PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Minekutána egyöntetűen megszavaztuk, hogy az ajánlás három pontjáról együtt szóljon a vita, engedjék meg, hogy én is ennek szellemében szóljak hozzá.

Elsőként szeretnék visszautalni arra, hogy a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja a törvénytervezet általános vitájában is határozottan kijelentette, és most is ezt szeretném hangsúlyozni, hogy a kiskorú sportolók védelmének és sportszakmai tevékenységének garanciális feltételei biztosításával egyetértünk, mind a felkészítés, mind a versenyeztetés során, és természetesen abban vagyunk érdekeltek, hogy ez minél teljesebb körben megvalósulhasson. Éppen ezért elmondtuk az általános vita során is, most pedig kapcsolódó indítványt nyújtottunk be annak érdekében, hogy ez ne olyan módon valósuljon meg, hogy a törvény látszólag szigorít, mert közben enyhít, nevezetesen abban a pontjában, az 1. §-ban, amelyben csak a 18. életévet még be nem töltött sportolóval kötött sportszerződésre vonatkozik a pont, hogy az csak a sportoló törvényes képviselőjének előzetes írásbeli beleegyezésével váljon érvényessé.

Ehhez némi magyarázatot kell fűzzek. Ez a pont helyes lenne, abban az esetben, hogyha az eredeti törvény nem úgy rendelkezne, a törvény 5. §-ának (4) bekezdése, hogy sportszerződés 14. életévét be nem töltött sportolóval nem köthető, s az ezzel ellentétes megállapodás semmis. Véleményünk szerint ennek mindenképpen érvényben kellene maradnia, és kapcsolódó módosító indítványunk is ezt célozza, hiszen ezt úgy módosítanánk, hogy ez a 4. pont, az 1. § 4. pontja úgy változna, hogy "Sportszerződés 14. életévet be nem töltött sportolóval nem köthető, az ezzel ellentétes megállapodás semmis. A 14. életévet betöltött, de a 18. életévet még be nem töltött sportolóval kötött sportszerződés csak a sportoló törvényes képviselőjének előzetes írásbeli beleegyezésével válik érvényessé."

(15.30)

Ezt azért tartjuk fontosnak, mert indokoltnak tartjuk a 14 év alatti sportolókra vonatkozó, jelenleg is hatályos, sportszerződést megtiltó rendelkezés fenntartását. Ezzel teljes körű védelem biztosítható a 14 év alatti korosztálynak, és a 14 éven aluli sportolók számára, összhangban a törvényjavaslat céljaival, ezzel teljes körű védelem biztosítható.

Egyébként a törvényjavaslat többi paragrafusával egyetértünk. Így tehát azokat a módosító indítványokat, amelyek a többi paragrafus enyhítésére, módosításra, megváltoztatására irányulnak, a Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja nem támogatja. Azt viszont kérjük a beterjesztőktől, kérjük a kormánytól, hogy ezt a törvényjavaslatot olyan módon módosítsa, hogy fogadja be kapcsolódó módosító indítványunkat, mindazoknak a 14 év alatti fiatal sportolóknak az érdekében, akikre a jelenlegi hatályos törvény is vonatkozik.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu