PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Hadd kezdjem azzal, hogy örülök neki, hogy a vitának azon szakaszában szólok hozzá, amikor elhárult az a veszély, hogy a nálunk vendégként tartózkodó osztrák védelmi bizottság tagjainak, akik a díszpáholyban ültek, közbe kell avatkozni a rend fenntartása érdekében, és még inkább annak örülök, hogy a házőrséget sem kellett behívnia az elnök úrnak.

Engedjenek meg egy néhány előzetes megjegyzést, de mielőtt ezt megtenném, hadd biztosítsam arról az előterjesztőt, hogy a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja minden olyan módosítást támogat, amely a kiskorú sportolók védelmének és a sportszakmai tevékenységének garanciális feltételeit biztosítja a felkészítés és a versenyeztetés során. Minekutána azok a paragrafusok, amelyeken ezek a módosítások megtörténnek, jelentős részben ezt a célt szolgálják, ezt támogatjuk. Az aggályainkat azonban szeretném elmondani a jobbítás szándékával, azért, hogy lehetőség legyen, amennyiben ezeket megalapozottnak tartják, természetesen ezeket is befoglalni a törvénymódosítási javaslatba.

Azt is szeretném elmondani, hogy a sporttörvény ebben a kormányzati ciklusban, de a korábbiban is az a törvény, amely bizonyára rekordszámú törvénymódosítással rendelkezik; nincs még ilyen törvénye Magyarországnak, azt gondolom, amelyet ennyiszer módosítottak volna, mint a sporttörvényt. És persze lehet erre ezt mondani, én is tudom és én is úgy gondolom, hogy folyamatosan hozzá kell alakítani az élet igényeihez, főleg akkor, ha most életbe lépett a sportfinanszírozásnak egy olyan új rendszere, amely új és új kérdéseket vet fel, és én ezt a magam részéről így el is fogadom.

(14.10)

De azért egy óhajt engedjenek meg - mint ellenzéki képviselőnek is. Az óhaj arra vonatkozna, hogy nagyon örülnék annak, ha azok a módosítások, amelyek egyébként teljesen jogosan a sportfinanszírozás megváltozott feltételeihez igazodnak, legalább ilyen gyorsan átvezetésre kerülnének akkor is, amikor arra biztosítana lehetőséget a kormányzat, hogy a társaságiadó-kedvezményből ne csak az öt látvány-csapatsportág részesüljön, hanem a többi tradicionális magyar sikersportág is. Különösen fontos ez az olimpia évében azért, mert nem vonjuk kétségbe, hogy soha nem látott pénzbőséget okozott a látvány-csapatsportágakban a taokedvezmény megadása és az ennek során befolyt összeg.

De arra is figyeljünk oda, hogy soha nem látott aránytalanságok is kialakulhatnak, ha ezt nem terjesztjük ki más sportágakra, hisz éppen nemrégiben volt egy tájékoztató a bizottság ülésén, államtitkár úr is válaszolt a kérdésemre, amelynek során azért világossá vált, hogy lejt a pálya, mert a legtöbb pénzt, több mint 20 milliárd forintot a labdarúgás kapja, és ehhez képest néhány milliárd forintot kap a többi csapatsportág. S nagyon érdekes, hogy még a labdarúgáson belül is természetesen Felcsút felé lejt a pálya, hogy sportnyelven szóljak.

Nagyon érdekes volt számomra ez a vita is abból a szempontból, hogy nem tudom, képviselőtársaimnak feltűnt-e, hogy ebben a törvénymódosító javaslatban egy szó sem esett a labdarúgásról, sportról volt szó, de a hozzászólók mindegyike a labdarúgásról és a fociról beszélt, alátámasztva azt, amit Mile Lajos képviselő úr mondott, hogy a labdarúgás több mint élet-halál kérdése. Ezt még egy szerény megjegyzéssel hadd egészítsem ki: nemcsak ez igaz, hanem az is igaz, hogy a focihoz mindenki ért, kivéve engem, és természetesen még azt is hadd tegyem hozzá, hogy nagyon érdekes módon egyből a labdarúgás ugrik be mindenkinek, amikor sportról van szó. Ez egyrészt lehet jó, mert nagyon sok embert megmozgat, és talán itt a legfontosabb az utánpótlás-nevelés, ugyanakkor viszont azoknak a sportágaknak a képviselői is, mint például államtitkár úr, aki kiváló eredményeket ért el ebben, joggal nehezményezik, hogy ugyanúgy lehet szó egy úszóklubról, egy kézilabdaklubról, egy jégkorongklubról, netán egy kosárlabda- vagy egy vízilabdaklubról is, amelyről egy szó sem esett. Ezt csak azért mondtam, hogy rávilágítsak arra, hogy ez nemcsak a labdarúgásról szól, hanem egyáltalán a sportklubokkal foglalkozik ez a törvénymódosítási javaslat.

S az óhajok sorában még egy: annak meg természetesen azt gondolom, hogy minden ellenzéki képviselő joggal örülne, ha ugyanilyen gyorsan módosítanának törvényt akkor is, ha a szociálisan hátrányos helyzetűekről, a rászorulókról, a nyugdíjasokról, a rokkantnyugdíjasokról van szó, ilyen gyorsasággal és ilyen érzékenyen, mint akkor, ha a sportról van szó. Örülünk a sport megnövekedett támogatásának, örülünk annak is, hogy benyújtották ezt a törvényjavaslatot, de szeretném felhívni a figyelmet arra - s most már konkrétan a törvénymódosító javaslatról szólnék -, hogy úgy szigorít, legalábbis ezt érezzük, hogy közben enyhít. Két pontja nagyon fontos, ezeket mi is lényegesnek tartjuk és támogatjuk, azt a pontot viszont nem, amely arra vonatkozik, hogy a 18. életévet még be nem töltött sportolóval kötött sportszerződés csak akkor érvényes, ha a törvényes képviselő is beleegyezett, ami teljesen helyes, szeretném alátámasztani, csak felhívnám az előterjesztők figyelmét arra, hogy nézzék meg, a módosítással érintett jogszabályi rendelkezések egy része, a sporttörvény 5. § (4) bekezdése enyhít a korábbi rendelkezésen, ugyanis lehetővé teszi, hogy a 14 év alatti versenyzőkkel is legfeljebb egy év időtartamra szóló amatőrsport-szerződést köthessenek a törvényes képviselő kifejezett hozzájárulásával.

A jelenleg hatályos törvényi szabályozás szerint a sportszerződés a 14. életévet be nem töltött sportolóval nem köthető, és az ezzel ellentétes megállapodás semmis. Ha ez érvényben marad, és ez a törvénymódosító javaslat csak a 14 és 18 év közötti korra vonatkozik - elnök úr ezt majd nyilván megválaszolja -, akkor természetesen ez a megjegyzés sem állja meg a helyét, de véleményem szerint a 14 év alattiakra vonatkozó, jelenleg hatályos sportszerződés megkötését tiltó és azt semmissé nyilvánító rendelkezés fenntartása mindenképpen indokolt, mivel az nem zárja el az ilyen életkorú amatőr sportolókat a szervezett sportolástól, hiszen sportegyesület keretében tagként sportolhatnak, és ezzel együtt teljes körű védelmet biztosít a 14 éven aluliak számára.

A módosítás többi paragrafusát támogathatónak és támogatandónak tartjuk, és bár természetesen a labdarúgás felé lejtett a pálya a vita során is, valószínűleg azért, mert ma került nyilvánosságra a FIFA legújabb világranglistája, amely szerint a magyar labdarúgó-válogatott a 36. helyről a 35. helyre lépett előre - gratulálunk nekik -, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy vannak más olyan hagyományos magyar sikersportágak, amelyek ugyanilyen figyelmet, ugyanilyen támogatást és ugyanilyen kiemelt megbecsülést kell hogy élvezzenek, mert ugyanilyen fontos szerepet töltenek be akár az egészséges életre való nevelésben, akár az ifjúság sportolási lehetőségeinek a kiterjesztésében, akár a sportolással együtt járó magatartásformák, mint a tisztességes verseny feltételeinek a biztosítása és más értékek területén is.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. Én nem töltöm ki az időmet. Arra kérem az előterjesztőt, hogy az általam elmondott és megfontolásra érdemes javaslatot gondolja végig, amely arra vonatkozik, hogy a 14 éves életkorig vonatkozó szabály érvényben marad-e, ha érvényben marad, akkor természetesen minden rendben van, de ha erre is vonatkozna, akkor átgondolni azt, hogy ez maradjon továbbra is.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu