ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Csak két gondolatot engedjenek meg. Egyrészt Simon Gábor képviselő úr hozzászólására válaszolva, az állam nem vonul ki a civil szervezetek támogatásából, viszont ez sem, ugyanúgy, ahogy a vita során többször, a fogyasztóvédelmi törvényben szabályozott terület. A helyzet az, az általános vitában is elmondtuk többször, hogy mivel mindannyiunkat, akár a fogadóóráinkon is sok fogyasztóvédelmi üggyel keresnek meg, minden ügyet a fogyasztóvédelmi törvényben nem lehet szabályozni, többek között a civil szervezetek költségvetési támogatását sem.

De egyébként a tisztelt Háznak nyugodtan elmondhatjuk, hogy egy olyan törvény záróvitájában és zárószavazásában veszünk részt, amelyet nagy konszenzussal tud elfogadni az Országgyűlés, amelynek sarokpontjaiban egyetértés volt, és amelyet, ha elfogadunk, akkor életszerűbb és rugalmasabb fogyasztóvédelmi szabályok léphetnek életbe.

Úgyhogy mindannyiuknak köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu