DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Talán elkerülte a tisztelt képviselő úr figyelmét, hogy a múlt hét péntekén az Európai Bizottság közzétette tavaszi gazdasági prognózisát. Ha megengedi, akkor ebből idéznék néhány számot: 2002 és 2006 között az államháztartás hiánya átlagosan a GDP nyolc, azaz 8 százaléka volt; ezzel szemben a Bizottság szerint 2012-ben a deficit 2,5 volt, 2013-ban 2,9 százalék lesz. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném a figyelmébe idézni, hogy a XXI. században nem volt még 3 százalék alatt az államháztartási hiány, sőt még az elmúlt évtizedben sem, tehát a megelőző évtizedben sem, a '90-es években.

Ami az államadósságot illeti: 2004-ben még a GDP 59,5 százaléka volt, vagyis a 60 százalékos maastrichti kritérium alatt, 2010-ben viszont már 81,4 százalékra emelkedett hat év szocialista kormányzás eredményeként. Ezzel szemben az adósság növekedése 2011-ben megállt, az adósságráta 80,6 százalékra csökkent, és az EU prognózisa szerint 2012-ben 78,5 százalékra, 2013-ban pedig 78 százalékra csökken. Nagyon kérném innentől kezdve a képviselő hölgyeket és urakat, hogy az "és még az államadósság sem csökken" kezdetű mondókát ennek alapján kicsit pihentetni tessenek, ne velem ebben az esetben, hanem az Európai Bizottsággal vitatkozzanak.

És akkor most, tisztelt képviselő úr, rátérnék arra, amit ön mondott. Kinek is van itt - hadd szabad megkérdeznem - dilettáns, kiszámíthatatlan és hiteltelen gazdaságpolitikája, amiben nem hisznek sem külföldön, sem itthon? Nem szeretek jelzőket osztogatni, de ha már erre kényszerített: azt hiszem, az a dilettáns, kiszámíthatatlan és hiteltelen gazdaságpolitika, amelyik képtelen tartani az államháztartás egyensúlyát; amelyik adósságba kergeti az országot; sőt továbbmennék, az egyszerű szavazatvásárlási célokból eladósító gazdaságpolitika nemcsak dilettantizmus, hanem egyenesen bűn. Úgy gondolom, hogy jelzők osztogatása helyett sokkal szerencsésebb lenne, ha elolvasnák az Európai Bizottság tavaszi prognózisát, és bocsánatot kérnének a magyar néptől.

Ami pedig a lakossági állampapírokat illeti, ön is nagyon jól tudja, hogy az utóbbi időszakban jelentősen megemelkedett a külföldiek aránya az államadósság finanszírozásában. Ez egyrészt a bizalom jele, jelzi azt, hogy a külföldi befektetők bíznak a magyar gazdaságpolitikában, mint ahogy 2008-ban önök nem tudtak kimenni a piacra, ezért kellett az IMF-hez fordulni, annyira nem bíztak az önök gazdaságpolitikájában. Másrészt a magas külföldi részarány az adósságfinanszírozásban egyfajta kockázatot is jelent, hiszen ez a fajta befektetés nagyon érzékeny a globális pénzpiaci változásokra.

Éppen ezért célszerű a lakossági források bevonása és annak erősítése; többek között azért is, mert 2004 óta mind abszolút összegben, mint részarányát tekintve jelentősen csökkent: 2004 szeptember végén a lakossági állampapír-állomány 1250 milliárd forint volt, az akkori adósságállomány 10 százaléka; 2011 végén az állomány már csak 750 milliárd forint, vagyis az államadósság mindössze 3,5 százaléka.

Emellett utalnék arra is, hogy a lakosság tipikusan a lejáratig tartás híve, ilyen esetben állampapír-vásárlásnál kevésbé érzékenyen reagál a külső sokkokra, ezért úgy gondolom, hogy helyes, ha ezt az arányt, ami jelenleg 3,5 százalék, magasabbra tudjuk emelni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu