NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sajnálom, hogy Karácsony Gergely nemhogy hozzám csatlakozva felháborodott volna azon, hogy itt a sorok között igenis a kiegyensúlyozott tájékoztatás törvényi előírásával szemben fellépnek, hiszen a 25. § semmi másról nem szól, csak arról, hogy megszüntetik a médiatörvény előírását, miszerint hivatalból el kell járjon a Médiatanács, amely felügyeli a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének betartását. Valóban vannak még más paragrafusok, amelyek elvileg a kiegyensúlyozott tájékoztatást mintegy előírják, például a médiaalkotmány 13. §-a, csak hát nem rendel szankciót hozzá. A közszolgálati és a jelentős befolyásoló erővel bíró médiumok valóban a Médiatanács által a jövőben is szankcionálhatók, de az egyéb televíziók, rádiók viszont a jövőben nem. A hatósághoz kerülnek, amelynek ilyen jogköre nincs. Ha ön ezt máshogy látja, kérem, fejtse ki.

Viszont én úgy látom, hogy ön inkább azon sértődött meg, hogy az LMP-re úgy utaltam, mint amely bizony őfelsége ellenzéke, de hát ez mutatja, hogy a teljes médiaspektrumon nagyobb szereplési lehetőséghez jut, mint a jóval nagyobb társadalmi támogatottságú Jobbik. Vagy ha a szervezettségünket nézzük, több alapszervezetünk van nekünk, mint önöknek tagjuk! Hát miről beszélünk? Vagy nézzük az RTL Klub adatait, ugye, említettem, talán ezen sértődött meg, hogy 3,6 százalék éves kimutatásban a Jobbik, és 14,3 százalék az LMP kimutatása. Vagy talán azon sértődött meg, de ez is a tényekhez tartozik, hogy ön, ha nem is személyesen Gyurcsány Ferencnek, de Gyurcsány Ferenc Miniszterelnöki Hivatalának volt a tanácsadója 2004 és 2008 között, amikor 18,2 millió forintos összeget kasszírozott be a saját bt.-jén keresztül, sőt az utolsó megbízása a 2008-as kormányválság kezelésével kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátása volt, hogyan magyarázzuk ki azt, hogy az SZDSZ-szel adott esetben összerúgtuk a port vagy összevesztünk valamin. Hát azért ne tagadja le a múltat! És ezen nem kell megsértődni - hát ha egyszer Gyurcsányéknak volt a tanácsadója, akkor viselje el ennek a következményeit, hogy ezt itt kritikaként megfogalmazzuk!

De most maradjunk annál, hogy ön szerint miért helyénvaló a 25. §, erről beszéljünk! (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu