TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A 2. számú ajánlási ponthoz kívánok hozzászólni. Egyben köszönöm előttem szóló képviselőtársaimnak, hogy abba a helyzetbe hoztak, hogy a további eszmefuttatásokat nekem mellőznöm kell, bár lenne hozzá mondanivalóm.

A gazdasági bizottság ülésén az a furcsa helyzet állt elő, hogy létezik egy, a gazdasági bizottság elnöke által benyújtott javaslat korrekcióra, és létezik egy szocialista szakmai javaslat. A gazdasági bizottság ülésén világossá vált, hogy a javaslatunk teljes mértékben és mindenütt átvezetve kezeli a problémát, Rogán képviselőtársunk javaslata pedig bevallottan nem. Számunkra nem volt teljesen világos, mi az oka annak, hogy ha ez így van - márpedig visszakereshetően a jegyzőkönyv szerint is így van -, akkor vajon miért nem elfogadható az a javaslat, amellyel a szocialista képviselők segíteni akarták, hogy ennek a hányatott sorsú Magyar Nemzeti Bank-törvénynek a korrekciója megtörténjen.

Szeretném jelezni, képviselőtársaim, hogy e törvény gazdasági bizottság, majd a Ház asztalára kerülésének nem az az oka, merthogy feltétlenül muszáj volt ezeket a korrekciókat elvégezni az önök szándéka által, hanem azért, mert világossá vált a kormányzó többség számára, hogy a Magyar Nemzeti Bankkal kapcsolatos törvényt korrigálni kell. S ha megnézzük a 6. ajánlási pontot, amelyhez szintén szeretnék egy gondolatot hozzáfűzni, azt látjuk, hogy olyan típusú javaslatokat tettünk le, amelyek szellemében igyekeznek helyreütni azokat a hibákat, amiket a Magyar Nemzeti Bank-törvénnyel kapcsolatban önök vagy tudatosan, vagy kevésbé tudatosan elkövettek.

Így hát számomra érthetetlen a 2. ajánlási pont támogatásának a hiánya a kormányoldal részéről. Mi változatlanul szeretnénk ennek a szakmai megoldásnak a mentén érvelni a továbbiakban.

Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)

(13.10)

Forrás: parlament.hu