SZILÁGYI LÁSZLÓ, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ez az egészségügyi törvénycsomag újrakodifikálja azokat a munkaügyi szabályokat, amelyeket az elmúlt három vagy négy saláta ideöntött elénk, és mindenféle rendezetlen állapotban elfogadtatott a kormánytöbbséggel. Emlékszünk arra, hogy szinte minden alkalommal úgy jártunk, hogy a beterjesztéshez képest mindenféle módosítókkal szétbombázták a kormánypártiak is a salátatörvényeket, utána még bizottsági módosító lett, amit aztán koherenciazavarra hivatkozva az utolsó pillanatban vagy visszavontak, vagy még tovább turbóztak, ilyen körülmények között születtek tehát ezek a munkajogi szabályok. Ezt most legalábbis letisztázza ez a törvénytervezet, ez tagadhatatlan előnye.

Ugyanakkor hátborzongató egyben látni ezeket a szabályokat a munkajogi szabályokhoz képest, és különösen hátborzongató, mert egy törvénycsomagban látjuk ezeket a szabályokat a bérekre vonatkozó táblázatokkal. Ez azt jelenti - talán nem hangzik túl durvának -, hogy az egészségügyi dolgozó a legkiszolgáltatottabb dolgozó, a bérezésük pedig ilyen-amilyen, ennyit is ér egy dolgozó, akitől rengeteget elvárunk: bármikor mozgósíthatóvá tesszük őket, de nem fizetjük ki őket rendesen, bért nem fizetünk nekik. Meglehetősen álszent dolog - nyilván én még kezdő vagyok ezen a pályán, és eléggé bántja a fülemet -, hogy önként vállalt túlmunkát várunk el tőlük, még akkor is, hogyha egyébként nem lehetne megszervezni az egészségügyi ellátást. Tehát önként vállalt túlmunkát várunk el, ugyanakkor pedig a bérezésben nem nyúlunk eléggé a zsebünkbe, és nem tudjuk őket kifizetni.

Krónikus a szakemberhiány az ágazatban, egyre nehezebb megszervezni a napi ellátást, naponta sérül az ellátásbiztonság az egészségügyben. Miközben rengeteg a betöltetlen munkahely, méregdrágán munkahelyeket akarunk teremteni, egymilliót. Nyilvánvalóan sokkal olcsóbb lenne, hogyha az egészségügyben létező státusokat feltöltenénk, és ezzel végre az ellátásbiztonságot is biztosítanánk.

Ez a munkaügyi szabályozás felemeli a havi elrendelhető készenlétek számát, ugyanakkor nem akarják ezt rendkívüli munkának minősíteni a munka törvénykönyve szerinti szabályozások szerint. Fel akarják lazítani a napi elrendelhető maximált, 12 órás munkaidőt, méghozzá úgy, hogy figyelmen kívül hagyják ezt az önkéntességi lehetőséget, hiszen ez magasabb pótlékkal járna. Megsérti a pihenőidőt, hiszen minimálisan 11 órás időtartam - megszakítás nélkül - pihenőidő járna a munkaügyi szabályok szerint az egészségügyi dolgozóknak, ez rájuk ezentúl nem fog vonatkozni. A heti pihenőnapokat bármikor ki lehet ezután adni, tehát még az sem garantált, hogy az orvos vagy a szakdolgozó a családjával lehessen a hétvégén. Úgy módosítják a szabadnappal nem kompenzált pihenőnapi ügyeleti díj számítását, hogy az eddigihez képest csökken a díj nagysága, és befagyasztják az alapbérszintet az ügyeleti díj kiszámításakor, tehát még a béremelés előtti mértéket veszik alapul, és nem lehet látni, hogy meddig akarják fenntartani ezt az állapotot.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Tisztelt Ház! Biztosan önök is tudják, hogy mondjuk, Svájcban egy jól képzett ápoló több mint 1 millió forintot keres, Angliában 800-900 ezret, Németországban 400-800 ezret, Ausztriában 300-500 ezret, nálunk pedig 80-90 ezret. Nyilvánvalóan nem lehet cél, hogy egyik pillanatról a másikra elérjük a nyugat-európai bérszínvonalat, nem is gondolom fenntarthatónak azt a bérszínvonalat, amit mondjuk, Svájcban fenntartanak, ezzel együtt ez rendkívül megalázóan alacsony a mai magyar árak és életkörülmények között. Azt írja nekem egy főnővér: 22 év szolgálat után, diplomás ápolóként 1600 forint béremelést fogok kapni, 22 év szolgálat után, diplomás ápolóként 1600 forint béremelést - nyilván ezt már nettó összegre számolja a saját ismeretei szerint.

30 milliárd forintot szán a kormány béremelésre, ezzel 86 ezer fő, 17 ezer orvos és 67 ezer szakdolgozó bérét rendezi - 30 milliárd forint, miközben mondjuk, Bokros Lajos óta tudjuk, hogy 30 milliárdot bárhol lehet találni, a költségvetés bármelyik zugában -, és számoljuk ehhez hozzá, hogy az egykulcsos szja-val olyan 500 milliárd esik ki a költségvetésből, amit nem tudunk ilyesmire fordítani, a megfelelő színvonalú közszolgáltatásaink ellátására. Ez a 30 milliárd forint nagyjából az a nagyságrend, mintha összeadogatnánk a különböző stadionépítgetéseket, és ne beszéljünk arról, hogy a kormányfő kedvenc nagytőkése milyen kedvezményes hiteleket kap, és milyen közbeszerzéseket nyer el mindenféle versenyhelyzet kizárásával, ez is ez a nagyságrend nagyjából, és ilyen kontextusban érdemes vizsgálni ezt a 30 milliárd forintot.

Ez a 30 milliárd forint nem lesz elég, ennyivel nem tudjuk itthon tartani az orvosokat. Emlékeztetnék arra, mindannyian tudják, hogy tavaly naponta három orvos ment el az országból, és az imént hallottuk Gyenes alelnök úrtól, hogy ez a tendencia egyáltalán nem állt meg, sorban állnak azokért a bizonyos igazolásokért a Magyar Orvosi Kamaránál, és külföldön képzelik el ezután a pályafutásukat.

Egyszeri bérrendezésről van szó, amit persze nem akarok én elbagatellizálni, és nyilvánvalóan nagyon fontos, hogy legalább ez megtörténik, hiszen tíz éve nem volt semmiféle bérrendezés az egészségügyben, ugyanakkor nem lehet látni a perspektívát. Valamiféle életpályamodell kellene, ami alapján tervezni lehet egy pályafutást, hogy egy most orvosi pályára készülő tinédzser meg tudja legalább tervezni azt, hogy szakorvosként mennyit fog majd keresni, és hogyan tud egzisztenciát teremteni. Ez a bérszínvonal tovább nem tartható, és nyilvánvalóan a jövőbe való befektetés lenne, hogy az egészségügyi dolgozóinkat rendesen kifizetjük, és ezáltal egy stabil, jól működő egészségügyi rendszert teremtünk, ami később rengeteg egészséges embert és egészséges munkaerőt ad a társadalomnak.

Nem látjuk ennek a béremelésnek a fedezetét sem igazából. 15 milliárdot óhajtanak a chipsadóból beszedni - az időarányos számok azt mutatják, hogy nem feltétlenül fog ez így befolyni -, és 15 milliárdot várnak a kórházi átalakításból, az úgynevezett hatékonyságnövelésből. Jelentem: először ebbe bele kellene tenni, befektetni kellene sok pénzt annak érdekében, hogy a kórházi rendszer tényleg hatékony legyen, és csak középtávon várható ebből hatékonyságnövelés és költségvetés-csökkentés, amit aztán később valóban béremelésre lehet fordítani. Bizonytalannak látjuk tehát ezeket a forrásokat.

Nem tudjuk elfogadni azt, hogy az alapellátásban dolgozók teljesen kimaradnak ebből a béremelésből. A háziorvosok és a házi gyermekorvosok és alkalmazottaik nem fognak ebből részesülni, és hiába mondja a kormányzat, hogy tavaly egyhavi plusz kártyapénzjuttatást kaptak, az nyilvánvalóan nem pluszpénz, hanem a finanszírozási késedelmeknek a csökkentése. Tegyük hozzá, hogy a megnövekedett adó- és járulékterhek, a megnövekedett bürokrácia, a megnövekedett benzinár és a többi mind-mind sújtja a háziorvosokat mint kisvállalkozókat, és az állandóan változó tb-szabályok és gyógyszerfelírási szabályok miatt is egyre nehezebb helyzetben vannak.

Igazából a kórházak sem tudják, hogy miből gazdálkodják ki a minimálbér-emelést, a garantált bérminimumot és a bérkompenzációt. A mai napig vannak olyan kórházak, ahol ez problémás, és minden tartalékukat arra kell fordítaniuk, hogy ezeket az új szabályokat megpróbálják teljesíteni.

A salátatörvény egyébként rengeteg olyan szabályt tartalmaz, amely nyilván üdvözlendő, jogharmonizációs és átláthatóságot megkövetelő szabályok, ezeket természetesen támogatjuk.

(11.10)

Rengeteg olyan van, amit esetleg módosító indítvánnyal lehet korrigálni, hiszen itt aránytalan és igazságtalan büntető intézkedéseket tartalmaz a rosszul felírt gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök után. Itt a fokozatosság elvét nyilvánvalóan be kellene tartani.

A gyógyszerellátás és az orvostechnikai eszközök esetében itt rendeleti kormányzást fogunk megint csak látni, a két miniszter a gyógyászati ellátások körét és az árukhoz nyújtott támogatás alapját és mértékét közösen fogja meghatározni. Emiatt mi elég alaposan aggódtunk, itt a tegnapi felszólalásomban elmondtam, hogy a gyógyászatisegédeszköz-piacon egyre komolyabb anomáliák vannak, és tovább már nem csökkenthetők ezek a támogatások.

Gyorsan tegyük hozzá, hogy a parlament asztalán fekvő másik salátában szabályozzák azt, a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás s a többi törvényben, hogy gyakorlatilag eltörlik az egyes patikák által fizetett szolidaritási díjat. Ez nem más, mint a kis vidéki patikáknak való kegyelemdöfés. Kérem, ezt ne tegyék, mert ugyan nem ehhez a salátatörvényhez tartozik, de mindenképpen az egészségügy egyik pilléréről van szó, a biztonságos gyógyszerellátásról.

Az idő rövidsége miatt a katasztrófa-egészségügyi szolgáltatásról talán most nem beszélnék többet. Igazából nem látjuk, hogy mekkora időtartamra, milyen távolságra rendelhetők ki az egészségügyi dolgozók, és az orvos távolléte alatt ki fogja ellátni a saját betegeit, és semmiféle jogorvoslati lehetőséget nem kínál fel a törvénytervezet ezzel kapcsolatban, úgyhogy mi ezzel alapvetően nem értünk egyet.

Azzal sem értünk egyet, hogy a fogászati térítésmentesség korhatárát felemelik 60-ról 62 évre. Nagyon rossz állapotban van az emberek fogazata, és a szájüregi betegségek elterjedtsége is azt követelné, hogy minél gyakrabban tudjanak menni az emberek ingyenes szakorvosi ellátásra.

A kormány felhatalmazást kap az országos betegjogi intézményrendszer felállítására. Emlékeztetnék arra, hogy annak idején törvény szabályozta az Egészségbiztosítási Felügyelet működését és hatáskörét. Ezt 2010 közepén önök megszüntették, és azóta sem állt fel helyette más. Az ÁNTSZ valamiféle panaszeljárás keretében próbálja a betegek panaszait kezelni, ami nyilvánvalóan nem hasonlítható a régi lehetőségekhez.

Ugyanígy gyakorlatilag megszüntették a BEGYKA-t, és a jogvédőket, a betegjogi, ellátottjogi és gyerekjogi képviselőket az NRSZH felügyelete alá tették; ott meg is indult egyfajta spontán erózió, nagyon sok jogvédő elment, itt hagyta a pályát, mert olyan bizonytalanság övezi a munkájukat az elmúlt másfél évben, hogy azt ők nem tudták egzisztenciálisan elviselni. A mai napig nem alakult ki ehelyett az új rendszer, tehát a kormány legalább másfél éves késésben van. Lehet hogy tökéletlen volt az előző, és számos problémát vetett fel, de a betegek számára védelmet nyújtott az a betegjogi intézményrendszer. Most pedig nincsen semmi helyette, és most is csak valamiféle kormányrendeletre ad felhatalmazást ez a törvénytervezet. Ez így nyilvánvalóan elfogadhatatlan, tessék törvényt alkotni egy erős hatósági jogkörökkel rendelkező betegjogi felügyelet felállítására.

A szervezett érdekvédelem lehetőségét megadják a rezidenseknek, ez önmagában üdvözlendő, hiszen a rezidensek helyzete mindenképpen eléggé speciális a munkahelyükön, több szempontból is, és ezért egyáltalán nem baj, hogy ilyen lehetőségük lesz. Más kérdés, hogy kell-e ehhez törvényi felhatalmazás. Természetesen üdvözöljük a gyógyszerhamisítás elleni jogharmonizációt, és örülünk neki, hogy ez a fajta lehetőség adódik majd a magyar jogrendben is.

Talán van még pár percem arra, hogy a kormány elmúlt kétévi egészségügyi teljesítményével kapcsolatban mondjak néhány szót. Amikor az új miniszter úr tegnap letette az esküjét, mi rögtön kiadtunk egy közleményt, amelyben jó munkát kívántunk neki, és megmondtuk azt is, hogy itt bizony rengeteg tennivaló lenne, vissza kellene állítani az egészségügy pályáját a Semmelweis-terv által kijelölt útra, hiszen a sorozatos megszorítások és Széll Kálmán-tervek erről a pályáról letérítették, és egyáltalán nem a mentén a szakmai koncepció mentén haladnak a dolgok, ahogy azt annak idején a kormányváltáskor az egészségügyi kormányzat leírta. A Semmelweis-tervben semmiféle szó nem esett arról, hogy itt államosítások fognak bekövetkezni.

Elmondtuk többször is, hogy erre nincsen szükség, ez minden energiáját le fogja kötni az államapparátusnak, miközben olyan feladatokra nem jut sem idő, se energia, se pénz, amelyek alapvetőek lennének az egészségügyi rendszer fejlesztésében.

Miközben a kórházi vagyon és infrastruktúra körül folyik a jól látható veszekedés a kormányzat és az erős önkormányzatok között, és folyik ez az átadás-átvételi folyamat, ami korántsem olyan zökkenőmentes, mint ahogy a kormányzati propagandából látjuk, a háziorvosi rendszer egyre nagyobb bajban van, egyre idősebb az állomány, egyre kevésbé tudják a nyomorúságos kártyapénz-finanszírozásból kitermelni a működési költségeiket, és azt kell hogy mondjam, ez a családbarátnak mondott kormány a családorvosok és a gyermekorvosok és a védőnők ellen dolgozik ilyen szempontból. Mi azt gondoljuk, hogy minden szempontból az alapellátást kellett volna megerősíteni, és ezzel kellett volna kezdeni, el kellene vinni az ellátást minél inkább az emberek közelébe. Gondoljanak abba bele, hogy mondjuk, egy szatmári kistelepülésen vagy egy dél-hevesi kistelepülésen, vagy Baranyában egy roma népesség lakta kistelepülésen szinte alig van már háziorvosi ellátás, egyszer vagy kétszer jön ki a faluba valamilyen helyettesítő háziorvos, az nyilván felír egy beutalót, mondjuk, a laborba, azért be kell utazni a következő kisvárosba vagy éppen nagyvárosba a teljesen romló tömegközlekedési viszonyok mellett, másnap újra be kell utazni a laboreredményekért vagy a leletekért, és harmadnap vagy amikor a legközelebb jön a háziorvos, akkor kezdődhet a terápia, akkor fogja felállítani igazából a diagnózist, és könnyen lehet, hogy újra be kell utaznia egy szakorvoshoz, mert a háziorvosoknak nincsenek olyan kompetenciái, hogy bizonyos terápiákat elindíthassanak. Ez többszöri utazás, több nap kiesés munkából vagy többnapi gond, hogy hová tegyük addig a gyereket, rossz esetben cipeljük őt is magunkkal.

A gyerekorvosi ellátás még rosszabb bizonyos térségekben, egyre idősebb az állomány, egyre kevésbé tudnak szegények nyugdíjba menni, hiszen vállalkozóként dolgoznak már évek óta, és nagyon kevés nyugdíjalapot termeltek. Nem látjuk azt, hogy a praxisalap, aminek a létét mi üdvözöltük, tudná kezelni ezt a problémát, és elindult volna egyáltalán a rendszer.

Tehát a nagy kórház-államosítás minden energiáját leköti a kormányzatnak, és mi ehelyett biztosan másba fogtunk volna, és az alapellátás fejlesztésével kellett volna ezt az egészet kezdeni. És az alapellátásra ne úgy tekintsünk, hogy egy háziorvos és legfeljebb egy ápolónő, hanem ezt végre ki kellene szélesíteni, és elvinni a kis falvakba, a végekre rengeteg más ellátást. Egyrészt megelőző, szűrő intézkedéseket kellene indítani, másrészt a rehabilitációt is megoldani valahogy otthon. Ehhez szakembereknek kellene eljutni a végekre. Ugyanígy addiktológiai ellátás, mindenféle krónikus, ápolási és hospice-ellátás kellene a kistelepüléseken, mert nagyon-nagyon egyenlőtlen a javakhoz való hozzáférés ma Magyarországon, és azt gondolom, hogy a kormánynak ezek az intézkedései ezt az egyenlőtlenséget még csak növelik.

Összességében, tisztelt képviselőtársaim, vannak olyan apróbb részletszabályok ebben az egészségügyi salátában, amelyeket természetesen támogatni lehet és kell, ugyanakkor összességében, ha a munkaügyi szabályokat és a bérre vonatkozó szabályokat nézzük, egy olyan kép alakul ki, hogy az egészségügyi dolgozók a legkiszolgáltatottabbak és a legrosszabbul megfizetettek ebben az országban. Ezt ilyen módon nem lehet folytatni.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

(11.20)

Forrás: parlament.hu