SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a lehetőséget. Nekem is vissza kell utalnom az általános vitára, hiszen egy elég parázs általános vitán vagyunk túl, aminek a kiindulópontja az volt, hogy az előterjesztő nem volt a teremben, és ezért tíz percet kellett rá várni, majd ezen felháborodva, utána az előterjesztő által egy személyeskedő, majdhogynem alpári stílusú vita folyt le. De most örömmel látom, hogy ugyan az akkori előterjesztő, Bánki Erik most sincs a teremben, de ketten is csatlakoztak hozzá, így Babák képviselő úr is sportszakemberként most már előterjesztőként itt van, és részt vesz a vitában. (Babák Mihály: Mit kell ezen csodálkozni?)

Nem ezzel szerettem volna kezdeni, de kezdem azzal, amit Pál Bála mondott. Én örülök neki, hogy benyújtották ezt a kapcsolódó módosítót, hiszen ezzel az 1. §-sal egyébként nem csak ez a gond. Az a gond, önök a részletes indoklásban is azt mondják, hogy: "Ez a rendelkezés a kiskorú amatőr sportolók fokozott érdekvédelmének biztosítása mellett lehetővé teszi azt is, hogy 14 év alatti amatőr versenyzőkkel és legfeljebb egyéves időtartamra szóló amatőr sportszerződést köthessenek, speciálisan kifejezetten az utánpótlás-neveléssel foglalkozó sportszervezetek, alapítványok és nonprofit gazdasági társasági formában működő sportiskolák. Az ilyen sportolók szerződéses jogviszonyának érvényességéhez ugyanakkor természetesen szintén törvényes képviselő kifejezett írásbeli hozzájárulása szükséges."

Hát, ez az egész, úgy, ahogy van, ebből is látszik, hogy mennyire összekapkodják ezeket a törvényjavaslatokat, nonszensz. Hiszen a magyar törvények pontosan kimondják, hogy a jog szerint a 14 éves kor alatti gyermek cselekvőképtelen. Tehát nem írhat alá szerződést. Tehát ez, amit önök ide leírtak, egyáltalán nem koherens a ma érvényes szabályokkal és törvényekkel, mert 14 év alatti gyermek ha aláír egy szerződést, az semmis, hiszen ő cselekvőképtelen. Mi történhet? Egyedül a szülőkkel írhatnának alá szerződéseket, de az ebből a törvényből nem derül ki. Tehát nagyon helyes egyébként az az észrevétel, hogy valóban, a 14-18 éves korosztályra legyen érvényes ez a paragrafus; a 14 év alattiakra pedig ez nem lehet érvényes, hiszen ezt a törvény tiltja ma Magyarországon.

Mi benyújtottunk egy módosító javaslatot; azt javasoljuk, hogy a 2. §-t, úgy, ahogy van, vegyék ki ebből a törvényből. A 2. § - csak azért, hogy mindenki értse - azt mondja ki, önök megtiltanák azt, hogy: "A 18. életévét be nem töltött amatőr sportoló sporttevékenységével, igazolásával, illetve átigazolásával kapcsolatos szerződések kereskedelmi ügynök közvetítésével nem köthetők, és az ezzel ellentétes megállapodás semmis." Önök arra hivatkoztak, hogy ezt azért kell, azért szeretnék betenni ebbe a törvénybe, mert nagyon sok visszaélés volt, hallhattunk itt példákat, hogy a játékosügynökök milyen módon próbálnak meg kitérni a megfelelő szabályok és törvények alól. És lehet, hogy ebben van is igazság; államtitkár úr említette egy szlovák menedzser példáját és hasonlókat. De akkor ennyi erővel...! A közlekedésben is vannak szabályok, és sajnos vannak olyan emberek, akik az 50-es táblánál 180-nal mennek - akkor most meg kell tiltani mindenkinek azt, hogy autót vezessen? Itt is vannak ilyen játékosügynökök, vannak olyan játékosügynökök, akik nem megfelelőképpen, nem etikusan cselekszenek; akkor nem el kell tiltani az összes játékosügynököt, hanem be kell tartatni azokkal is a szabályokat, akik nem etikusan cselekszenek. Hiszen azt is kifejezték, hogy azért kívánják ezt a 2. §-t beletenni, merthogy védeni óhajtják a fiatal sportolók érdekeit.

Ezzel egyetértünk, ezt támogatnánk maximálisan. Csakhogy ez a paragrafus éppen az ellenkezőjét fogja elérni! Hiszen inkább az kellene, hogy van egy szabályozott rendszer, amely szabályozott rendszerben egyébként a mai modern labdarúgásnak szerves része a játékosügynök, szerves része, mert kapcsolatokkal rendelkezik, mert segíti esetleg a sportolókat, segíti a fiatal sportolókat; s mivel ilyen szerves része, ezért nem kellene kivenni az egész rendszerből, mert éppen az ellenkezőjét fogja elérni ez a törvény. Azt fogja elérni, hogy azok a fiatalok, akik esetleg kimennének külföldre, éppen hogy védelem nélkül maradnak. Nem lesz kapcsolat, nem lesz, aki intézze az ügyeiket, nem lesz, aki odafigyeljen a dolgaikra.

És azt is elmondtuk, hogy nem tiltani kellene a fiatalokat, nem meggátolni kellene megpróbálni, hogy kimenjenek külföldre, hanem olyan helyzetet kellene teremteni ma Magyarországon, hogy ne akarjanak kimenni. Mert nézzük meg, hogy egy fiatalnak mi az érdeke: egy fiatalnak az az érdeke, hogy minél jobb körülmények között, minél több játéklehetőséggel, minél színvonalasabb bajnokságban szerepeljen, és minél színvonalasabb szakmai háttérrel. Ezek azok, amelyek a fiatalok fejlődését biztosítják.

S most hasonlítsuk már össze Magyarországot és Nyugat-Európát ebből a szempontból! Vegyük az elsőt, hogy minél jobb körülmények között. Valóban változóban vannak a körülmények Magyarországon, valóban egyre színvonalasabb lesz az a létesítménybázis, ahol az utánpótlásképzés folyik, valóban vannak most már akadémiák, ezeken az akadémiákon jobb körülmények között készülhetnek a fiatalok, mint mondjuk, tíz-tizenöt vagy húsz évvel ezelőtt. Ezt én aláírom. De hát ezeket a létesítményeket jelen pillanatban még mindig nem lehet összehasonlítani a nyugat-európai nagyobb kluboknak a létesítményeivel, de nem is csak a nagyobb klubokéval, hanem mehetünk lejjebb is. Azért ne hasonlítsuk már össze a felcsúti akadémiát, mondjuk, a Barcelona La Masia központjával! Hát a kettő ég és föld, óriási különbségek vannak köztük! Tehát létesítményekben valóban kezdünk javulni, de azért még nagyon messze vagyunk Nyugat-Európától.

Szemléletben is, teljes más szemléletben nevelkedhet egy fiatal, mondjuk, Nyugaton, mint Magyarországon. Elmondtam az általános vita során is, hogy Magyarországon sajnos eredménycentrikus utánpótlásképzés van. Ebben az eredménycentrikus utánpótlásképzésben az edzőknek fontos, hogy mondjuk, serdülő IV-ben bajnokok lesznek vagy nem lesznek bajnokok, pedig ez egy fiatal szempontjából abszolút nem számít, sőt meggyőződésem az is - és ezt szakemberek is alátámasztják -, hogy akár hátrányos is lehet a fiatalkori versenyeztetés. Hiszen stresszt okoz, hiszen azzal foglalkoznak, hogy ki a legjobb góllövő, ki a legjobb játékos, bajnokok leszünk vagy nem leszünk bajnokok. Lehet, hogy nekünk van igazunk, nem tudom, én nem vagyok edző; de az is lehet, hogy a Barcelonának, ahol 15 éves korig nincs versenyeztetés. 15 éves korig a Barcelona utánpótlásképzésénél játék van. Játék, játék, játék - mert ez az alapja. Játék van, egyéni képzések vannak és edzések vannak. Majd 15 éves kor után kezdik el a fiatalokat edzeni, így kikerülik azokat a stresszhelyzeteket. Ki kell menni ma Magyarországon egy utánpótlás-mérkőzésre: az edző stresszel, a szülők a pálya szélén ordibálnak és stresszelik a gyereket, és a gyerek nem élvezi a játékot. Ha az eredményt hasonlítom össze, és megnézem, milyen a Barcelona játéka vagy milyen a magyar NB I játéka, akkor lehet, hogy a Barcelonának van igaza.

Most akkor megint azt mondom: miért kellene megtiltani a gyereknek, hogy ha annyira tehetséges, és el akarná vinni, mondjuk, a Barcelona, ahova nem tud másképp odakerülni, csak kapcsolatok révén, amely kapcsolatokat a játékosügynök hozhat, miért tiltanánk meg neki, hogy kimenjen oda, és jó játékos legyen belőle, utána pedig a magyar válogatottat segítse?

A futball az játék, ezt fölismerték kint is. Ráadásul folyamatos játéklehetőség kell ezeknek a fiataloknak, nem az kell, hogy mondjuk, a kispadon üljenek. Aztán a kezdőcsapat összeállításánál, ezt is elmondtam az általános vita során, Magyarországon, ha valaki benne van a labdarúgásban, az pontosan tudja, hogy az utánpótláscsapatokban nem minden esetben azok a játékosok játszanak, akik a legtehetségesebbek, hanem azok, akiknek a szülei a legjobb viszonyt ápolják az edzővel.

(15.40)

Most nem akarok senkit meggyanúsítani, sajnos így van, nagyon sokszor így van. Így tehetségek kallódhatnak el, és utána jön az, azt is mondtam, hogy minél színvonalasabb bajnokság van. Most a magyar NB I-ről beszélek. A magyar NB I színvonala nagyon messze van a nyugat-európai másodvonaltól is. Akkor egy 16-18 éves gyereknek vagy 20 éves gyereknek, ha olyan tehetséges, vajon az NB I a legmegfelelőbb, vagy pedig az, ha Nyugat-Európában játszik?

De még ez is hagyján, mert ebben a színvonalban, amiben jelen pillanatban van a magyar NB I, a fiatal játékosok nem nagyon jutnak játéklehetőséghez. Ha megnézzük most a felcsúti akadémiát, mert mindig a felcsúti akadémiát emlegetik, akkor jelen pillanatban a Videoton első csapatába ebből a felcsúti akadémiából nem nagyon férnek oda a fiatal játékosok. Miért? Mert nevesincs külföldi idegenlégiósokkal van tele, ötödrangú idegenlégiósokkal.

Tehát ha Nyugat-Európát veszem, az elitfutballt veszem, akkor ötödrangú idegenlégiósok foglalják el azokat a helyeket, ahol magyar fiataloknak kellene játszaniuk. És a játékosügynökökkel itt van a legtöbb probléma, pontosan itt van a legtöbb probléma. Ezzel kell foglalkozni, itt kellene megvizsgálni a játékosügynökök szerepét. Nem abban, hogy esetleg tehetséges magyar fiatalokat ki tudnak-e közvetíteni külföldre, hanem abban van a legnagyobb probléma a játékosügynökökkel, hogy milyen játékosokat hoznak ide. Itt kellene megvizsgálni azt, hogy a játékosügynök, a vezető, az edző milyen kapcsolatban van, urambocsá!, esetleg milyen pénzügyi kapcsolatban van, azért, hogy az az ötödrangú külföldi játékos játsszon a magyar NB I-ben. Ezt kellene megnézni.

És utána a negyedik, amit mondtam: minél színvonalasabb szakmai háttér. Meg kell nézni az elmúlt 20 évet. Várom, ha valaki esetleg tud ilyet, ki volt az a világhírű magyar edző, akiért kapkodtak a külföldi, nyugati klubok, aki edzői sikereket ért el külföldön? Mert én nem tudok ilyenről. Ha nincsenek az elitben kiemelkedő edzők, kiemelkedő nyugat-európai edzők, akkor az utánpótlásban vajon vannak? Tudom, hogy a világ egyik legjobb csapatáról beszélek, de Eusebio az utánpótlásnak, a B csapatnak az edzője. Hogy lehet összehasonlítani ezeket a dolgokat?

Tehát én azt mondtam, és ezt is mondom, hogy azért rossz ez a 2. §, és azért szeretnénk, hogy kivegyék, mert külföldre egyébként egy normális nyugat-európai klubhoz csak olyan játékos mehet ki, aki tehetséges. Ott nem fog számítani az, hogy valaki az edzővel vagy bárkivel jóban van. Ha valaki viszont tehetséges, akkor is csak akkor tud kiszerződni külföldre, hogyha kapcsolatokkal rendelkezik, mert csak kapcsolatokkal lehet eljutni nagyobb klubokhoz. Ezeket a kapcsolatokat adják a játékosügynökök.

Hiába gondolja úgy egy szülő, hogy az ő fia tehetséges, hiába gondolja úgy, hogy esetleg megállná a helyét, ha nincs kapcsolata a különböző nagy klubokhoz. Tehát még egyszer mondom, nem azt kellene korlátozni, hogy a tehetséges fiatalok kimenjenek, bár tele lenne magyar tehetséges fiatalokkal Nyugat-Európa, bár ez lenne, de sajnos nem ez van. Azt kellene inkább korlátozni, azt kellene megnézni, hogy kiket hozunk be, és ez vajon mennyire hasznos a magyar labdarúgásnak.

Úgyhogy én arra kérem önöket, bár tudom, nem támogatták a módosító javaslatomat a bizottságban, fontolják meg még egyszer, hogy ez a 2. § tényleg arról szól-e, mint ami a célja az előterjesztőknek. Arról szól-e, hogy valóban a gyerekek érdekeit szolgálja az, hogyha ezt a 2. §-t önök bent hagyják?

Ha esetleg mégis úgy döntenének - és nincs itt Mile képviselőtársam, engedjék meg akkor, hogy beszéljek az ő módosítójáról -, hogy nem veszik ki ezt a 2. §-t, akkor Mile Lajos benyújtott ugyanehhez a 2. §-hoz egy módosító javaslatot. Ebben a módosító javaslatban az szerepel, hogy kizárólag úgy köthető szerződés játékosügynökkel, ha a szerződést a sportoló törvényes képviselője is aláírja. Akkor ez miért nem felel meg? Itt az történik, hogy akkor a 16-18 éves korosztálynál, ha valaki, egy játékosügynök akar hozni egy fiatalnak egy lehetőséget, akkor ebbe a szülőnek is bele kell egyezni, és csak így csinálhatják.

Miért nem jobb ez, ha a játékosügynök odamegy az egyesülethez nyíltan, őszintén, azt mondja: kérem, ezt a fiatalt ki szeretném vinni. - Beszélj a szülővel! - Azt mondja: ezt a fiatalt ki szeretném vinni. És utána, ha kimegy esetleg ez a fiatal próbajátékra, és ha szerencséje van, és tényleg olyan tehetséges, akkor egy nyugat-európai klubban eregethet tovább. Ez miért nem jó? Miért jobb az, hogy ezzel a 2. §-sal arra fogják egyébként rákényszeríteni a szülőket meg a játékosügynököket, hogy majd megint ilyen fal, hátsó megállapodásokat kötnek, mert azt nem tilthatják meg önök, hogy a játékosügynök kössön a szülővel egy szerződést. Majd a szülő megjelenik, és azt mondja: kérem, fogom a gyereket, és megyünk Angliába. Ki fogja megakadályozni?

Senki nem akadályozhatja meg, és majd hátul, kiskapuknál történnek azok a szerződések, amiket lehetne nyugodtan lehetne nyíltan, a közvélemény előtt vagy az egyesületekkel karöltve csinálni. Azt mondják önök is, hogy a feketegazdaságot és mindent meg kell szüntetni. Ez pont azt eredményezné, hogy a sportban megint ilyen különböző kiskapuk, szürke dolgok történjenek. Fehéren feketén meg lehetne ezt csinálni akkor, hogyha inkább betartatnánk a törvényeket, betartatnánk a szabályokat, és nem próbálnánk kivenni ebből a rendszerből azokat a játékosügynököket, akik egyébként, ha normálisan végzik a dolgukat, akkor hasznos tevékenységet folytathatnak. Ha nem normálisan, akkor egyetértek vele, hogy károsak, és ott, ahol kell, a törvény teljes szigorával kell fellépni ellenük.

Kérem önöket még egyszer, fontolják meg azt, hogy ezt a 2. §-t vegyék ki ebből a törvényből, vagy esetleg fogadják el Mile képviselő úr javaslatát, amivel legalább egy kicsit finomítja azt a helyzetet, amit önök létre akarnak hozni.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu