DR. SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Röviden szeretném az ellenzéki képviselőtársaimat biztatni, különösen a szocialistákat és LMP-s képviselőtársainkat, akik aggódtak és kritizálták a kormány, illetve a jobboldali koalíció gazdaságpolitikáját, hogy ha például a mai gazdasági internetes oldalakat megnézik, akkor azt írják - tőlünk függetlenül -, ha ez bejön, kivételes helyzetben lesz Magyarország. Miközben újabb és újabb fejezet nyílik az európai adósságválságban, addig az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint négy uniós tagállamnak sikerül csökkentenie államadósságát a következő két évben. Brüsszel prognózisa szerint Magyarország is a szűk kivételes csoportban lehet, ha teljesíti a kitűzött hiánycélokat. Tehát Brüsszelből is, úgy tűnik, hogy fordul a szél, dicsérnek minket és elismerik a kormány gazdaságpolitikáját, és egyébként most már úgy tűnik, hogy a hazai gazdasági internetes oldalak is ezt teszik, és elismerik ezeket az eredményeket.

A másik megjegyzésem Gúr Nándornak szól, hogy nem volt egészen tiszta, hogy mire utalt, de az elmúlt napokban a NAV friss adatai szerint például a cégek, a társaságok nyereségadójából több bevétel folyt be. Ha nem kerüli el a figyelmét, ez annak köszönhető, hogy fehéredik a gazdaság. Hogyha beszél cégvezetőkkel, akkor elmondják, hogy a társasági adó közel felére csökkentésével elérte azt a kormány és a parlament, hogy talán már ez az a határ, ahol nem illik vagy nem éri meg adót csalni, és ezért inkább befizetik ezeket az adónemeket a köznek. Ebből azután végeredményben nagyobb adóbevételek lesznek.

Végül még LMP-s képviselőtársamnak hadd mondjam azt, hogy szeretném akkor itt a jegyzőkönyv számára is rögzíteni azt a történelmi pillanatot, hogy LMP-s képviselőtársunk, Vágó Gábor azt mondja, hogy kevés az adó, kicsik ezek az adónemek, ne foglalkozzunk vele, vessünk ki egyszeri, nagy, brutális adónemeket. Ezt csodálkozva hallom.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu