DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kővári képviselő úrnak mondom: eggyel előtte szólaltam fel, lehetett volna talán figyelni, nem mondtam olyat, hogy a többi rész is alkotmányellenes. Azt mondtam, hogy a többi rész vagy nemzetközijog-ellenes vagy antidemokratikus. Ez nem ugyanaz, mint az, hogy alkotmányellenes, szerintem a különbséget ön is érti, képviselő úr.

A másik. Azt mondja, mi eszközöket bírálunk. Persze, képviselő úr!

(22.00)

Tudja, az a tétel, miszerint a cél szentesíti az eszközt, már megdőlt. Régi mondat, de megdőlt, az az igazság, és valóban vállalhatatlan, alkotmányellenes, nemzetközijog-ellenes, antidemokratikus eszközökkel semmire nem lehet jutni, az nem fogja szentesíteni - mármint az eredmény - ezeket az eszközöket.

A harmadik, amit szeretnék megjegyezni, képviselő úr, nagyon érdekes volt az okfejtése, sokat idézett az alaptörvény rendelkezései közül. Hogy mindez hogyan kapcsolódik a médiatörvényhez vagy médiaszabályozáshoz - már a kapcsolatot -, azt gondolom, lényegesen nehezebb volt megtalálni, és idézett még abban a vonatkozásban is néhány statisztikai adatot, hogy a válások száma, a kábítószerhelyzet, a fiatalok bűnelkövetési statisztikája, mármint hogy ennek a javulása biztosan a médiaszabályozás eredménye. Hát, képviselő úr, őszintén szólva a büntető törvénykönyv holnaputáni vitájára készültem, és néztem meg a statisztikákat, de akkor én azt mondom önnek, hogy az elmúlt tíz évben, 2010-ig a regisztrált bűnelkövetések száma folyamatosan csökkent. Ehhez képest a regisztrált bűnelkövetések száma 2010-től mostanáig 13,5 százalékkal nőtt meg, a befejezett emberölések száma szintén tíz évig csökkent 250-ről 145-re, majd most, a 2011. évtől nőtt. Akkor ezek szerint ezek az adatok viszont azt bizonyítják, hogy igen rossz ez a médiaszabályozás. Köszönöm szépen. Kicsit biztos abszurd ez a helyzet.

Forrás: parlament.hu