PÁL BÉLA (MSZP): Én is azt gondolom, hogy sem kormánypárti, sem ellenzéki oldalon nincsenek távol egymástól az elképzeléseink, és ezért aztán gyakran előfordul, hogy az érvelés is egy kétpercesen belül egymásnak ellentmondó tartalommal történik.
Hadd mondjak erre egy példát: Szilágyi képviselő úr is, aki a kereskedelmi ügynökök foglalkoztatása mellett érvel, a másik vonatkozásban pedig elmondja, hogy bizony-bizony vannak olyan kereskedelmi ügynökök is, akik nem megfelelően végzik a munkájukat. Ez így igaz természetesen. Mindez, hogy ez előfordulhat, és valószínű, hogy az én érvelésemből is ki lehetne venni ilyen kétoldalúságot sokszor, talán abból adódhat, hogy a sporttörvény az a törvény, amelyet a legtöbbször módosítottunk ez idáig, hiszen négyszer módosítottuk a sporttörvényt az átfogó módosítás óta.
Azt hiszem, hogy az ellenzéki képviselőknek abban igaza van, hogy akkor is, hogyha ennek a módosításnak az alapvető pontjaival egyetértünk, és ez igaz a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjára, azért azt elvárnánk a kormánytól, hogy legyen egy átfogó, alapos törvénymódosítás, mert az ilyen ad hoc módosítások, még ha jó szándékkal születnek is, mert ne zárjuk ki, hogy azzal születnek, azért számos pontatlanságot, tisztázatlanságot tartalmaznak.
Például ha ez így van az érvelésben, az ellenzék érvelésében és a kormánypárt érvelésében is, hogy a 18 évet be nem töltött sportolókat kívánjuk védeni, akkor bizony nekem is azt kell mondanom, hogy a 2. § például, ugyanúgy, ahogy az 1. §-sal kapcsolatban elmondtam, számos helyen pontosításra szorul, pont azért, hogy a félreértések elkerülhetők legyenek. Az alapszándékkal természetesen egyetértünk, akár azzal is, hogy ne kereskedelmi ügynök közvetítésével történjen, mint ahogy a módosítás alapszövege is tartalmazza. De látjuk más képviselőtársaink felszólalásából, hogy azért itt még más pontosítások is szükségesek ahhoz, hogy valóban a játékosok, a sportolók felkészítését szolgálhassa ez a törvénymódosító javaslat. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés