Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan előterjesztés fekszik a Ház előtt, amivel kapcsolatban nemcsak az a megalázó, hogy hajnali órákra tolják el a vita látszatát, hanem az is, hogy egy teljesen védhetetlen előterjesztésről van szó.

Nem irigylem azokat a kormányzati képviselőket, akiknek ezt kell védeni, ugyanis egy újabb sarcról van szó, a kivezetett, átmenetinek mondott adók után most már állandó adók bevezetését követelték önöktől külföldről, egyértelműen azért, hogy cserébe megkapják azt az IMF-hitelt, aminek következtében az EU letesz a pénzügyi szankciókról és gazdasági szankciókról önökkel szemben.

Tehát látható az, hogy a nemzetközi erőknek való befekvés, a brüsszeli gazdinak való befekvés megint csak fontosabb volt, mint a magyar emberek pénztárcája. És amikor arról kezdtünk el beszélni indoklási szinten, hogy adott esetben lenne mit adóztatni Magyarországon, de ezek ne a kisemberek legyenek és ne az átlagemberek, akkor azt kaptuk válaszul, hogy ez majd egy jól szétterülő adófajta lesz, ami elviselhető terhet jelent Magyarország lakossága számára. Ezen elviselhető teherrel kapcsolatban nemcsak a szavazók fogják majd levonni a megfelelő konzekvenciákat, de látni kell, hogy van ma Magyarországon egy most már több mint milliósra duzzadt, olyan réteg, amely számára még a pár száz forintos díjtételbéli emelkedések is elviselhetetlen problémákat okoznak, adott esetben választani kell a gyógyszer kiváltása vagy a családtagokkal való kapcsolattartás között.

Én azt mondom, hogy Magyarországon lehetne adót kivetni, példának okáért arra a 4500 milliárd forintra, amit adózatlanul visznek ki multinacionális intézmények Magyarországról, különböző indokokkal, mint amilyen a gyártási technológia vagy informatikai rendszerek bérlése. Ezen címszavak alatt több ezer milliárd megy ki, még egyszer mondom.

De nem az a megoldás, hogy a Széll Kálmán 2.0 névre elkeresztelt megszorító csomaggal - a Bokros-csomagnál talán még durvább megszorító csomagnak megfelelően - újabb és újabb sarcokat vetnek ki a lakosságra, már csak azért sem, mert az önök által tervezett összeg be sem fog jönni, ugyanis csak korlátozottan terhelhető a magyar polgárok pénztárcája. Ez a terhelés már átment a kritikus határon. Tehát lehet tervezni bármekkora bevételt ezen adófajtából, nem fog bejönni, ugyanis az embereknek már nincs mit ezeknek az alapjára és ezeknek a befizetésére elkölteniük.

Látható az is, hogy semmiféle monitoring- vagy ellenőrző rendszert nem csatolnak ezen adófajták mellé, tehát nem lesz jelen pillanatban látható az, hogy ebből mennyi, mikor és milyen szinten kerül áthárításra. Én azt mondom, hogy ezen társaságok, adott esetben a telefonos cégek még elviselnék a pluszadóztatást, a magyar emberek nem viselik el, akikre áthárítják ezen formákat, márpedig korábban a banki ágazati különadó esetében is hónapok alatt bebizonyosodott, hogy bizony tételesen áthárították azt az utolsó fillérig a lakosságra, a bankométer adatai beszédesek e tekintetben. Minden más ágazati és különadó tekintetében hasonló bizonyosodott be, most sem védi meg senki a magyar embereket az áthárítástól.

Ezért azt mondom, hogy a Brüsszelnek való megfelelési kényszer folyamatos idehozatala helyett végre dolgozzanak ki arra módszereket, hogy valóban a multinacionális tőkét (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) kötelezzék közteherviselésre.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu