DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon röviden a legutolsó kérdésére válaszolva, mindazok az adólépések, amelyek a Széll Kálmán-terv 2.0-ában, vagyis a második Széll Kálmán-tervben találhatók - és ez vonatkozik az adólépésekre is -, lezárják azt a pénzügyi konszolidációt, amit az ország 2010-ben kezdett. Mondhatnám azt is, ezzel az adórendszeri átalakítás is a végső formáját éri el, tehát újabb adó jellegű változások nem várhatók, gyakorlatilag befejeződött az a folyamat, amely az egyik oldalon a munkára és a jövedelemre terhelődő adók csökkentésével indult, és az egyensúly érdekében, gondolom, ezt ön is ennyire jól tudja, a fogyasztásra és a forgalomra rakódó adók emelésével hozza ki az egyensúlyt. Mindenfajta közgazdasági elemzés azt mutatja, hogy az az adóstruktúra a jó, amely körülbelül ebbe az irányba halad, kevesebb adó a munkán és a jövedelmen, és adók pedig a forgalmon. Ez az az adóstruktúra, amely a legkevésbé gátolja a munkát és a gazdaság növekedését. Az OECD-elemzések is ezt mutatják. Nyilvánvalóan minden adó egyébként valamilyen úton-módon a gazdasági növekedés ellen hat. Ez az az adóstruktúra, amely a legkevésbé hat a gazdasági növekedés ellen, amennyiben - ahogy említettem - a jövedelmekre és a munkára terhelődő adók csökkennek, és a súlypont sokkal inkább a fogyasztás és a forgalom felé tolódik el. Ennek része mindaz az adóbeli változás, amely a parlament elé kerül hamarosan, és amit ön is említett, alapvetően azért, mert ez az a struktúra, ahogy említettem, amely a gazdaságra a legkevésbé kártékony.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés