DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egyetértek Törő képviselő úrral abban, hogy alapvetően jól gazdálkodó és rosszul gazdálkodó önkormányzatokat lehet megkülönböztetni, pusztán csak azért tettem ebbe bele a politikát, mert időnként meg szokták egymást kínálni ezzel, mintegy alul- vagy felüllicitálva, hogy ki az ügyesebb és ki az ügyetlenebb. Maradjunk abban, hogy bőven akad példa, rossz példa mind a két oldalon, mind az MSZP, mind a Fidesz oldalán, de én ezzel befejezettnek tekintem a vitának ezt a részét.

Ami ettől sokkal fontosabb, hogy azt mondja már meg, legyen szíves, kedves államtitkár asszony, mitől lesz olcsóbb vagy mennyivel lesz olcsóbb így a rendszer. Ugyanis az én józan paraszti eszem azt mondatja velem, hogy teljesen mindegy - pénzügyi szempontból mondom, nem szakmailag -, hogy a járásszékhelyek vonatkozásában, a járási hivatalok vonatkozásában vagy a polgármesteri hivatalok vonatkozásában kell az adott feladatokra, a rendszer fenntartására, üzemeltetésére a pénzeket kifizetni, egyik zsebünkből a másikba dugdossuk vagy az egyik oldalról a másikra tologatjuk ezeket a kiadásokat, ettől önmagában nem valószínű, hogy olcsóbb és hatékonyabb lesz a rendszer.

Azt kell kimondani, amit önök még nem teljesen világosan mondtak ki, nyilván mert ez politikai érdekük, hogy valószínűleg két esetben lehet megtakarítani, egyrészt ha az épületeket bezárják, esetleg eladják, akkor még egyszeri bevételre is szert tesznek, másrészt leginkább azzal, ha az embereket elküldik; ha a kollégák, a köztisztviselő kollégák jó részét elküldik, megszűnnek munkahelyek, és az ő helyükre nem vesznek fel másokat. Hiszen ekkor egy jelentős bér- és járulékmegtakarítást, másrészt az épületek fenntartásával járó, esetleg gépjárművek fenntartásával járó megtakarítást tudnak realizálni. Igazából a rendszer ekkor lesz olcsóbb, csak ezt nyilván nem mondják el, mert egyrészt rendkívül népszerűtlen, másrészt tovább erodálja a szavazótáborukat. Harmadrészt persze, nagyon kínos szembenézni azokkal a köztisztviselőkkel, akik mondjuk, 45. vagy 50. életévükön túl valószínűleg soha az életben nem fognak tudni már elhelyezkedni, minél kisebb a település, annál kisebb az esély, hogy valamikor is új munkahelyet tudnak találni. Ezt kellene elmondani, hogy mennyi megtakarítást hoz, mert ezt a számot még nem hallottuk, és hány köztisztviselő kolléga elbocsátásától kell tartani. Erre nagyon kíváncsiak lennénk.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu