DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! 2010-ben a prognózisok azt mutatták, hogy a világgazdasági válság 2013-ra véget ér, és ezzel együtt a magyar gazdaság is tartósan magas növekedési pályára áll, a gazdasági többletteljesítmény pedig több költségvetési bevételt generál.
Ezért átmeneti időszakban keletkező költségvetési hiány csökkentésére ideiglenes intézkedésként válságadókat vezettünk be. A válságadók rendszere ugyanakkor szakított a korábbi évek gyakorlatával, hangsúlyozottan nem a lakosság vállára helyezte a konszolidáció terhét, hanem a teherviselésre fokozottan képes ágazatokra.
A válság azonban reményeink ellenére nem ér véget 2013-ban sem, ugyanakkor a válságadók, a kormány ígéretének megfelelően, 2013-ban megszűnnek. 2010-ben mindemellett megkezdtük az adórendszer többéves átalakítási programját. E program az élőmunkát, jövedelmet terhelő adók csökkentésében, és a forgalmi, fogyasztási adók növelésében ölt testet. 2013-tól pedig kiteljesedik, és minden magánszemélynél érvényesül az arányos egykulcsos jövedelemadó.
Tisztelt Országgyűlés! A kormány továbbra is elkötelezett a költségvetési hiánycél tartásában, és az adórendszer átalakításában. A 2012. évi költségvetési folyamatokból ugyanakkor az látható, hogy a hiánycél csak pótlólagos egyenlegjavító intézkedésekkel, részint a költségvetési kiadások csökkentésével, részint az adóbevételek növelésével érhető el.
Ezen költségvetési egyenlegjavító intézkedések egyik eleme egy új, a telefonbeszélgetésre és az üzenetküldésre vonatkozó forgalmi jellegű adó, a távközlési adó bevezetése 2012. július 1-jétől. Az adónem, jellegéből eredendően a fizetési kötelezettség, az indított telefonhívások időtartamához, illetve az elküldött üzenetek darabszámához kapcsolódik. Az adótényállások fogalmi rendszere alapvetően az elektronikus hírközlésről szóló törvény szabályaira épül, az adó alanya és fizetésre kötelezettje a távközlési szolgáltató.
A törvényjavaslat szerint az adó mértéke híváskezdeményezés esetén hívásonként 2 forint megkezdett percenként, üzenetküldés esetén a szolgáltatóval kötött szerződés alapján számított üzenet darabja után szintén 2 forint. Annak érdekében, hogy egy hívószámra vonatkozóan ne legyen rendkívül magas az adóteher, a törvényjavaslat adóplafont határoz meg, mégpedig attól függően eltérő összegben, hogy magánszemély vagy szervezet előfizetőről van szó. Magánszemély esetében havonta hívószámonként maximum 700 forintot, szervezet esetében pedig 2500 forintot kell fizetni a szolgáltatóknak.
A javaslat számos mentességet határoz meg. Így például mentes az adó alól a segélyhívás, az adománygyűjtő szám hívása, az ilyen hívásra indított SMS-küldése, továbbá magánszemély előfizető hívószámára indított hívás esetén havonta 10 percnyi beszélgetés.
(22.50)
Az adót a szolgáltatónak havonta, a hívások, küldött SMS-ek hónapját követő hónap 20. napjáig kell megállapítania, bevallania és megfizetnie az állami adóhatósághoz. A távközlési szolgáltatók felkészülésének érdekében azonban a 2012. július hónapról szóló bevallást az augusztusi bevallással egyidejűleg szeptember 20-ig kell benyújtani, és a júliusi adót is csak ekkor kell a szolgáltatónak megfizetni.
Megköszönve figyelmüket, kérem, tisztelt képviselő hölgyek és urak, hogy támogassák a beterjesztett törvényjavaslatot. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés