DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Teljes mértékben egyetértek az ön által felvetettel, hogy a nemzetközi gazdasági környezet, a gazdasági válság olyan helyzetbe sodorja az emberek jelentős részét, főleg a vidéken élő embereket, hogy meg kell tanulni a túlélési technikákat, önellátóvá kell válnia, és az államnak ehhez segítséget kell nyújtani, illetőleg ösztönözni kell, hogy ezeket a technikákat az emberek megtanulják.

E cél elérése érdekében 2011. szeptember 1-jén léptettük hatályba az új közfoglalkoztatási törvényt, és 2012 januárjától elindult a közfoglalkoztatás új rendszere. A közfoglalkoztatás három olyan területet érint, amit a képviselő úr említett. Az egyik a mezőgazdasági munkák, a másik az önkormányzatok által szervezett terület, a harmadik pedig az állami szektor. De azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb terület a mezőgazdaság területe, és ez a közfoglalkoztatásban egy teljesen új dimenziót határoz meg.

A mezőgazdasági tevékenység esetén a cél a saját szükséglet saját munkával történő előállítása, majd a településeken és a mikrotérségekben az így megtermelt termékeknek a közétkeztetésben történő felhasználása, illetve a hozamok növelésével, egy nagyobb árualap előállítása útján ezeknek a megtermelt termékeknek a piacra történő juttatása. Így jelentős számban munkahelyeket tudunk teremteni, illetőleg a hátrányos helyzetű térségekben a munkanélküliséget tudjuk csökkenteni. A 94 hátrányos helyzetű kistérségben 40 ezer fő bevonásával indult Start-munkaprogram.

A mezőgazdasági mintaprogramok keretében pedig egy új lehetőséget tudunk biztosítani, a szociális célú tangazdaságok megteremtésével le tudjuk tenni az alapjait a szociális szövetkezeteknek. Itt pedig egy nagyon lényeges elem jön be a rendszerbe: a mezőgazdasági képzéseket úgy kell biztosítani, hogy az elvégzést követően, tehát a képzésben részesülők ezt követően a családjuk számára a szükséges élelmiszereket elő tudják állítani, illetőleg az ezt követően vagy ezt meghaladóan megtermelt termé-keket piacra tudják vinni, vagyis jövedelmet tudjanak ebből realizálni.

80 további kistérségben akarjuk megindítani az úgynevezett gondoskodó programot, amelynek az a lényege, hogy a résztvevők nem bért kapnak, hanem a maguk által megtermelt javakból részesülnek, és a program keretében a megtermelt plusztermékeket piacra tudják vinni. Ebbe be kívánjuk vonni az önkormányzatokat, a civil szervezeteket; földterületeket szociális földprogram keretében, vetőmagot, kisállatot és mást kívánunk biztosítani a programban résztvevők számára.

Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium által kidolgozott vidékfejlesztési stratégia, amelyet a kormány elfogadott, megfelelő lehetőséget biztosít, hogy az emberek valóban önellátó módon meg tudják teremteni ezeket a lehetőségeket.

Köszönöm szépen, és kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu