DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. A közjáték után engedje meg, hogy válaszoljak is. Az Európai Bizottság 2012. január 9-én hozott határozata szerint a 2007 és 2010 szeptembere között a Malévnak összesen 88 milliárd forint összegben nyújtott állami támogatások a belső piaccal összeegyeztethetetlennek minősíttettek, vagyis tiltott állami támogatásnak minősültek. A Bizottság határozata nyomán a Malév Zrt. működésének folytatása ellehetetlenült, a társaság 2012. február 3-i üzemszerű leállása, majd az azt követően indult felszámolási eljárás megkerülhetetlenné vált.

A nemzeti fejlesztési miniszter felhívta a támogatást nyújtó MNV Zrt.-t a kamattal növelt tiltott támogatás visszafizetésének elrendelésére. Az MNV Zrt. hiteligényét bejelentette a Malév felszámolója felé. A felszámolás kapcsán mind az állam mint tulajdonos, mind a felszámoló az erre a célra hozott jogszabályok alapján járt el, a dolgozók előbb a volt munkaadótól, majd a felszámolótól a rendelkezésre álló keretek mértékéig igényelhették a Bérgarancia Alappal megtámogatott követeléseik jogosságát.

Köszönöm, elnök úr, a türelmét.

Forrás: parlament.hu