KISS ATTILA, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/7022. számú törvényjavaslatot a kulturális és sajtóbizottság mai ülésén megtárgyalta, azt 12 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta, illetve általános vitára alkalmasnak ítélte.
Amint az ismeretes, az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvényt és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény egyes rendelkezéseit. A törvényjavaslat az Alkotmánybíróság határozatának való megfelelést szolgálja. Ennek megfelelően az előbb említett sajtószabadságról szóló törvény, illetve a médiaszolgáltatásokról szóló törvény, valamint a polgári perrendtartásról szóló törvény, a büntetőeljárásról szóló törvény, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXLV. törvény egyes paragrafusait módosítja.
Az említett törvények módosítása az információforrások védelmét szolgálja. A módosítás tartalma szerint a médiatartalom-szolgáltató vagy a vele munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy a tanúvallomást megtagadhatja, ha azzal felfedné az információt átadó személyt. Szintén módosítja a célnak megfelelően az adatszolgáltatásokra vonatkozó rendelkezéseket, valamint a szükséges módosításokat átvezeti mind a sajtószabadságról szóló törvénybe, mind a médiaszolgáltatásról szóló törvénybe.
Az Alkotmánybíróság határozatban kifogásolta a sajtószabadságról szóló törvény egyes rendelkezéseinek hatályát a sajtótermékekre vonatkozóan.
(19.00)
Ennek hatására a törvényjavaslat módosítja az említett törvényt úgy, hogy a törvény hatálya kiterjed a sajtótermékekre, azzal, hogy az emberi méltóság mint absztrakt követelmény és annak hatósági ellenőrzése csak a médiaszolgáltatások területén marad fenn, mivel ezekben az esetekben a polgári és büntetőjogi védelem elegendő. A sajtószabadságról szóló törvény idevonatkozó rendelkezéseit az NMHH gyakorlati tapasztalata alapján is pontosítja a javaslat.
A kiskorú személyek védelmét szabályozó 19. §-t a javaslat új bekezdéssel egészíti ki, megtiltva e személyek olyan bemutatását, amely életkoruknak megfelelő fizikai vagy lelki fejlődésüket nagymértékben veszélyeztetheti.
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a médiaszolgáltatásokról szóló törvénynek a média- és hírközlési biztosra vonatkozó szabályait; a javaslat a biztosra vonatkozó rendelkezéseket újra beiktatja a törvénybe az Ab által kifogásolt szabályok megfelelő módosításával. A törvényjavaslat szerint a biztos kvázi hatósági jogkörei csak az elektronikus hírközlési szolgáltatások területén maradnának fenn, ahol azonban a sajtószabadság korlátozása nem merül fel. A médiaszolgáltatások és a sajtótermékek tekintetében a biztos e jogkörei megszűnnek, csupán annyit tehet a panasz alapján, hogy egyeztetést kezdeményez a szakmai szervezetekkel, és vizsgálata végén nem nyilvános jelentést készít; a biztos a továbbiakban hatósági jogokat nem gyakorol.
A javaslat mentességi okként fogalmazza meg az ügyvédi titok védelmét, és meghatározott jogorvoslatot is biztosít e tekintetben. Az információforrások védelméhez fűződő jog garanciáinak rögzítésére vonatkozó szabályok a kihirdetést követő 15. napon lépnek hatályba, a sajtótermékekre, az emberi méltóság védelmére, a kiskorúakra, valamint a biztosra vonatkozó szabályok pedig a kihirdetést követő napon.
Kérem, támogassák a törvényjavaslatot, köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés