LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Tunéziában mindössze minden 40-50-60. háztartásban van mosógép, és a háztartások 98 százalékában van televízió. Ez úgy történt, hogy Ben Ali, az ottani vezér, olyan szabályozást hozott, hogy állami támogatással juthattak a családok televízióhoz, igaz, hogy miután 98 százalékban lefedettség lett televízióügyben, onnantól csak Ben Alit lehetett nézni a televízióban. Valami ilyen tunéziai utánérzésem van itt, Magyarországon, noha annyira nem olcsó a televízió, de mostanában leginkább csak az itteni Ben Alikat lehet nézni a televízióban. Ben Ali megbukott, hála istennek; úgy tudom, hogy az itteniek is arrafelé tartanak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nyilvánvalóan az a toldozás-foldozás, ami ezzel a törvénnyel zajlik, teljességgel fölösleges. Tudjuk jól, hogy ennek a törvénynek a visszavonása lenne egyébként a megoldás, a visszavonása, és egy új médiatörvény megalkotása lenne a megoldás. Ugyanis ahogyan ezt a törvényt elfogadták, és az ebből a törvényből következő intézkedéseket meghozták - például a Médiatanács összetételét -, abból pontosan látszott, hogy ennek a törvénynek nem az a célja, hogy egy jobb médiaszabályozás legyen Magyarországon, hanem az a célja, hogy a jelenleg politikai hatalmon lévőket próbálja meg mindenképpen fölénybe helyezni a közszolgálati médiumokban, és természetesen elérni valahogy, hogy a kereskedelmi médiumokban is ők kerüljenek fölénybe. Erről szól ez az egész törvény.

Az 1996. évi I. törvény akkor született, amikor a Magyar Szocialista Párt vezetésével a kormányzó koalíciós erők kétharmados többségben voltak ebben a parlamentben. Kétharmados többségben voltak, és mégsem fogadtak el olyan médiaszabályozást, amivel az ellenzék ne értett volna egyet. Kétharmados többségben voltak, és akkor is elfogadták, hogy paritásos alapon állt föl a médiaszabályozást ellenőrző politikai testület, akkor is elfogadták azt, hogy nem ők jelölték az akkori ORTT elnökét, hanem a köztársasági elnök és a miniszterelnök közösen jelölte, és kétharmados döntéssel itt, a Házban szavazták meg.

(22.20)

Mi akadályozta önöket kétharmados többségük birtokában, hogy kövessék ezt a példát? Mi akadályozta meg önöket abban, hogy komolyan vegyék a nemzeti összefogás eszméjét, és bevegyék ebbe a döntéshozatalba az ellenzéki pártokat? Mi akadályozta meg önöket abban, hogy paritásos alapon álljon föl a Médiatanács? Mi akadályozta meg önöket abban, hogy ugyanilyen módon paritásos alapon állítsák föl azokat a testületeket, amelyek ma a média irányítását, illetve ellenőrzését végzik? Semmi nem akadályozta meg önöket ebben, csak az a nagy szavakban használt értékválasztás, amit itt huszonötször meghallgattunk. Az önök értékválasztása az, hogy ha maguknak kétharmaduk van, akkor minden a maguké, és egyébként mindenkit ki lehet zárni mindenből, ha önöknek kétharmaduk van, akkor nem szükséges, bárki másnak a véleménye vagy esetleg a részvétele lehetővé váljon. Ez az önök értékválasztása.

És pont azt nem módosítják ebben a törvényben, ami a legrosszabb benne, természetesen a Médiatanács jogköreit, összetételét, annak megválasztását, annak elnökének megválasztását, de semmiben nem módosul a különböző frekvenciapályázatok és azok kiosztásának a módszertana, egyáltalán nem módosulnak a törvénynek azok a részei, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy ez a törvény rossz és használhatatlan. Nyilván demokratikus értelemben rossz és használhatatlan, az önök számára úgy tűnik, hogy jó és egészen használhatónak tartják, mi viszont ezzel nem értünk egyet.

És azokkal a véleményekkel is egyetértek, amelyek azt mondják, hogy nem utoljára foglalkozunk ezzel a törvénnyel. Azzal a hasonlattal is egyetértek, hogy szépen centinként amputálják ezt a törvényt, hiszen sokadszor kerül ide, még többedszer került volna ide, ha nem sumákolják el, de hát most hallottuk, hogy Szabó Máté ombudsman újabb részeit támadta meg az Alkotmánybíróság előtt ennek a törvénynek, és ha az Alkotmánybíróság komolyan veszi az alkotmány értékeit - amit önök most már hol alkotmánynak, hol alaptörvénynek hívnak; ezt majd egymás között meg kéne beszélniük -, akkor bizony ezeket a részeket is alkotmányellenesnek fogja találni. Az ő álláspontja szerint a Médiatanács elnökének és tagjainak a megválasztása, a megbízatás megszűnésére vonatkozó rendelkezések együttesen értelmezhetetlenek és alkalmazhatatlanok, valamint úgy véli az ombudsman, hogy belső szabályozási ellentmondások következtében a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos intézményvédelmi kötelezettség, a sajtószabadság és a szabad tájékoztatáshoz való jog is sérül. Ezt mondja az ombudsman, és ezzel teljes mértékben egyetértek.

Azt gondolom, hogy ez egy antidemokratikus, rossz törvény, ezt nem toldozgatni-foldozgatni kéne, hanem vissza kéne vonni, és az 1996. évi I. törvény alapján széles politikai konszenzussal kéne egy újat alkotni. Kővári képviselő úr talán már nincs itt, ő is hol alkotmányt, hol alaptörvényt mond, ezt lassan már el kell döntenie, és azt kérdezi, hogy a korábbi szabályozás helytelen volt vagy helyes volt-e, és annak a liberális szabályozásnak köszönhető ez a borzalmas állapot, ami itt kialakult. Csak szeretném neki mondani, hogy 2010 októberéig a Fidesz is benne volt minden vezető testületben, még egyszer mondom, minden testület paritásos alapon állt fel. Ha szerinte 2010 októberéig rossz volt az a médiapolitika vagy az a médiaszabályozás, akkor szeretném mondani, hogy ugyanolyan részesei voltak ők is, mint bárki más, mert paritásos alapon álltak föl ezek a testületek. Úgyhogy Kővári urat tessenek majd felvilágosítani arról, hogy rosszul látja a múltat.

Az a leegyszerűsítés pedig, hogy a liberális médiaszabályozás miatt nőtt a drogfogyasztás, egyáltalán kizárólag a médiahatás miatt nőtt a drogfogyasztás meg az erőszakos bűncselekmények száma, amiről éppen képviselőtársam mondta, hogy abban az időben csökkent, csak most növekedett, erre a képviselő úr úgy válaszolt, hogy ő a kiskorúakról beszélt. De hát a válások száma is nőtt emiatt, mondja a képviselő úr. Remélem, nem arra célzott, hogy a kiskorúak válása nőtt az utóbbi időben, de az ő logikájából körülbelül ez következik.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nagyon kellemesen elbeszélgetünk akár szakmailag is erről a törvényről, csak az igazság az, hogy ezek mögött a szakmai beszélgetések mögött végig ott lappang az igazság, erről az oldalról kimondatik az igazság, arról az oldalról pedig nem mondatik ki, de az az igazság, hogy ma Magyarországon nincs szabad közmédia, ma Magyarországon nincs szabad újságírás. Önöknek ez volt a céljuk, nagyjából el is érték, bizonyos szempontból még tetten érhetők a szabad média és a sajtószabadság bizonyos jelei. Önöknek az a céljuk, hogy ezek ne legyenek. A közmédiában már nincsenek is, tessenek megnézni a pártok és politikusok közmédiában való megjelenésének az arányait, tessenek megnézni, és akkor még csak az arányokról beszéltek itt képviselőtársaim, arról már nem is beszéltek, hogy a tartalmában milyen módon jelenik meg ellenzéki politikus és ellenzéki párt, hogy az pozitív vagy negatív említés alapján jelenik meg, s arról sem beszéltek, hogy háttérműsorokban milyen módon vannak azok a típusú ellenzéki pártok és politikusok bemutatva, akik be vannak mutatva. Lehet, hogy ki lehet mutatni, hogy ő egyébként megjelent 15 százalékban, de abból a 15 százalékból, mondjuk, 13 százalékban negatív alapon jelent meg, és egyébként az ő bírálatáról szólt az a megjelenés.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Fontolják meg, hogy nem szégyenkeznek tovább e miatt a törvény miatt, szégyenkeztek már eleget, szégyenkeznek ma is, nem véletlenül éjszakára tették megint, mert nappal már nem mernek ilyeneket tárgyalni, nehogy véletlenül még valamelyik választópolgár nézze a televíziót, és esetleg lássa, hogy mi folyik itt. Ezenkívül szégyenkezni fognak továbbra is, mert megint el fogja kaszálni az Alkotmánybíróság más részeit ennek a médiatörvénynek. Úgyhogy jó lenne, ha visszavonnák az egészet, példát vennének a Magyar Szocialista Párt demokratizmusából (Derültség a Fidesz soraiban.), amikor kétharmada volt a Magyar Szocialista Pártnak, kétharmada volt a Magyar Szocialista Pártnak, mondom még egyszer, hátha Makón nem hallották, kettőharmada volt a Magyar Szocialista Pártnak, és mégis paritásos alapon állította föl ezeket a testületeket. Gondolom, önök értetlenül állnak ez előtt, mert önöknél ez az elv nem is létezett, és azt gondolom, hogy nem is létezik soha.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu