MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elég gyakori mondás, hogy a labdarúgás nem élet-halál kérdése, hanem annál egy kicsivel több. Én erre fogom ezt a vehemenciát, ahogyan ez a vita zajlik, és azt gondolom, hogy valóban, ennél persze sokkal higgadtabb diskurzusra számítottam, de ez is benne van.

Tehát úgy fogtam hozzá ennek az értelmezéséhez, hogy tulajdonképpen egy ilyen szakszerű, tárgyilagos vitának leszünk a részesei, ahol nyilván nekem vannak kifogásaim, lesznek kérdéseim, lesznek fenntartásaim, de ezek majd tisztázódnak egy vita keretében, és hajlandó vagyok magamat hagyni meggyőzni arról, hogy esetleg ez szakmailag alátámasztott.

Ilyen szempontból az 1. §-sal az égvilágon tényleg semmi baj nincs. Tehát az, hogy semmiféle kiskorú esetében semmilyen szerződés ne szülessen, amit a törvényes képviselő nem hagyott jóvá, valóban egy fontos szempont. Jóllehet az eddigi gyakorlat és az eddigi szabályozás is előírta ezt, de akár ezt megerősíteni sem olyan nagy vétek. Hiszen az alapvető célja ennek a törvénymódosításnak nem más, mint hogy kiemelten védeni akarja az utánpótláskorú, a 18 éven aluli versenyzők érdekeit, valamint van benne egyfajta szakmai szándék is, tehát hogy az ő fejlődésüket, a felnőttverseny-szférába való beilleszkedésüket minél inkább segítse, és van még egy szándék, hogy lehetőleg hazai bajnokságokban, a hazai versenyszférában tartani őket és itt sarkallni minél nagyobb teljesítményre. Tehát ezekkel a szándékokkal egyébként az égvilágon semmi baj nincs.

Ahol az én kínjaim kezdődnek, az pedig a 2. és a 3. §-a ennek az előterjesztésnek. Most a hatályba léptetést nem veszem ide.

A 2. §-nál kiemelten szerepel az - az indokolási részben találhatjuk ezt -, hogy lehetőleg minél nagyobb számban tartani itthon őket, és ezáltal a színvonalat emelni.

Ha a magyar labdarúgó-válogatott összetételét megnézzük, akkor már elgondolkodtató a dolog, hiszen minden szövetségi kapitánynak óriási szakmai problémája, hogy na, most akkor milyen arányban játszasson a hazai bajnokságban szereplő játékosok közül bárkit, és mennyire számíthat a külföldi bajnokságokban futballozó játékosokra. Nagyjából tudjuk, hogy ez hogyan szokott eldőlni. Nyilván itt a teljesítmény a meghatározó, a játékképesség, a játékkészség. Azt kell látni, hogy azok a játékosok, akik erősebb bajnokságokban szerepelnek, bizony-bizony a válogatottban is nagyobb teljesítményre, jobb teljesítményre képesek.

Alapvetően itt volt egy fogalmi vita. Ez egy négyszereplős ügy, hogyha én jól értelmezem. Adott egy klub vagy sportvállalkozás, mindegy, hogy hogyan hívjuk, amely fiatal tehetségeket keres, egyáltalán játékosokat keres. Adott valamilyen megfigyelői státusban lévő szakember, aki igyekszik fölfedezni fiatalok között, más egyesületeknél, hogy ki az, akire szüksége lehetne a klubnak. Van egy ügynök, aki közvetít ebben a dologban; kereskedelmi közvetítőként fogalmazza az anyag, nyilván bizonyos anyagi érdekeket is természetesen szem előtt tart; és adott maga a játékos, fiatalkorú vagy nem fiatalkorú.

A szerepfelosztás valahogy úgy történik, hogy természetesen a játékosmegfigyelő a klub érdekeit képviseli ebben az egész folyamatban, hiszen az ő megbízásából tevékenykedik; kialakult, komoly egyesületeknél ennek egész hálózata van, elég, ha csak az Ajax Amsterdamra gondolunk. Az ügynöknek az lenne optimális esetben a feladata, hogy magának a játékosnak, a fiatalkorúnak az érdekeit képviselje ebben a folyamatban, és lehetőleg minél optimálisabb körülmények közé próbálja közvetíteni, hiszen az ő szakmai elismertségét és anyagi elismertségét is növelheti a későbbiekben, hogyha ezt helyesen teszi. És nyilván van, mondjuk, a fiatalkorú játékosnak az érdekrendszere, akinek pedig szintén az az érdeke, hogy minél optimálisabb körülmények közé kerüljön.

A fő érv itt az volt, hogy elég sok vagy számos - vagy nem tudom, pontosan mennyi - szélhámosokat lehet találni itt az ügynökök között, akik visszaélnek a helyzettel, kihasználják a tájékozatlanságát, mondjuk, a kiskorú játékosnak, magára hagyják őket, és azok ott különböző nehéz helyzetekbe kerülnek. Nem vitatom, hogy van ilyen, biztos, hogy van ilyen, tehát mint mindenhol, az ügynökök között is sok szélhámos van, és nem is akarok az ő prófétájuk lenni, meg semmiféle védelmi beszédet nem akarok velük kapcsolatban mondani. Ezek jelenségek, amelyek persze aggasztóak, és ezeket minimalizálni kell, sőt lehetőleg megszüntetni. De hát én nagyon sok olyan jelenségről tudok a mai magyar labdarúgásban például, amelyek elég aggályosak olyan tekintetben, hogy ha én szülő vagyok, nagyon megfontolnám, hogy abban a közegben javasoljam-e a gyerekemnek, hogy folytassa a pályafutását esetlegesen, mert lehet, hogy ott éppen bundáznak vagy tippmixelnek, vagy nem tudom, milyen dolgokat csinálnak, ami azért a közeget tekintve és a fejlődés szempontjából - és nemcsak a szakmai fejlődésről beszélek, hanem a személyiségfejlődésről is - eléggé aggályosnak tűnhet.

Tehát ha ezt a rendszert úgy akarom megváltoztatni, hogy mechanikusan kiemelem belőle az ügynököt, akkor azt gondolom, hogy a folyamat elég aggályossá válik, mert nem tudom, ki fogja ellátni az érdekképviseletét azoknak a gyerekeknek, akik mondjuk, tehetségesek.

El tudom képzelni, hogy inkább erősíteni kellene azt a gyakorlatot, hogy ha valahol, Mátészalkán, Rábafüzesen, teljesen mindegy, hol, van egy jó lábú, ügyes lábú 15-16 éves gyerek, akkor igenis legyenek olyanok, akik az ő érdekeit is tekintetbe véve megpróbálják minél optimálisabb közegbe segíteni ezt a gyereket. Ez a gyereknek az érdeke, és természetesen a kluboknak is az érdeke.

Aztán most arról nem nyitnék szakmai vitát semmiféleképpen, hogy végül is hol biztosítottabb a szakmai fejlődése egy ilyen fiatal tehetséges gyereknek, hány olyan hely van, hány olyan klub van Magyarországon, ahol a feltételek ehhez optimálisak, és hány helyen van meg az a szakmai felkészültség, hogy amikor az utánpótláskort elérte, és utána utánpótláskorból bekerülhet a felnőttkorosztályba, illetve a 18 évét betöltötte, ezt az átmenetet ki tudja igazán szakszerűen levezényelni. Itt vannak az igazán nagy hiányosságok, hiszen a magyar klubokban is rengetegszer látjuk, hogy elkallódnak azok a fiatal tehetségek, akik a korosztályos bajnokságokban kiemelkedően szerepeltek, a korosztályos válogatottakban nemzetközi sikereket értek el - és egyszer csak a magyar mezőnyben elkallódnak. Ilyen több van szerintem, mint aki külföldön kallódik el.

Itt lenne az igazán nagy szakmai feladvány, hogy ezt az átmenetet kellene igazán megoldani, hogy hogyan tudjuk beépíteni a felnőttverseny-szférába az utánpótláskorúakat, akik tehetségesek, és nem attól félteni, hogy esetleg ha külföldre szerződik, valamelyik vacak francia, belga vagy angol klubnál elkallódik.

(14.00)

Ha az a célunk, hogy itthon akarjuk őket tartani, ezzel kapcsolatban hangzottak el megjegyzések, megfogalmazások, akkor viszont optimalizálni kellene a közeget. Itt a bajnokságnak nemcsak a színvonaláról beszélek, mert nyilván ennek feltétele, hogy a tehetségek itthon maradjanak, hogy a hazai bajnokság színvonalasabb legyen, hanem az egész morális és pénzügyi környezetét is rendbe kellene tenni.

Természetesen azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ha egy mai magyar család fejével igyekszünk gondolkodni, és itt most nem akarok túlzottan tipizálni semmilyen élethelyzetet, ott bizony ha végiggondolja egy szülő, hogy most az ő gyereke szempontjából mi az előnyösebb az életpályáját tekintve, mi lehet igazán távlatos, akkor nem biztos, hogy a magyar klubok közül fog elsőként választani, mert elképzelhető, hogy előnyösebb feltételeket tud más helyeken kiharcolni.

Tehát a 2. §-nál én egy egyszerű betoldással javaslom feloldani ezt a dilemmát, hogy ebben az esetben nem azt kellene, hogy kivegyük az ügynököket úgy, ahogyan ebből a folyamatból, hanem mellé tenni, hogy ebben az esetben is kell a szülő vagy a törvényes képviselő hozzájárulása, és akkor megvan a garancia arra, hogy nem lehet őket cserbenhagyni, mert azért egy szülő csaknem fogja a saját gyermekét cserbenhagyni és kiszolgáltatni mindenféle szélhámosnak. Egyébként ha még ekkor is bekövetkeznek olyan események, amelyek felháborítóak, akkor ott vannak a jog eszközei eljárni.

Aggályos számomra a 3. pont, tudniillik ez arról szól, hogy egy sportvállalkozásnak, egyesületnek, klubnak több csapata a bajnokság különböző szintjein is szerepelhet, és megteheti azt, hogy egy alacsonyabb bajnokságban szereplő csapat indulási, versenyzési jogát a vele szerződéses jogviszonyban lévő sportszervezetnek átadhatja.

Először is milyen jogviszonyról van szó? Itt egy kicsikét specifikálni kellene, hogy milyen a jogviszony a között a sportvállalkozás között, aki átadja, és a között, aki megkapja ezt az indulási jogot. Milyen? Hiszen később majd az indoklás kitér arra, hogy egyébként milyen szakmai feladatokat is jelent, ha ez létrejön. Valóban beszéltünk erről a mai nap elején. Nemcsak ilyen természetű aggályaim voltak, mint amelyek elhangzottak, tudniillik itt az indoklás részben az alapcéltól nemhogy eltérő, hanem azzal ellentétes indoklás hangzik el, mert azt mondja, hogy ha egy élvonalbeli klub, legyen az első osztályú vagy másodosztályú, de maradjunk az első osztálynál, az alsóbb szintű bajnokságokban szereplő csapat indulási jogát át tudja adni vagy átadja egy másik, vele szerződéses jogviszonyban lévő egyesületnek, akkor az erőit inkább tudja koncentrálni az élcsapat menedzselésére, s a többi. Akkor miről beszélünk? Ha az utánpótlás nevelése áll ennek a javaslatnak a középpontjában, ez éppen azt célozza, hogy azokat az erőforrásokat, amelyeket az utánpótlásra kellett a saját egyesület keretein belül fordítani, ezektől a költségektől megszabadulunk, és az erőforrásokat át lehet csoportosítani az első csapat mögé, és annak a sikeres szereplését tudjuk inkább menedzselni. Ez nem ugyanaz, mint amit ez az indítvány, ez az előterjesztés célként kitűzött, hiszen akkor az utánpótlásra kellene fordítani az erőforrásokat!

Félig-meddig elhangzott a válasz arra a felvetésemre, hogy a Kőbányai Aszfaltnak vajon miért éri meg, hogy a Fradi harmadosztályban szereplő csapatát átvegye például. Itt még mindig vannak aggályaim. Azt értem, hogy nem akar egy osztállyal feljebb lépni, mert annak nagyobbak a költségei, de ha mondjuk, ezt a lehetőséget megkapja, és itt nemcsak utánpótláskorú játékosokról van szó, hanem mindazokról, akik az első keretbe nem férnek be, akkor azoknak a versenyeztetése további költségekkel jár, hiszen ugyanabban a bajnokságban megvannak a bírói díjak, a biztonsággal kapcsolatos kiadások, utaztatási költségek, hadd ne mondjam tovább az összes költséget. Azt mondja az anyag, hogy ebben az esetben a két egyesület közötti szakmai együttműködés az utánpótlás nevelése szempontjából rendkívül fontos, hogy legyen ez az együttműködés harmonikus, hiszen éles mérkőzéseken edződött játékosok kerülhetnek esetleg a felsőbb osztályú csapatba.

Az én ismereteim szerint a nemzetközi gyakorlat is azt bizonyítja, hogy ez a fajta szakmai egymásra épülés és a fiataloknak ez a fajta benevelése a felnőttverseny-szférába pontosan egy egyesület keretein belül a leginkább megoldható. Tudomásom szerint az Ajax Amsterdamnál például a kölyökkorú labdarúgók nagyjából ugyanazt a szisztémát gyakorolják, mint ahogyan a felnőtt csapat is játszik. Na, most mennyivel válik egyszerűbbé az egyeztetés, mondjuk, a Kőbányai Aszfalt és a Ferencváros szakmai stábja között, mint ha mindezt - most csak példaként hoztam a Fradit - a Fradin belül kell megoldani? A szakmai irányítás szempontjából, az edzők együttműködése szempontjából, mindenféle szakmai szempontból vizsgálva mégiscsak az a legkoherensebb és a legígéretesebb konstrukció, ha mindez egy klubon belül, egy sportvállalkozáson belül, egy egyesületen belül történik. Tehát itt inkább azt érzem, hogy pontosan azzal ellentétesen, mint amit meghirdet ez a törvénymódosító javaslat, hogy az utánpótlás nevelésének hatékonyságát kívánjuk javítani, ez pont ellene fog hatni. Ez pont ellene fog hatni. Azt érzem, hogy lesznek olyan kisebb települések, kisebb csapatok, amelyek örömmel élnének ezzel a lehetőséggel, de hogy pont az élutánpótlás kinevelését, teljesítményének a javítását szolgálná, azt nem gondolom, inkább széteső rendszerről lehet szó. Én nagyon óvnám az előterjesztőt, hogy komolyan gondolja, mert ez biztos, hogy nem fog az utánpótlás színvonalának javulására szolgálni. Egy apró korrekció: tehát az egyéves szerződéshatár a 14 éven aluliakra vonatkozik. Bánki képviselő úr 18-at mondott, de ez nyilván csak elszólás volt, tehát 14 éven aluliakról szól.

Még egy dolog, a 18 éven aluliak sportolási lehetősége összességében. Mi lesz a kettős állampolgárokkal, akik magyar állampolgárok, és mondjuk, éppen Erdélyben, Romániában, Felvidéken, Kárpátalján, nem tudom, hol kezdik el a sportolásukat? Valami kitekintés erre is kellene, ha azt szeretnénk, hogy végül is a hazai sportéletben is megjelennek ezek a tehetségek. Azt hiszem, ez éppen az erdélyi jégkorongcsapattal kapcsolatban vetődött fel elég élesen, de itt a honosítási eljárások kapcsán is felvetődött.

Tehát én a 2. §-hoz azt a módosítót tenném hozzá, hogy ott is szükséges a törvényes képviselő hozzájárulása, és nem venném ki automatikusan és mechanikusan az egész ügynöki kört ebből a folyamatból...

Forrás: parlament.hu