MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. MSZP-s képviselőtársaimat szeretném emlékeztetni az alapigazságra: ha önök nem így kormányoznak nyolc évig, ha nem ilyen katasztrofális állapotban hagyják itt ezt az országot, ha nincs kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen, mert egyébként a 3 százalékos hiánycélt legalább egyszer a kormányzásuk alatt tudják teljesíteni, akkor most erre a vitára nagy valószínűséggel nem kerül sor. Tehát ez az alaptétel, legyenek kedvesek mindig, amikor megnyomják a gombot, akkor először nézzenek tükörbe, gondoljanak erre, és ennek alapján fogalmazzák meg a mondandójukat. Tisztelettel kérem önöket!

Baja képviselő úr, én tudom, hogy önök borzasztóan a cégek érdekeit védik, és ezért szeretnének minden törvényjavaslatot előtte Brüsszellel megvétóztatni, hiszen tudjuk nagyon jól, és az európai parlamenti közvetítésekből is láthattuk, hogy a hasonló padsorokban ülő képviselők elsősorban kint az Európai Parlamentben is inkább a nagyobb cégek érdekeit szeretik védeni és képviselni, semmint mondjuk a magyar emberek érdekeit. Úgyhogy, ha lehet, akkor mi nem ezt az utat választanánk, nagy tisztelettel.

Az áfa kérdésére pedig: ebben a törvényjavaslatban az szerepel, hogy ennek az adónak az alanya a szolgáltató cég. Na már most, ha a szolgáltató cég fizeti az adót, akkor az miért lenne áfás? Ha megpróbálják ráterhelni az ügyfelekre, ott ez már lehet kérdés. De az alaptétel, az alapjavaslat szerint a szolgáltatók fizetik, tehát innentől kezdve nem is kell áfával számolni. Úgy gondolom, ez Vágó Gábor képviselő úr számára is lehet válasz.

A gazdaságpolitikáról pedig csak annyit, Selmeczi Gabriella képviselő asszony az előbb elmondta: látható, hogy az adók hogyan folynak be, egyszerűsödik az adórendszer, és csak szeretném önöket emlékeztetni, hogy a vállalkozási nyereségadó az önök idejében 16 plusz 3, összesen 19 százalék volt, ma pedig tíz.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu