VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Z. Kárpát Dániel képviselőtársamnak mondom, hogy nem Brüsszelért, de Európában élünk.

Itt utalnék Selmeczi Gabriella képviselőtársamra, aki azt mondta, hogy fordult a nyugat-európai szélirány. Ezt én is látom, konkrétan abban, hogy most már nem az államháztartási hiány az egyetlen cél, miközben a kormány még ehhez ragaszkodik, hogy alacsonyan tartsuk az államháztartási hiányt. Mind az IMF, mind pedig az Európai Bizottság úgy nyilatkozott, hogy az államháztartási hiány tartásának és a növekedésnek valamelyes összhangba hozott egyvelege kell hogy utána a foglalkoztatottságot beindítsa.

Épp ezért furcsa számomra az, hogy folyamatosan az államháztartási hiányra hivatkoznak, mert tényleg ez az egyetlen mutatószám, amivel Magyarország büszkélkedni tud, de ennek nagyon-nagyon súlyos ára van. 500 milliárd forintos megszorítás, aminek az egy része persze adókból jön, a másik része pedig már kiadáscsökkentés. Olyan szinten van a gyógyszerkassza megvágása, olyan szinten van a közösségi közlekedés kivéreztetve, hogy örülök, ha nem szakad rám a metró. Tényleg, képviselő asszony, ne legyünk már annyira büszkék arra, hogy ilyen durva megszorításokat tesznek azért, hogy az államháztartási hiányhoz foggal-körömmel ragaszkodjanak!

Itt van a lehetőség, a gazdasági diplomáciának szerintem ez a feladata, Szijjártó Péter képviselő úr lesz most ezzel a legjobb tudomásom szerint megbízva, az ő feladata lesz az, hogy ne az államháztartási hiány legyen az egyetlen egy cél, amit utána majd tudnak lobogtatni, hogy igen, ezt elértük. Elértük, de milyen áron? Hány magyar embernek kell emiatt elveszítenie a munkáját, milyen közösségi szolgáltatások mennek tönkre? Ezeknek a tetteiknek (Az elnök csenget.) nagyon súlyos áruk van társadalmilag.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu