DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném előrebocsátani, hogy a Széll Kálmán-terv első és a Széll Kálmán-terv második változatában is strukturális változtatásokról van szó, olyan változtatásokról, amelyek velünk maradnak, beépülnek a rendszerbe. Abban az esetben, amikor mindenfajta számokat összead, akkor egy évben elért megtakarítás a következő években és utána is itt marad velünk. Tehát egy rendszert építünk fel, ahol hatékonyan próbálunk meg működtetni különböző alrendszereket, ilyen például a közlekedésben az úthálózat finanszírozása.
Azért azt látni kell, hogy 25 ezer kilométernyi úthálózat fenntartásának a költségét fedezni kell, és olyan rendszert célszerű kialakítani, amikor a rendszer maga fedezi, tehát egy zárt rendszerként azok, akik igénybe veszik az utat, azoknak a befizetéseiből lehet fedezni ezt. Gondolom, nem szeretné, ha más forrásokból fedeznénk például az utak karbantartásának vagy fenntartásának a költségeit, például az áfából. Tehát a dolog lényege az, hogy tartós változtatások, ezek egyrészt velünk maradnak, másrészt pedig zárt, önfinanszírozó rendszerek jöjjenek létre, éppen ezért az első Széll Kálmán-terv és a második Széll Kálmán-terv is tartalmazza az elektronikus útdíj bevezetését 75 milliárd forintos bevétellel a következő évben és utána pedig 150-nel.
Hasonlóképpen mindaz, ami a gyógyszerkasszánál lévő változás, ott is a dolog lényege, hogy ezek velünk maradnak. Tehát akkor, amikor 120 milliárdról beszél, és összead különböző számokat, ne felejtsük el, hogy a Széll Kálmán-terv 2.0-ban 2012-re 10 milliárdnyi megtakarítás szerepel. Ez azután velünk él, mert hiszen egy racionálisabb rendszer épül fel, és a következő esztendőben pedig egy 30 milliárdos kiadáscsökkentés (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.), de ennyi, és nem ez a nagy összeg, amit ön említett.
Köszönöm a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés