Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megkísérlem onnan folytatni, nem feltétlenül csak a szakmai kifogásokat, hanem a kérdésfeltevéseket és javaslatokat is, ahol a vezérszónokinál abba kellett hogy hagyjam. Az utolsó megállapítás, amit tehettem, az volt, hogy nem feltétlenül az EU-átlagra vonatkoztatva, de az OECD-tagállamok átlagához képest Magyarországon mintegy 150 százalékos az átlagos árszínvonal, ami a távközlési szektort, azon belül is magát a telefonálást mint folyamatot illeti. Tehát egy ilyen árszínvonalból indulunk ki. Ezért mondtuk azt, hogy nagyon sok vetületből védhetetlen az az adózási fajta, amit egy ilyen szektorra vetnek ki, ugyanakkor azt is látni kell, hogy ezen szektor számos kitörési pontot tartalmaz, és lennének olyan ágazatok Magyarországon, amelyek adóztatásával sokkal hatékonyabban, sokkal tervezhetőbben lehetne elérni ezt az önök által kívánt költségvetési célt.

Nyilvánvaló az is, hogy a szolgáltatók tekintetében várható hatásként egy ilyen adóztatás után a hálózatfejlesztési pénzek át fognak áramolni a számlázásátalakításba. Hogy ez most egyszeri kiadást jelent vagy hosszabb távú fejlesztésként lesz amúgy hamis módon lekommunikálva az érintett cégek által, az kérdéses. Bőven el tudom képzelni, hogy olyan kifogást hoznak, hogy nekik évente ezzel dolguk lesz, különböző összegeket el kell különíteniük erre, ezzel csökkenteni fogják az adóalapjukat, megváltozik a mérlegfőösszegük, tehát már máshogy lesznek terhelhetők, vagy egy másik szinten vesznek részt a közteherviselésben Magyarországon, pedig most sem viszik ezt túlzásba, mint tudjuk.

Látható az is, hogy egy olyan vállalkozásokat terhelő adminisztrációs csomag jön be ezzel a rendszerbe, ami kimondottan a magyar kis- és középvállalkozásokat is érinti. Adódik a kérdés, hogy állnak-e rendelkezésre azzal kapcsolatos becslések, hogy nem az érintett nagy multicégek, hanem a céges telefont üzemeltető magyar kis- és középvállalkozások esetében milyen plusz adminisztrációs terheket, milyen pluszkötelezettségeket rónak önök magyar emberekre, hiszen tudvalevő, hogy a munkahelyek kétharmadát ezen kis- és középvállalkozások adják Magyarországon, míg azok a multik, akiket terhelnek, mintegy 6 százalékot biztosítanak ugyanezen szektorban.

Adódik az a kérdés is, hogy a feltöltőkártyás telefonok adóztatása hogyan fér bele ebbe a rendszerbe. Tehát vannak itt olyan apró részkérdések, amelyek úgy érzem, hogy még nem eléggé tisztázottak. Vagy mi lesz azokkal az SMS-ekkel, amelyeket nem mobiltelefon-hálózatból küldtek? Említettük már itt, hogy a mobilnet-forradalom is elindulhat, vagy különböző alternatív világhálós eszközök felhasználásával fellendülhet a mobilkommunikáció.

(1.30)

Tehát ne becsüljük alá a fogyasztói szokások hirtelen átalakítását pénzügyi kényszerek hatására, ezért elmondható az, hogy valamifajta mögöttes mozgatórugók feltérképezése legalábbis szükséges volna e tekintetben. Nem tudom, hogy rendelkeznek-e ilyennel.

A kék és zöld számok tekintetében szintén a speciális ügyfélszolgálatok működése is kérdéses. Én értem, hogy benne van az előterjesztésben, hogy a segélyhívó vonalak esete nagyjából tisztázottnak tekinthető, de ezen kék és zöld számok esetében teljes mértékben kérdéses az még most jelen pillanatban az előterjesztés jelen állása szerint, hogy melyik területeken lehet majd igénybe venni a korábbi színvonalon a korábbi szolgáltatásokat, és hol kell felkészülni arra, hogy ha nem is feltétlen közvetlen áthárítás, de adott esetben egy közvetett áthárítás formájában hol kell, mondjuk, egy sima telefonhívás esetén többet várni, vagy hol lehet majd nehezebben elérni egy ügyfélszolgálati segítséget, mert az ezzel kapcsolatos becsléseket legalább itt magunk között az éjszaka szűk nyilvánosságán belül illene megosztani.

Teljesen elfogadhatatlan motivátorok tűntek fel bizottsági szinten az előterjesztés mögött, amikor is azzal indokolták ezen adófajta szükségességét, hogy nagy a feketegazdaság, és azért jó ez az adófajta, mert arra is vonatkozik, aki amúgy nem adózik. Ez volt az egyik fideszes képviselő indoklása. Ez valami olyan egészen elképesztő blődli, hogy minősíteni sem szeretném, hiszen tudom, hogy nem egy gazdaságpolitikai végzettségű személy szájából eredt, és nyilvánvalóan az előterjesztő indoklása sem ez lenne, de azért erre figyeljenek már egy kicsit, hogy ezek kikerülnek a nyilvánosság elé, és bizony igen cikis indoklások. Tehát azt mondani, hogy ilyen úton-módon kellene a feketegazdaságot visszaszorítanunk, hát legalábbis kétes. Még csak azt sem mondanám, hogy tankönyvszagú, mert középiskolai tankönyvekben már színvonalasabb indoklások találhatók meg.

Azt is érdemes lenne végiggondolni, hogy ha önök ragaszkodnak ezen adófajta kivetéséhez, és ragaszkodnak ahhoz, hogy ezt a költségvetési célt behozzák, akkor a súlyozást nem lehetne-e átalakítaniuk. Még egyszer mondom, ez nem az én javaslatom, hiszen egyetlen módosítót sem adnék be egy ilyen előterjesztéshez, ennyiben sem kívánok azonosulni vele. De nem gondolkodnak-e önök azon, hogy adott esetben nagyobb mértékben terheljék a nagyobb forgalmat lebonyolító, mondjuk, adott esetben a nagyvállalati vagy multinacionális egységeket, és ezzel párhuzamosan egy családi jellegű kedvezménycsomagot vezessenek be, ugyanolyan módon, hogy ha mondjuk, a családtagok, nyilvánvaló, hogy egy bonyolult informatikai lekövetéses rendszer alapján, egymás között kommunikálnak, az lehessen továbbra is ingyenes vagy ezen adótól mentes, és nyilvánvaló, hogy ezt a terhet akkor tegyék át a multinacionális egységekre, hiszen már csak a méretgazdaságosság szempontjai alapján is nyilvánvalóvá válik, hogy könnyebben kigazdálkodják ezen utóbbi egységek a magyar családokhoz képest ezt a tehertételt.

Újra elmondom, mert sokszor el kell mondanom, hogy egy tisztességes monitoringrendszer kiépítése nyugat-európai létező példák alapján nem túl költséges, nem túl bonyolult dolog. Továbbra sem értem, nem értjük, hogy mi az akadálya annak, hogy egy tisztességes összehasonlító rendszerrel folyamatosan szemrevételezzük azt, hogy milyen áthárítások, áthárítási kísérletek történnek. Én értem, hogy az előterjesztő részéről volt erre szándék, hogy megmagyarázza, hogy ilyen tulajdonképpen van, miközben nincsen, de érdekelne bennünket, hogy mi az akadálya egy ilyen tisztességes rendszer felépítésének.

Végül pedig egyeztessenek maguk között is, hiszen látom, hogy Rogán Antal elszánt a tekintetben, hogy bebizonyítsa, hogy az áthárítás lehetetlen ezen a piacon, ugyanakkor a bizottságban a saját képviselőtársa pedig azt mondta, sőt nem is a képviselőtársa, hanem államtitkári szintről beszélek, tehát az oda küldött megbízottjuk pedig azt mondta, hogy az áthárítások megakadályozása a jövő feladata. Szó szerinti idézetről van szó, a jegyzőkönyvben lekereshető. Tehát ön azt mondja, hogy nincs áthárítás, az önök által, az ön kormánya által odaküldött államtitkár pedig azt mondja, hogy az áthárítás megakadályozása a jövő feladata. Ez előttem nem nagyon jön össze, de nyilvánvalóan lesz erre is épeszű magyarázat.

Nyilvánvalóan érdemes megvilágítani egypár szóban azt is, hogy milyen mögöttes mozgatórugók indokolják ezt az adófajtát. Látható az is, hogy korábban - a Bokros-csomag motivátoraihoz kell visszanyúlnunk ilyenkor -, az akkori pénzügyi válsággal fenyegető és ezt követően IMF-hitelfelvételes időszak törlesztési kötelezettségei indokolták azt, hogy a Bokros-csomagot olyan erővel kellett keresztülnyomni a magyar társadalmon, hogy az szinte tíz évre agyonvágta nemcsak a gazdaságot, hanem a népesedést, a tervezhető kilátásokat, a magyar családokat, a magyar jövőt. Tehát egy iszonyatos szőnyegbombázást végzett a gazdaságban, a családon, a társadalmon belül. Jelen esetben szintén egy olyan rendszer sejlik fel előttünk, és erről is lehet persze vitatkozni, de ahhoz érdemi vita kellene, amelynek értelmében az látszik, hogy az EU különböző diktátumai, pénzügyi, gazdasági diktátumai vezetnek oda, amit Széll Kálmán 2.0-nak neveznek. Ez a 600 milliárdos drasztikus megszorító csomag pedig azért kell, hogy önök vagy IMF-hitelt kaphassanak, vagy megnyugtathassák a piacokat a tekintetben, hogy ha szükségük lenne rá, akkor kapnának. Tehát mindenképpen egy IMF-diktátum van, azaz lehet a háttérben, még egyszer mondom, ez lehet vitatéma. De a helyzet az, hogy felsejlik a gyanú az emberben, hogy ez a 600 milliárdos megszorító csomag nem arra kell-e esetleg, hogy ezen feltételek árán kapjanak önök egy újabb mentőcsomagot vagy segítő csomagot, hiszen látható, hogy ez a brutális csomag, amiről beszélünk, valami egészen elképesztő adatokat tartalmaz a magyar családokra nézve, ne is csak a 600 milliárdról beszéljünk, hanem arról a pár adatról, ami teljesen egyértelművé teszi, hogy mivel állunk szemben.

Pénzügyi tranzakciós illeték: ez ugye 52 és 91 ezer forint közötti összeggel terhel egy családot. A távközlési adó címen tervezett 52 milliárd, ami időközben 44-re csökkent, ez is átlagosan egy havi 17 és 20 ezer közötti többletterhet jelenthet, az e-útdíj emelt szintű indítása 30 ezret, a gyógyszerkassza újabb 10 milliárdos megszorítása - ami a már eddig bejelentett gyógyszerkasszát érintő megszorításokon felül áll - 50 ezret jelenthet családonként, olyan helyzetben, amikor a statisztikák szerint a tartósan gyógyszerfogyasztók 20 százaléka már nem képes kiváltani a gyógyszereit. Tehát ez Magyarországon történik jelen pillanatban; és még egyszer mondom, munkahelyteremtés tekintetében teljes kudarccal számolhatunk, plusz 1900 betöltött munkahely a kormányváltáshoz képest, de súlyozandó a harminc-egynéhányezer közmunkással; az iparfejlesztés pedig a Széll Kálmán-terv 2.0-ban egyetlen oldalt tesz ki a 270 oldalas dokumentumból. Tehát ez az alap, amiről elindulunk.

Visszatérve a tárgykörhöz - záró gondolatként - engedjenek meg annyit, hogy ha ezeket az új adófajtákat vagy az ezek által bevont összeget megpróbálnánk behozni a magyar költségvetésbe, számos egyéb úton el lehetne indulni. Mit lehetne tenni? Nyilvánvaló, hogy az államadósság újratárgyalását én most megemlítem. Nem fogom hosszasan kifejteni, mert azt már többször megtettük. Az önök ellenérveit vagy ellenérvnek látszó válaszait is ismerjük e tekintetben. A történelem majd eldönti, hogy kinek van igaza ebben a kérdésben. Nyilvánvaló, hogy egy olyan egyre feszítőbb kényszerről van szó, amit egyébként önök is belátnak, egy egyszerű adattal élve a korábbi szocialista kormányzatok által nagyon sok esetben felelőtlenül elsütött különböző emelések, béremeléseknek mondott tehervállalások előidézték azt a helyzetet, hogy éves szinten valóban mintegy 1200-1300 milliárdos többletterheléssel kellett hogy számoljon a költségvetés, aminek nem volt meg az alapja. Tehát én látom ennek a tehernek a másik oldalát is, de az is látható, hogy az államadósság erőltetett törlesztése már nem lesz vállalható, az, hogy ugyanannyit költsünk rá, mint az egészségügyre, pedig tökéletesen elfogadhatatlan. Tehát ez lenne az egyik terület, amihez lehetett volna nyúlni.

A multik közteherviselésbe való bevonása egy másik kedvenc témánk. Cséfalvay államtitkár úrral szerintem már kívülről fújjuk egymás mondatait e tekintetben. Itt megint csak a felemlegetés szintjén maradok meg, úgy érzem, hogy ez sokkal elegánsabb, mint ha még egyszer elmondanám ugyanazt, amit ma is elmondtam. Ezeket a társaságokat közteherviselésre kell szorítani, nemcsak azért, mert a legnagyobb károkat ők okozzák a nemzetgazdaságnak - példának okáért ők hozzák be az élelmiszernek nevezett szemetet Nyugat-Európából, és ők okoznak olyan környezeti katasztrófákat Magyarországon, amire magyar kis- és középvállalkozó nem képes -, hanem azért is, azon egyszerű elv alapján, hogy aki a közszolgáltatásokból többet hasít ki, ez ugye a polgárok szintjén is így van, az járuljon hozzá a közös torta elkészítéséhez nagyobb szelettel. Gazdasági szinten valami hasonló működhetne a multik esetében is. Jelen pillanatban még nem működik.

Ugyanakkor ugyanezek a multinacionális cégek - és ez az utolsó tényező, amihez hozzá lehetne nyúlni - mintegy 4500 milliárd forintot visznek ki évente Magyarországról adózatlanul. Teszik ezt a gyártási technológiák átvételének állításával, mert állítom, hogy emögött nem áll valós teljesítmény; teszik ezt az informatikai rendszer bérlésének indokával, ami szintén nem bizonyítható, egy megfoghatatlan dolog, hiszen ha ők azt mondják, hogy a három nap alatt kifejlesztett kis programjukat 2 milliárdért bérlik évente, akkor ezt megtehetik a hatályos jogszabályok értelmében, ami önmagában vérlázító, felháborító. Ezen 4500 milliárdos adózatlanul kiáramló összegből ha csak egytizedet képesek lennének valahogy itthon tartani, akkor nem kellene Széll Kálmán 2.0-ról beszélni, mint ahogy akkor sem, ha a Jobbik javaslata által a kormányváltáskor forintosították volna a devizahiteleket, vagy csak a végtörlesztést lehetővé tették volna, akkor is több száz milliárd forinttal lennénk beljebb az akkori kedvezőbb árfolyamoknak köszönhetően. Tehát összefoglalva: látható, hogy rengeteg lehetőség lenne, hogy más területekhez nyúljanak hozzá, ehhez képest önök gyakorlatilag minden ebben a rendszerben érintett magyar emberre kivetnek egy bár kis összegű, de mindenkit érintő adót. Véleményünk szerint elvi kérdésről van szó. Ha 50 fillérrel terhel ez minden magyar embert, az is nagy baj, hiszen lennének olyan területek, ahol a közteherviselésben részt nem vevő személyeket, szervezeteket lehetne olyan szinten terhelni, hogy a költségvetési egyensúly is helyreálljon.

(1.40)

Csak arra tudjuk biztatni önöket, hogy fontolják meg az elhangzottakat. Két év alatt sajnos ebből nem sikerült sokat magukévá tenniük, de reménykedünk abban, hogy a történelem azt fogja bebizonyítani, hogy ezen lépések megtétele nélkül nem lehet a kilábalást elérni. Abban pedig még erősebben reménykedem, hogy lesz, aki meg fogja lépni, és nem kell egy Jobbik-kormányzásig várni arra, hogy ezek valóban bekövetkezzenek.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu