ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Vissza szeretném terelni a vitát a jegybanktörvény-módosítás érdemi részére, és szeretném itt elmondani, amit már jeleztem részben a vezérszónoklatban is, csak most részletesen, hogy be szeretnék nyújtani, illetve be fogok most nyújtani egy olyan módosító indítványt, amely a jegybanktörvényre vonatkozik. A jegybanktörvény ugyanis a mostani módosítással a 46. § (10) bekezdést egy az egyben kiveszi, amely a monetáris tanács tagjainak súlyos kötelezettségszegés esetén történő felmentését szabályozta volna eredetileg. Az én véleményem szerint - ebben egyetértünk a jegybankelnök úrral, aki szintén kifejtette ezt az álláspontját a gazdasági bizottság ülésén - ez egyvalamiben szabályozatlan helyzethez vezet. Nem egyértelmű, hogy a jegybank monetáris tanácsának a tagjait ilyenkor a felmentési okok megléte esetén ki menti fel, az Országgyűlés, illetve a köztársasági elnök, és éppen ezért egy erre vonatkozó részletes szabályozást szeretnék benyújtani, ami arról szól, hogy a monetáris tanács (4) bekezdés a) és b) pontja szerinti tagjait a köztársasági elnök - ezek a belsős tagok -, a c) pontja szerintit pedig az Országgyűlés mentheti fel. Ezek a külsős tagok, és ezeket természetesen az alapokmány 14.2 cikkében meghatározott okokból lehet egyébként csak felmenteni; ez az európai központi banki alapokmány és az abban szereplő felmentési rendelkezések. Ennyiben tehát ez összhangban van az európai szabályozással, és a Magyar Nemzeti Bank elnökének a támogatását is bírja. Ez a módosító indítvány, azt gondolom, hasznos kiegészítés ahhoz, amit most a kormány benyújtott. Tartalmi értelemben nincs változás, jogilag azonban az mégiscsak furcsa, abszurd helyzet, hogy nem egyértelmű, lehet-e felmenteni, mondjuk, súlyos kötelezettségszegés esetén, akkor azt hogyan lehet megoldani, milyen formában; ezt a helyzetet rendezi.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés