TÖRŐ GÁBOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt tisztázzuk, hogy a törvényjavaslat a sporttörvényről szól, és nem Bánki Erikről, már csak azért is, mert ő nincs itt, tehát nem érdemes megszólíttatni.
Másodrészt nagyon pozitív hozzászólásnak tartom Pál Béla hozzászólását, mert a 2. §-sal kapcsolatban szinte együtt gondolkodunk, tehát egyetértünk a játékosügynökökkel kapcsolatban, és látszik, hogy Varga László is sokáig részt vett a sportbizottság munkájában, mert ő is hasonlóképpen gondolkodik.
A második törvényt úgy emlegette a harmadik törvénnyel, hogy ha a második törvényt meghagyjuk, akkor módosítsuk a harmadik törvényt. Összességében azt tudom mondani, ha mindhárom törvénymódosító javaslatot nem fogadjuk el, akkor okafogyottá válna a sporttörvény módosítása, gyakorlatilag kiherélnénk, erről szólnak a módosító indítványok, és éppen ezért azt fogjuk azt fogjuk javasolni a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a módosított törvényt fogadja el.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés