép, de ahogy említettem önöknek, ez valószínűleg nem a közeljövő legfontosabb kérdése.

Végül ez a módosítás, ahogy említettem önöknek, az alaptörvényen keresztül magában foglal egy olyan módosítást, amelyben már erősebb vita volt, ez a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének és a Magyar Nemzeti Bank egyesítésének a lehetősége. Azt gondolom, hogy egyébként az európai tendenciák ebbe az irányba mennek, ezt még az Európai Központi Bank is elismeri. Az a helyzet, hogy a legtöbb európai országban ez egy célkitűzés, ami kisebb-nagyobb lépésekkel valósulgat meg, és például abban az országban, ahonnan ma érkezett az Európai Központi Bank mostani elnöke, Olaszországban ez már egy-két éve így van. Itt a kifogás az ellen irányult, hogy természetesen ebben az esetben személyi következményekkel is együtt járt volna ez a döntés.

Azt gondolom, hogy leginkább a formai részét támadta az Európai Központi Bank, és nem a tartalmi részét támadta, most az történik, hogy mind a két lehetőséget kivesszük a törvényből ebben a formában; ennek, én azt gondolom, leginkább a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél örülnek. Tehát itt kevésbé a Magyar Nemzeti Bank önállóságát sikerült megvédenie azoknak, akik ennek a módosítását kezdeményezték, inkább a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének az önállóságát, ami önmagában, azt gondolom, hogy már nem számít egy kardinális kérdésnek, tehát ezt azért érdemes hozzátenni ennél a módosításnál.

Szeretnék egy kicsit általánosabban, kitekintően is beszélni erről. Itt képviselőtársaim részéről többször elhangzott az, hogy úgymond a kormány vagy a kormánypárti képviselőcsoportok rá akarták tenni a kezüket a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékaira.

(10.50)

Megjegyzem önöknek, hogy a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékai még csak nem is a Magyar Nemzeti Bank tulajdonát képezik, tehát itt egy nagyon erős fogalmi zavar van akkor, amikor önök erről beszélnek ebben a formában. (Dr. Józsa István: És mi a szándék?) Azok egy jó része is gyakorlatilag úgy van fölhalmozva, hogy vagy valamilyen hitelforrásból származik, vagy pedig egy olyan pénzügyi eszköz, amit csak úgy nem lehet elkölteni. (Dr. Józsa István: A magánnyugdíjpénztárak vagyonát sem lehetett volna elkölteni.) Azt javasolnám önöknek, hogy egy kicsit óvatosabban fogalmazzanak, amikor ilyen mondatokat mondanak.

De megjegyzem, tisztelt képviselőtársaim, én azt gondolom, hogy valahol, valamilyen módon mégiscsak az Országgyűlés az, amelyik a Magyar Nemzeti Bankkal tart egy olyan kapcsolatot, hogy például azokat az embereket megválasztja, azok egy jelentős részét, akik a Magyar Nemzeti Bankban a monetáris politika irányításában döntéseket hoznak. Elvégre mi voltunk azok mint országgyűlési képviselők, akik megválasztottuk a monetáris tanács tagjait, a jelenlegi hét tagból úgy mellékesen négyet. Tehát ha az önök vádja igaz lenne, tisztelt képviselőtársaim, akkor a 4:3 aránnyal ezt már régen megcsinálhattuk volna. Mégsem tesszük. S nemcsak azért, mert nem áll szándékunkban, hanem azért sem, mert ennek a felvetésnek így önmagában nincs semmi értelme, tisztelt képviselőtársaim, ezért nagyon szeretném, ha sokat így nem hangoztatnák.

A másik oldalról szeretném leszögezni, hogy különösen furcsának tartom - ahogy az a költségvetési bizottság ülésén is, ha jól hallom, elhangzott -, hogy MSZP-s képviselőtársaim úgy beszélnek a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének a vélt sérelméről, hogy elfeledkeznek arról, hogy részben azért van ilyen faramuci helyzet a monetáristanács-tagok és a jegybanki vezetők tekintetében, mert Gyurcsány Ferenc kormányzása idején ők voltak, akik jó mélyen belenyúltak a jegybanktörvénybe, és elindították azt a folyamatot, aminek az lett az eredménye, hogy fölborult az arány a külsős és belsős tagok tekintetében, hogy egyszerre jár le a külsős tagok egy jelentős részének a mandátuma. Ezt mind önök idézték elő azért, hogy Járai Zsigmondot megpróbálják kordában tartani jegybankelnökként, azaz beleszóltak akkor a Magyar Nemzeti Bank önállóságába. Ez egyébként onnan is látszott, hogy az akkori monetáris tanács a vitáiban, a döntéseiben sokkal megosztottabb volt, mint most. Alig tudnak mondani olyan döntést az elmúlt egy évből, amióta megválasztottuk a monetáris tanács külsős tagjait, amely ne egyhangú lett volna, vagy ne jellemzően olyan többségi döntés lett volna, ahol nem 4:3 az arány, hanem 6:1 vagy maximum 5:2, de az esetek túlnyomó többségében 7:0, tisztelt képviselőtársaim.

Ez azt mutatja, hogy az Országgyűlés a döntésével olyan tagokat küldött a monetáris tanácsba, akik nem befolyásolni akarták a Magyar Nemzeti Bank belső működését, nem az történt, hogy a Magyar Nemzeti Bank önállóságát veszélyeztették volna, hanem éppen ellenkezőleg, erősítették azt, azzal is, hogy egy irányba húzó döntéseket hoztak ebből a szempontból. Ez az önök döntéseire nem volt jellemző, Gyurcsány Ferenc annak idején többször is nyíltan kimondta, hogy csak azért sem olyan embereket küld a monetáris tanácsba, akik mondjuk, Járai Zsigmonddal valamilyen formában egyetértenének. Ez egy nagyon jelentős különbség, tisztelt képviselőtársaim, és erről ne feledkezzenek meg. Azt gondolom, ma egészen más lenne a helyzet, ha annak idején nem nyúltak volna bele a jegybanktörvénybe.

Az én véleményem szerint az egy fontos dolog, és erről érdemes beszélni, hogy most nem módosítunk ugyan a monetáris tanács tagjainak a növelésére és a jegybank alelnökeinek a számára vonatkozóan - ebben van egy vita a jegybankkal -, de vállaljuk azt, és ezt itt is szeretném elmondani, hogy a mostani jegybankelnök mandátumának a végéig nem élünk ezekkel a jelölési lehetőségekkel. Meggyőződésem szerint ez egy olyan vállalás, ami csupán egyfajta biztosítéka annak, hogy a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi működése változatlan tud maradni, de őszintén megmondom önöknek, ennek megvannak a veszélyei is. A bizottság ülésén is elmondtam, az fog történni, hogy a következő év tavaszán nem lesz olyan vezető a jegybankban, akinek az elmúlt hat évre bármilyen rátekintése lenne, mert a jegybank összes vezetője két hónapon belül egyszerre távozik. Ez annak köszönhető, hogy nem lehetett még egy új alelnököt beletenni valamikor a jegybankba, akinek lett volna lehetősége, hogy mondjuk, egy egyéves kontinuitás formájában valamilyen módon képviselje egy vezetés kontinuus folyamatát. Ez nem így történt. Azt gondolom, hogy ennek megvannak a belső veszélyei is, mert az fog történni, hogy a külsős monetáris tagok mandátuma is majd egyszerre jár le, meg a jegybanki vezetés mandátuma is egyszerre jár le, azaz önmagában a kontinuitást mindig vagy külsős tagok, vagy belsős tagok fogják képviselni a jegybankban. Arra nem nagyon lesz példa, hogy ebben közös lehetőség legyen. Én ezt őszintén sajnálom. Azt gondolom, hogy ez szakmai szempontból nem túlságosan szerencsés. Ezt még az EKB is elismeri a véleményében, ennek ellenére kitartunk amellett, hogy nem fogunk új monetáristanács-tagokat jelölni, és nem kerül a jegybankba új alelnök sem, bár az én meggyőződésem szerint jobb lett volna, ha a jegybanki vezetés szintjén valamilyen kontinuitás lehetősége biztosítva van.

Végül beszéljünk arról, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez egy olyan jegybanktörvény lesz ezzel a módosítással, amely európai értelemben egy erős és független jegybankot jelent. Én itt még egyszer szeretném leszögezni, amivel kezdtem: az én meggyőződésem szerint igen. Először is nem nagyon van példa arra, hogy európai jegybanktörvények ilyen széles mozgásteret adjanak egy jegybank kezébe. Nem tudnak nekem olyan nemzeti bankot mondani, amely Európában szélesebb jogkörrel rendelkezik, mint jelenleg a Magyar Nemzeti Bank. A Magyar Nemzeti Bank a monetáris politikai eszköztár tekintetében az egyik legszélesebb eszköztárral rendelkező bank lett. Nem tudnak olyan jegybankot mondani, amely a döntéseit tekintve ennyire összehangoltan tudott működni az utóbbi hónapokban. A Magyar Nemzeti Bank például a hatáskörökre, a belső szabályzatokra vonatkozó összes döntését 7:0 arányban hozta meg az elmúlt hónapokban. Nem nagyon van ilyen nemzeti bank, ha megnézik a monetáris tanácsokat, Európa legtöbb pontján.

Azt gondolom, hogy éppen azért a kormány által eredetileg előterjesztett jegybanktörvény-módosítás, az eddig itt meghozott személyi döntések, valamint a kormány és a Nemzeti Bank közötti együttműködés is arra utal, hogy a Nemzeti Bank függetlensége nem szenvedett csorbát, sőt lehetősége van arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank minden eddigihez képest függetlenebbül és önállóbban tudja végezni a munkáját. Ehhez pedig szükség volt arra, hogy az Országgyűlés tavaly decemberben egy új jegybanktörvényt fogadjon el.

Még egyszer szeretném leszögezni kormánypárti képviselőtársaimnak és az ellenzékieknek is, lehet arról beszélni, hogy a kormány e téren meghátrál, de azt gondolom, hogy két dologban egyáltalán nincs igazuk. Jobbikos képviselőtársaimnak abban, hogy bármilyen önállóságról lemondanánk. Az előbb felsoroltam a módosításokat, amelyeket nem neveznék olyan hatalmas fajsúlyúnak. Baloldali képviselőtársaimnak pedig ebben a formában abban van a legkevésbé igazuk, hogy most történik egy olyan módosítás, amely visszaállítja a jegybank függetlenségét. Ez nincs így, mert az nemcsak hogy nem sérült, hanem érdemben erősödött is, s azt gondolom, hogy e téren legfeljebb kicsi apróságok azok, amelyek még gondolatilag is erősítik a jegybankot, de ezek így, ebben a formában nem azt jelentik, hogy most visszaadunk a jegybanknak valamit, amit elvettünk tőle. Erről szó sincs!

Tisztelt Képviselőtársaim! Az én véleményem szerint egész egyszerűen lezajlott egy olyan folyamat, amit úgy lehet nevezni, hogy felfokozott nemzetközi körülmények között. Lezajlott egy jogi egyeztetése az Országgyűlés által tavaly elfogadott jegybanktörvénynek, s kiderült, hogy melyek azok a pontok, amelyeken esetleg súrolhatja a közösségi jogot. Ezek a pontok egyébként nem voltak túlságosan jelentősek, és e téren a magyar kormány azt mondta, hogy nem kíván ezekkel vitatkozni, hanem ezeket a pontokat visszahozza az Országgyűlés elé, és ezt a módosítást az Országgyűlésben elvégzi. Azt gondolom, hogy ez egy természetes és normális folyamat, főleg azért, mert ha megnézik, akkor jó néhány olyan európai uniós országot tudnék önöknek mondani, amelyek ellen lényegesen több kötelezettségszegési eljárás van folyamatban, mint Magyarország ellen, és lényegesen kevésbé kompromisszumkész akkor, amikor ezekben a kötelezettségszegési eljárásokban a végső döntését meghozza.

Énszerintem a magyar kormány jó döntést hozott, amikor a brüsszeli Bizottság jogászai által felvetett kérdésekben kompromisszumot kötött és ezt visszahozta, s azt gondolom, a kormány abban is helyes döntést hozott, hogy abban a lényegi kérdésben - mert ezek lényegi kérdések, és ezzel szeretném zárni -, ami arról szól, hogy esküt kell-e tennie a Magyar Nemzeti Bank elnökének a Magyar Alaptörvényre, abban nem engedett, mert példátlan lenne, ha ebben engedtünk volna, példátlan lenne, ha egy komoly magyar közintézmény vezetőjének nem kéne Magyarország Alaptörvényére esküt tennie. Ilyenre nem nagyon tudnának mondani se Európából, se a világ más pontjáról példát.

A másik oldalról azt gondolom, azt is helyesen tette a kormány, hogy nem engedett abban a kérdésben, ami az általános fizetésrendezési kérdéssel kapcsolatos. És azért nem, mert ez valóban egy általános fizetésrendezési helyzettel függött össze. Nemzetközi színtéren is több alkalommal bemutattuk, hogy csökkent a rektorok fizetése, csökkent az állami vállalati vezetők fizetése azért, mert abban a gazdasági helyzetben, amit a kormány mostani elődei örökül hagytak ránk, kellett ilyen lépéseket hozni, be kellett vezetni egy felső fizetési plafont, és ez a felső fizetési plafon mindenkire érvényes, beleértve a jegybank vezetőit is. Ez egy általános fizetésrendezés része volt, és nem a jegybank ellen irányuló lépés.

(11.00)

Nagyon helyes, hogy a kormány ezekben a kérdésekben nem engedett, a kompromisszumot a többi kérdésben kötötte meg, és azt gondolom, azt, hogy ez a kompromisszum érdemi, azt pedig az a tény mutatja jól, hogy a brüsszeli Bizottság önmagában a miniszterelnök és a bizottsági elnök legutóbbi találkozójakor ennek a törvénymódosításnak a tartalmi elemeit elfogadta, és azt gondolom, hogy az Országgyűlés ennek megfelelően hozzájárul a kötelezettségszegési eljárás lezárulásához, hogyha ezt a törvénymódosítást egyébként itt a parlamentben meg is szavazza.

Ezért, bár látom, hogy vannak más természetű aggályaik a képviselőtársaimnak, azt azért mindenképpen fölvetném, hogy azok a képviselők, akik arról beszélnek, hogy Brüsszel és Magyarország viszonyát rendezni kell, azok azért gondolják meg, hogy legalább a jegybanktörvény-módosítási részét ennek a módosításnak nem kívánják-e megszavazni, mert ha nem teszik, akkor érdekes ellentmondást fogok látni a szavaik és egyébként a tetteik között. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu