LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt alelnök úr. Rögtön megnyugtatom, hogy a törvényről szeretnék beszélni, még ha annak szerteágazó hatásai is vannak.
Nemcsak az a baj ezzel a javaslattal, hogy egy rosszul kezdődött és rosszul folytatódott történetre tesz rossz véget, mert törvényesít egy törvénytelen gyakorlatot. A baj az is, hogy rossz precedenst folytat és rossz precedenst teremt ezzel.
Mi is történt eddig, ha valamilyen független vagy félfüggetlen szervezet vagy személy egy kormányzati intézkedést bírált? Háromféle dolog történhetett, mint a régi viccben, három borítékot húzott ilyenkor elő a kormány. Vagy ilyen-olyan trükkel, szervezeti átalakítással elmozdította a személyt - ez történt a főbíróval -, vagy szűkítette a szervezet hatáskörét - ez történt az Alkotmánybírósággal -, vagy, mint most, törvénnyel előzi meg a folyó vizsgálatokat. Most ez történik egy bírósági ügy kapcsán. Azért sajátos precedens ez a törvény, mert itt a kormány mind a három borítékot egyszerre húzta elő: elmozdította a korábbi adatvédelmi biztost, megváltoztatta és szűkítette a szervezet hatáskörét, állami rendszerbe tagolódó hatóságot hozott létre az ombudsman helyett, és most lám, a kezünkben lévő törvénnyel avatkozik bele az eddigi rossz történetbe.
Megmondom őszintén, engem nem is az zavar legjobban, hogy egyéni képviselői indítványként került elénk ez a javaslat. Ha a kormány ezentúl a Koszorús László nevet akarja használni, lelke rajta, végül is szép név, nekem kifejezetten tetszik. Miniszterelnök úr látogatásának legutóbbi célpontja Kazahsztán, ott a pártot és az államot hazai fénysugárnak hívják, éntőlem a mienket hívhatják akár hazai fénysugárnak, akár Koszorús Lászlónak is.
Arra azért figyelmeztetném előterjesztő urat, hogy amikor egyéni indítvány aláírására vesznek rá ilyen módon valakit, annak két célja is lehet. Az egyik a közismert, hogy meg lehessen kerülni az egyeztetést. De szokott lenni egy másik is, a Fidesz-frakció tagjai erről a folyosón és folyosón kívül sokat tudnak mesélni. Ha valakit blamálni akarnak egy olyan törvénnyel, amit az Igazságügyi Minisztérium nem akar maga beadni, mert nem viszi rá a lélek ilyen vagy olyan okból, akkor aláíratják egy képviselővel, sokszor olyannal, akinél a miniszterelnök úr érdeke, hogy beleragadjon valamibe. Ebben Lázár frakcióvezető úr példája a legjobb példa, a szörnyűségek felét neki kellett aláírni, de jó példa erre Rogán képviselő úr, aki korábban akár vetélytársként is mutatkozott, most meg lám, a hokedlin kellett sok törvényt megírnia otthon. De az is figyelemre méltó volt, hogy a szégyenletes alaptörvény átmeneti rendelkezéseit pótlólag az előterjesztőkön túl aláíratták Pokorni, Kósa és más képviselő urakkal, szinte mindenkivel, aki versenytárs lehetett. Koszorús úr, önben látnak valamit!
Ami viszont az aláíró és a beterjesztő személyén túl figyelemre méltó, az az a közállapotrendszer és az a közvélekedés, amibe beletalál ez a törvény. Lépjen elő a kormány, illetve az előterjesztő bármely néven a legjobb szándékkal, ez az ország bizalmatlan a listák iránt, sokféle történelmi és aktuális okból. Hogy csak az aktuális okokat mondjam, és ne menjek bele a Kubatov-lista ügyébe, mert veséztük éppen eleget: volt vásárhelyi lista, van esztergomi lista. (Dr. Répássy Róbert: És volt nómenklatúralista!) Nem örülnek az emberek, ha névvel, címmel listát csinálnak. Ilyenkor fokozott óvatosságra van szükség.
Nézzük meg, hogy a törvény maga megnyugtatja-e a nem is alaptalanul aggódó közvéleményt!
(15.50)
Mit mond? Azt mondja, hogy a kormány által meghatározott ügyekben lehet ilyen módon címre levelet küldeni és választ kérni. A kormány által meghatározott ügy bármi lehet. Tudom, hogy nem ilyen ostobák képviselőtársaim, de a véglet és az illusztráció kedvéért hadd mondjam el: a kormány által meghatározott ügyben majd azt is meg lehet kérdezni, hogy szereti-e ön Orbán Viktort, és majd névre, címre lehet nyilvántartani, hogy ki felelt és ki nem. Nem ezt fogják kérdezni. De ha ilyen tágra szabják a törvényben a lehetőségek körét, ez mindenre alkalmas, csak a közvélemény megnyugtatására semmiképpen nem alkalmas.
Vagy: az van a törvényben, az indokolásban, ami különösen, bocsánat a szóért, de szemérmetlen, hogy mindez arra jó, hogy a közvéleményt tájékoztatni lehessen, és véleményt lehessen kérni róla. A hangosbemondó és a tévéhíradó módszerei mellett tudom még ajánlani Bárándy képviselő úr módszerét: a név nélkül küldött szórólapot - ha valaki akarja, éppen arra is válaszolhat.
Sajnos, nem megnyugtató Répássy államtitkár úr válasza, miszerint aki aggódik, az nem felel. Tudniillik a címlistás kiküldés és válaszadás természetesen arra is módot ad - és ezt a szomszéd néni éppúgy tudja, mint egyébként az államtitkár úr -, hogy a nem felelők, a nem kellően lelkesek névsorát is számon lehessen tartani. Ez nem szokta megnyugtatni tehát az aggódó állampolgárt.
Végképp nem nyugtatja meg az állampolgárt - és erről Nyakó képviselő úr már szólt -, hogy csak úgy általában a törvény megfelelő alkalmazását írják elő. De kérdem én: ki dönti el, mi a megfelelő? Tudjuk. A kérdés nem költői. Van adatvédelmi hatóságunk, és annak van vezetője. Elvileg neki kellene ellenőrizni, hogy megfelelő-e az alkalmazás. De mit is tudunk a hatóság vezetőjéről? A miniszterelnöknek köszönheti kinevezését, mi több, a miniszterelnöktől függ szép zsíros stallumának hosszabbítása is.
Komolyan gondoljuk, hogy az állami szervezetbe betagolódott és névleg függetlennek nevezett, de a kinevezés okán végképp függő ember és hatóság lesz a garancia ezeknek az aggodalmaknak az eloszlatására? Nem. Ez egyáltalán nem így van. A kör bezárult. A rossz történet rossz vége garanciák nélkül csak fokozni fogja a közvélemény aggodalmát, és nem is tudom ezt az aggodalmat alaptalannak nevezni.
Köszönöm szíves figyelmüket. (Dr. Bárándy Gergely tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés