GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kis terjedelmű törvénytervezet, így került a Ház elé. Így került a Ház elé, és az általános vita is ennek jegyében folyt le, és úgy látom, a részletes vita is hasonlóképpen zajlik. Még az a csoda, hogy nem éjszaka, hajnali kettő óra körül, mert még az lenne a szép, ahogy más törvények kapcsán is ezt megteszik. A tegnap éjszakát, vagyis a ma hajnalt itt töltöttük államtitkár úrral úgy kettő óra magasságáig.
De nem ez a lényeg. A beltartalom: ennek a szakképzéssel kapcsolatos törvénynek a beltartalma alapjaiban rúgja szét mindazt, ami a korábbi időszakban volt, vagy próbálta szétrúgni mindazt, mint ami a korábbi időszakban volt, majd utána a képviselőtársaim ráébrednek arra, de hát azért ez még sincs így rendjén, ezért megpróbálnak mentegetőző, nem módosító javaslatokat, nem, mert az fogható, csak kinyilatkoztatásokat tenni, majd ezt követően pedig a végkifejlet kapcsán azzal fogunk szembesülni, hogy végül is az induló akaratukat fogják érvényre juttatni. Ez így nincs rendjén. Azért nincs rendjén, mert önök, most teljesen mindegy, hogy a tévé nyilvánossága előtt vagy bárhol másutt beszélnek mindig valamiről, és csinálnak mindig valami egészen mást.
A legsúlyosabb háttere ennek a dolognak az, hogy szinte kivétel nélkül mindenből, mindenhonnan forrásokat vonnak ki. A szakképzés, a szakképzés támogatása bizonyos értelemben a Munkaerő-piaci Alaphoz - ami most már nem Munkaerő-piaci Alap, hanem Nemzeti Foglalkoztatási Alap - kapcsolódik. Emlékeznek, amikor a nevet megváltoztatták, nemzetivé tették, akkor 30-50 milliárd forintot abból az alapból kivettek. Az 30-50 ezer millió forint. (Dr. Rétvári Bence tüsszent.) Kedves egészségére! Az igazságtartalma tehát megvan a történetnek. (Derültség.)
Azt szeretném tehát mondani, hogy ha így működik az élet, hogy ettől válik valami nemzetivé, hogy elvesznek forrásokat belőle, akkor nincs rendjén. Nem tudom, hogy ezért változtatták meg most a Nemzetgazdasági Minisztérium nevét Emberi Erőforrások Minisztériumára, vagyis a Nemzeti Erőforrás Minisztérium nevét (Ékes József: Belebonyolódtál! - Derültség.) Emberi Erőforrások Minisztériumává. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Inkább hagyjuk! - Derültség.) Igen, igen! Igen, Jóska, nyugodtan (Derültség.) azt lehet gondolni és mondani, hogy ezek a névváltozások hozhatnak mínusz tartalmakat, azt gondolom... (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Nem két perc?) Nem két perc, hanem hat perc. Azt gondolom, hogy önöknek meg azon kellene elgondolkodni, hogy az intézkedéseik mit hoznak a szakképzés számára.
Összegezve: azt szeretném mondani önöknek, hogy amikor szerintem felelőtlen módon úgy gondolkodnak, hogy a szakképzés rendszerén belül a források kivonása segíti a gyakorlati képzéshelyek erősítését, akkor nem jól gondolkodnak. Nem jól gondolkodnak, mert Kontur Pál képviselőtársam egyik oldalról azért panaszkodik és azért harcol, szerintem helyesen, hogy a gyakorlati képzés erősödjön, mert a munkaerőpiacon azok tudnak elhelyezkedni, akik ilyen tudással bírnak, igen, egyetértek vele, a másik oldalról meg ő maga az, aki megszavazza azt, hogy megfelezzék a gyakorlati képzésekre jutó források hátterét. Nincs rendjén a történet, nincs rendjén! Képviselőtársam, ha ön is komolyan gondolja azt, hogy a gyakorlati képzést erősíteni kell, akkor igen, mondtam már, kezdeményezzük akár együtt is.
(15.10)
De ha nem akarja velem, kezdeményezze egyedül azt, hogy a szakképzési hozzájárulásban a fejkvóta összege duplázódjon meg, emelkedjen újra 700-800 ezer forintos nagyságrendre, mint ahogy két évvel ezelőtt ez igaz volt, ne 440 ezer forintos fejkvótával akarjon dolgozni. És talán, ha ez működőképes lenne, akkor a motiváció is meglenne arra vonatkozóan, hogy azok a gyakorlati képzőhelyek, amelyeknek minél nagyobb szerepet kellene vállalni a gyakorlati képzésben, azok gyakorlatilag foglalkozzanak is a gyerekekkel, a fiatalokkal. Ma ők is alulmotiváltak e tekintetben, mint ahogy elhangzott már ma: 2 százaléka a gazdálkodó szervezeteknek az, aki közvetlen gyakorlati képzéssel foglalkozik. Nem jó! Nem jó, mert a piac azt igényli, hogy minél inkább az élő környezetből tudást szerzett gyerekek kerüljenek ki a szakképzés intézményrendszeréből. Igen, erősíteni kell a gyakorlati képzést, de nem úgy, hogy forrásokat veszünk ki belőle.
Nem megyek el más vizekre, ugyanezt csinálják mindenhol: az egészségügy, a közoktatás rendszerénél, a felsőoktatásban, sok minden egyéb más rendszernél. És megint azokat sújtják ezen keresztül is, akik halmozottan hátrányos helyzetben élik az életüket. Mert ha megnézik azt, hogy mely családokból kerülnek ki azok a gyerekek, akik alapvetően a szakképzés irányába mozdulnak, akkor azok elsődlegesen nem a tehetős családok körébe tartozóak. Ha pedig így van, ahogy mondom, hogy a szegényebb, nem tehetős családok körébe tartozó fiatalok azok, akik a szakképzésben elsődlegesen részt vesznek, akkor önöknek kezet kellene nyújtani, nem hátat fordítani. Akkor önöknek támogatni kellene, nem forrást kellene kivonni ebből a történetből.
És ha ezt megtennék, ezt a minimumalapot, hogy a forrásokat nem elvennék, hanem biztosítanák, akkor lehetne a szakképzés belső tartalmiságáról érdemben beszélni annak érdekében, hogy a magyar munkaerőpiacot, a mait meg a jövőbenit jól értelmesen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ki lehessen szolgálni.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés