HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én a 49., az 56., az 57. és a 120. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni.
Először abban a tárgykörben szólnék, amit Bóka képviselőtársunk az előbb említett, hogy rendkívül szerencsés módon az építésügyi igazgatásról legalább valamilyen módon rendelkezik majd a törvény reményeink szerint, hiszen az előterjesztő képviselője is egyetértett az önkormányzati bizottság ilyen értelmű módosító indítványával. Valójában én is nagyon hiányoltam az általános vita keretében, meg is említettem, hogy erről az apróságról, mint építéshatóság, miért nem szól az eredeti törvényjavaslat - most már legalább bekerült.
Ugyanakkor viszont azt szeretném megjegyezni, hogy külön jogszabályban meghatározott jegyzőkről beszél a javaslat, tehát nagyon valószínű, hogy azok az építéshatóságok, amelyek jelenleg működnek, ebben a formában nem fognak tovább működni, hanem, ahogy Bóka képviselőtársamtól hallottuk, valószínűsíthetően a járási önkormányzatok jegyzői fogják ezeket a feladatokat ellátni. Tehát a feladatellátás nagyon sok esetben el fog kerülni - nyilván lesz átfedés a kettő között, de nagyon sok esetben el fog kerülni - arról a helyről, ahol jelenleg feladatellátás van, pedig ez egy sajnálatos dolog.
(11.10)
Hiszen ahogy Bóka képviselőtársam is kifejtette, igenis egészséges dolog, hogyha ez a feladatellátás ott helyben jelen van, és azzal kapcsolatban folyamatos párbeszéd lehet az önkormányzat, a jegyző, a hatóság, a főépítész és a hatóság között. (Sic!)
A főépítészi jogkör megerősítése tárgykörében, amit mondott: valóban nem tárgya a jelenlegi törvényjavaslatnak, ugyanakkor viszont pontosan ezen párbeszéd megerősítése ellen hat az a javaslat, ami ide bekerült, ugyanis értelmezésem szerint - meggyőződésem - minden magyar faluban elkelne egy főépítész, ha a magyar falvaink településképét nézzük, egy olyan "gazda", aki valóban minden szempontra egyszerre tud odafigyelni, kulturális örökségvédelmi szempontokra, de identitáserősítő szempontokra is, településesztétikai szempontokra is, és ezeknek a szempontoknak a figyelembevétele aztán az építéshatóság munkájában is megjelenhetne, de ezáltal - értelmezésem szerint - ezek eltávolodnak majd egymástól.
Tehát egyrészről örülünk annak, hogy legalább valamilyen módon utal rá a törvényjavaslat, vagy utalni fog rá, másrészről pedig azt gondolom, hogy nagyon is jó lenne, hogy ott, ahol eddig volt építéshatósági feladatellátás, továbbra is ott maradna helyben.
A másik az 56., 57. ajánlási pont, amely bizonyos következetlenségeket, logikátlanságokat kíván kiküszöbölni a hatósági jogkörök szétválasztása tekintetében. Értelmezésünk szerint - és ezzel abszolút igazat adok az előttem szólóknak - nagyon is fontos, hogy olyan feladatok, amelyeknek ott helyben hatalmas szerepük van és komoly terepismeretet igényelnek, azok maradjanak továbbra is ott az önkormányzatoknál, illetve a jegyzőnél. De például ilyen lenne értelmezésünk szerint a lakcímbejelentés is, ami a jegyzői feladatkörbe tartozó lakcímnyilvántartásra épül. Nem értjük, hogy ez vajon miért lett szétválasztva az előterjesztésben, és kérjük ezt a következetlenséget kiküszöbölni.
Végül pedig a 120. ajánlási pont kapcsán szeretném a következőket mondani. Egy a) és egy b) pontból áll ez a rész. Az egyik a járási hivatalok székhelyét és illetékességi területét foglalja magába, azaz, hogy ez ne törvényi szinten legyen meghatározva, hanem kormányrendeleti szinten. Amikor egy komoly társadalmi vita lezajlik a jogalkotási törvénynek megfelelően, akkor azt várná az ember, hogy nyilvánvalóan ennek a vitának a végeredménye törvényi szinten fog majd megjelenni. Ezzel szemben gyakorlatilag egy lábjegyzetként került be a járásokról szóló törvénybe, hogy lesz majd olyan is, hogy járási székhely és illetékességi terület. Ez - ahogy Apáti képviselőtársam elmondta az imént - számunkra érthetetlen, elfogadhatatlan, és semmilyen, akár politikai okkal sem indokolható lépés a kormányzat részéről. Csakúgy, mint ezen járási hivatalok működésével kapcsolatos mindenféle szabályozás, amit szintén kormányrendeletben kíván majd szabályozni tovább a kormányzat, illetve a törvényjavaslat benyújtója.
Ez lenne pedig a törvény veleje, hogy ezek a járási kormányhivatalok hogyan is fognak működni, konkrétan hol fognak működni, és a hatókörük milyen szélesre nyúlik majd ki; az ügysegédek száma hogyan fog alakulni, mert ebből fog kiderülni az, hogy valójában hányan fognak ezek után dolgozni az államigazgatásban, ez bizonyíthatná be számunkra egyértelműen, hogy itt tényleg nem lesznek elbocsátások. Ameddig ezt nem látjuk, akkor addig azt kell hogy gondoljuk, hogy úgy, ahogy a megyei kormányhivatalok kerültek kialakításra, és bizony a megyei vagyonelkobzás megtörtént, és voltak elbocsátások, voltak leépítések és bércsökkentések, úgy nagyon félő és sajnálatos, hogy elképzelhető, hogy itt a járási kormányhivatalok kialakítása kapcsán is ez be fog következni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés