TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem hozzászólásaim időtartamában szeretném utolérni ellenzéki képviselőtársaimat, és nem akarom magam megcáfolni sem akkor, amikor egy nagyon rövid hozzászólás keretében bíráltam, illetve támogattam ezt az előterjesztést. Azonban Nyikos képviselőtársam szélesebb kitekintése talán feljogosít arra, hogy egy problémára magam is felhívjam a figyelmet, ami nem szorosan tárgya ugyan ennek az előterjesztésnek, mégis létezik.

Azzal a helyzettel szembesülünk, hogy az államnak van egy bevételi forrása, amely szabálysértések behajtásából adódik, és ez a forrás pont arra elég, hogy az ezzel foglalkozó emberek bérét kifizessük. Magyarul, ennek az állam szempontjából bevételi oldalon nincs igazán haszna. Van egy bevétel, ami pontosan arra jó, hogy kifizessük a bevételt behajtók, az ezzel foglalkozók bérét. Ez azért lehet érdekes, mert egy kicsit alátámasztja azt, amit a költségvetési bizottság elnöke mondott, nevezetesen, hogy némi elemzés a költségvetés tekintetében szakmailag jól jönne. Hányféle ilyen helyzettel szembesülhetünk?

Tisztában vagyok azzal, hogy a szabálysértési bírságok nem arra valók, hogy feltétlenül növeljék a büdzsét, hanem az elrettentést szolgálják alapvetően, magyarul, hogy valaki ne cselekedjen olyat, ami a közösség szempontjából nem fontos, mégis a helyzet maga egy kicsit abszurd. Ezért tehát úgy gondolom, hogy messze van indokoltsága annak, hogy a Költségvetési Tanács egy szélesebb szakmai apparátussal, illetve a költségvetéshez kapcsolódó szervezetek ebben a tekintetben olyan elemzéseket is végezhessenek, amelyek a képviselők számára támpontokat adnak, és nemcsak akkor, amikor egy ilyen helyzetben szembesülünk ezzel.

Köszönöm a szót, elnök úr.

Forrás: parlament.hu