DR. TARNAI RICHÁRD (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Az ellenzéki felszólalásokat hallgatva végig különböző konfliktuskereséssel találkozunk: polgármesterek, kormánymegbízottak, polgármesteri hivatalok, kormányhivatalok közötti feladatmegosztás, vita és feszültségek, ki kit hívott meg, hogy kerültek oda.
Felhívnám képviselőtársaim figyelmét, hogy érdemes lenne talán az adott településen, az adott területen élő emberek szemével nézni a törvényjavaslatot és a problémákat, ennek utána pedig szerintem nyilvánvalóvá válna ellenzéki képviselőtársaim szemében is, hogy abban valószínűleg egyetértünk, hogy mindenki azt szeretné, hogy egy helyen intézhessék az ott élők az ügyeiket.
(10.20)
Abban egyetértünk, az ott élőknek az az érdekük, hogy az ügyek végére minél hamarabb kerüljön pont, és döntésképesek legyenek azok a hatóságok, amelyek ezeket a döntéseket meghozzák, és végül, de nem utolsósorban emberi stílusban és az illető ott élő emberek munkaidejéhez igazodva tudják az ügyeiket elintézni.
Egyébként pedig, kedves képviselőtársam, meg szeretném nyugtatni, hogy a törvényjavaslat elfogadása esetén jövő év január 1-jétől, a járások létrejöttével fog ez megvalósulni, tehát az, hogy most tárgyalunk erről, ez pontosan a januári hatálybalépés után fog megvalósulni. Tehát azt számon kérni rajtunk, hogy ez miért nem történik így, pontosan azért van a törvényjavaslat a Ház előtt, hogy az általam előbb elmondottak megvalósulhassanak. Tehát azt szeretném rögzíteni, hogy ez nem presztízskérdés. Az embereket nem az érdekli, hogy az van kiírva, hogy iksz ipszilon önkormányzat hivatala, vagy az van kiírva, hogy kormányhivatal, hanem az érdekli, hogy gyorsan, precízen, pontosan lehessen az ügyeiket elintézni. Megnyugtatom a képviselő urat: amit jelenleg helyben lehet elintézni, azt továbbra is el lehet intézni, amely esetekben pedig, a bonyolultabb ügyekben 25 helyre kellett rohangászni, most egyetlenegy helyre kell elmenni. Ez az ott élő emberek érdeke, ajánlom ezt a szempontot is a szíves figyelmükbe.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés