TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Egy olyan javaslat van előttünk, amely, ha finoman akarok fogalmazni, hiánypótló, ha kevésbé finoman akarok fogalmazni, akkor egy fiaskót próbál a helyére tenni.
Ez a fiaskó akkor állt elő, amikor a tartalmilag ugyanolyan javaslat bekerült ide a Ház elé, anélkül, hogy a Költségvetési Tanács ezzel kapcsolatban véleményt mondott volna. Mindenki számára perceken belül világossá vált az, hogy enélkül nem tárgyalható ez az előterjesztés, és ezért, hosszas procedúrákkal körítve, a Ház kivette ezt a két tételt a törvényjavaslatból.
A cél teljesen világos. Az önkormányzatoktól egy lehetséges bevétel átkerül az államháztartás más fejezetébe, és természetesen ez forrást teremt arra, hogy a szintén önkormányzatoktól kormányhivatalokhoz kerülők számára bért fizessünk.
Miután költségvetési szempontból, és ezt az előterjesztő Pesti képviselőtársam kiemelte, a lényeg az, hogy ne változzon a költségvetés hiány száma, azt gondolom, nyugodtan mondhatjuk rá, a dolog rendben van. Rendben van, hiszen ragaszkodik egy olyan, emlékeim szerint mintegy 570 milliós költségvetési hiányszámhoz, amelynek tartása számunkra, mindannyiunk számára fontos. Ugyancsak fontos, hogy helyére kerüljön annak a bérnek a fedezete, amelyet immár a kormányhivatalok fognak kifizetni.
Ennek ellenére, azt kell mondjam, hogy a költségvetés harmadszori módosítása azért jelez valamit. Nem akarok túlságosan elkanyarodni a tárgytól, mert természetesen a vitánk tárgya az előttünk fekvő szikár törvényjavaslat lesz, de a háromszori módosítás azt jelzi, hogy olyan folyamatok is működnek, amelyek nem teszik ezt a költségvetést teljesen kiszámíthatóvá és megalapozottá. Úgy gondolom, hogy a költségvetés készítésének időszakában láthatónak kellett volna lennie annak a helyzetnek, amely a kormányhivatalok megnövekedett feladatát, a szabálysértési bírságok beszedését és az ezzel kapcsolatos apparátust működteti.
Tisztelt Ház! Nem kívánom feleslegesen rabolni mindazok idejét, akik mély türelemmel és hosszas beszélgetéssel vitatkoztak a részletes vitában arról, hogy hogyan alakuljanak majd a járás hivatalai. Úgy érzem, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat az előélete miatt számunkra nem nagyon lehet kedves, hiszen be kell tartani a közös szabályainkat, és éppen erre világított rá, hogy ez újra visszakerül.
(12.20)
Egyetlen szempontból azonban tiszteletreméltó: az, hogy egy átrendezést úgy hajt végre, hogy forrást is teremtett, a költségvetés hiányát változatlanul hagyja.
Elnök úr, köszönöm a lehetőséget.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés