GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is megpróbálom befejezni a kétpercezést. Márton képviselőtársam, azért annyit el kell mondjak önnek, hogy ha a munka világát nézzük, akkor például azok az emberek, akik a magyar átlagkereset alatt keresnek, hogyan jártak az elmúlt két esztendőben. Hát úgy jártak, hogy tőlük az adójóváírás kivezetésével elvettek havonta nettó 5-10-15 ezer forintot. Ezt csak azért mondom, mert ez vezet ahhoz, hogy elszegényednek az emberek, elszegényednek a családok, és több mint 1 millióval nőtt két év alatt azoknak a száma, akik létminimum alatt élik az életüket. Akik nem dolgoznak, mert nem tudnak dolgozni, akarnak, de mégsem jutnak munkalehetőséghez, nos, ezektől az emberektől az átmeneti időszak lehetőségét vették el. A munkáltatók és a munkavállalók ugyanúgy, mint annak előtte, befizetik a munkavállalói és a munkaadói járulékot, ugyanolyan mértékben, a szolidaritás és a biztosítás elve alapján, egyrészt hogy a munkavállalók gondoskodjanak saját magukról, ha átmenetileg problémás helyzetbe kerülnek, elveszítik a munkahelyüket, másrészt pedig akik nem veszítik el, azok meg azért, hogy akik elveszítik, azokkal legyenek szolidárisak, és az ő biztonságukról gondoskodjanak. Ezek a befizetett pénzek egy esztendőben nagyjából 180-190 milliárd forintos nagyságrendet tesznek ki. Ebből önök a 2012-es költségvetésben 52 vagy 57 milliárd forintos nagyságrendet használnak arra, hogy az átmeneti biztonságot megadják, azaz például a kilenc hónapos átlagos európai futamidejű biztosítás, álláskeresési támogatás három hónapra redukálódott, de még a mértéke is csökkent. Na így jutnak el a nem dolgozó emberek ahhoz, hogy milliós nagyságrendben, a dolgozókkal egyetemben gyarapítsák azoknak a számát, akik létminimum alatt élik az életüket.
Hát, ez az elmúlt két esztendő történése. Köszönöm, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés