GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Hogy Z. Kárpát Dánielnek is legyenek hiteles adatai, ezért elmondom neki, hogy 2008 őszén a pénzügyi-gazdasági világválság beköszöntét megelőzően mintegy 110 ezerrel többen dolgoztak, mint most.

A Fidesz kétéves regnálása az adópolitika tekintetében hozott különadókat, most nem kell hogy sorakoztassam, a banki, a kiskereskedelmi, az energiaszektort érintő kérdésekben. Megcsinálták az egykulcsos személyi jövedelemadót, a tehetőseknek adott, a szegényektől elvett, az adójóváírás kivezetése 5-10-15 ezer forintos csökkenéseket hozott. Ugye emlékeznek az Európa-csúcsos áfa 27 százalékos mértékére? Tudják azt is, hogy a munkát terhelő járulékokat, mint ahogy itt az általános indoklásban mondják, azzal ellentétesen nem csökkentették, hanem terhelték - egészségügyi járulék növekedése, mint már egyszer említettem. Bevezették még a kutyaadót, és annak a lehetőségét is megteremtették. Még talán nincs járdaadó, árnyékadó, meg a Jóisten tudja, milyen másfajta adó, de majd még ezt is kitalálják, ha nagyon szorít a cipő, mert nincs ésszerű gondolatuk arra, hogy normális gazdaságpolitikát csináljanak. Sárgacsekk-adó, tranzakciós illeték, illeték azért, hogy... - nem kell hogy folytassam. Most itt van a távközlési adó kérdésköre, a biztosítási adó, mint mondtam, összevonva a három kis adó, de többet beszedve. Háromkulcsos társasági adó - 10 százalék, 16 százalék, 30 százalék az energiaszektor, a szolgáltatási szektor tekintetében?

Akkor nem kell azt sem említsem, hogy 300 forintos üzemanyagárak mellett kiabáltak itt a Parlament falai között, és nem egy képviselő hangos szavakat ejtett el, hogy a jövedéki adót miért nem csökkenti a kormány. Most 450-nél nem kell csökkenteni.

Szóval, azt szeretném csak összességében mondani az adópolitikájukhoz illesztetten, hogy nem kellene megpróbálni mindenkit hülyének nézni, nem itt, a Parlament falai között, úgy általában sem. Ennek a haszna nem fog megtérülni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu