HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A megváltozott munkaképességű, egészségkárosodott emberek ellátórendszere az elmúlt évtizedek alatt széttagolttá, átláthatatlanná vált. Az érintetteket a pénzbeni ellátás igénybevételére ösztönözte, nem volt hangsúlyos szerepe a rehabilitációnak, a munkaerőpiacra való visszatérés segítésének. Az ellátórendszer 2011-ben teljeskörűen átalakult, ezzel összhangban megváltozott a minősítési rendszer, amely komplex módon, orvosi, foglalkozási és szociális szempontokat egyaránt figyelembe véve kezeli az egyedi eseteket.
A hangsúly a rehabilitálható személyek esetén a foglalkoztatás elősegítésére helyeződött. A képviselő úr által említett törvényjavaslatot és határozati javaslatot azért nem tudtuk támogatni, mert a felvetett kérdéseket az említett törvény már megfelelően rendezi, egyébként a kormány képviselője jelen volt a házban. Az ön által elmondottakkal ellentétben a kormány eddig már számos olyan intézkedést hozott, amelyek célja a megváltozott munkaképességű, illetve a fogyatékossággal élő emberek életminőségének javítása volt, így az Új Széchenyi-tervben 5,7 milliárd forint áll rendelkezésre azoknak a legfeljebb 50 férőhelyes ápoló-gondozó otthoni vagy rehabilitációs ellátást nyújtó intézményeknek a korszerűsítésére, ahol fogyatékossággal élők laknak, továbbá férőhelykiváltásra a következő három évben 7 milliárd forint használható fel. A megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató szervezetek részére 300 millió forintos pályázatot hirdettünk meg az év elején.
Ami pedig a felzárkózással, integrációval kapcsolatos megjegyzését illeti, le kell szögeznem: a kormány számára minden ember egyaránt fontos. Az, hogy a kormány kin segít, az csak az érintett ember szociális helyzetének függvénye, és nagyon alaposan ajánlom ezt az önök figyelmébe is.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés