TUKACS ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Először is, tisztelt államtitkár úr, tolmácsolja az MSZP frakciójának üdvözletét Szócska Miklós államtitkár úrnak, egyben jelezze a véleményünket, hogy üdvösnek és kívánatosnak tartottuk volna, ha ennek a törvénynek a vitájánál jelen van a parlamentben. Nem kívánjuk ezt az első munkanapját töltő, egyébként az ágazatért felelős minisztertől, azért, mert belátóak vagyunk ebben a kérdésben, ugyanakkor el kellene gondolkodni azon, hogy mennyire veszi komolyan a tárca a saját maga által előterjesztett törvénytervezetet.

A második gondolatom az, hogy méltatlan körülmények között tárgyalunk, és ezt nem csak feltétlenül az ön jelenlétére értem, önt én ebben a tekintetben teljes tisztelettel köszöntöm itt a parlament ülésén. (Halász János: Én is téged!) Méltatlan körülmények között, mert egy salátába foglalt törvényhalmazt látunk magunk előtt, és önök - hasonlóan a tegnap éjszakai vitához - ennek a törvényjavaslatnak az általános vitáját valamikor az éjszakai órákra időzítették, nem tudom, hogy miféle okból, amikor négynapos ülést tart a parlament, tehát lenne bőségesen időnk ennek a törvényjavaslatnak a normális, tisztességes, napközbeni időben való tárgyalására.

A harmadik, amit említeni szeretnék a tartalmi kérdések előtt, az, hogy önök gyakorta hivatkoznak arra - mint ahogy itt most az államtitkár úr is -, hogy sorozatos egyeztetések történtek az érdek-képviseleti szervekkel. Én magam csodálkozva hallottam a Magyar Orvosi Kamara egyébként képviselő tisztségviselőjének a véleményét ezzel kapcsolatban az egészségügyi bizottság ülésén - a véleménye arra utalt, hogy ezek az egyeztetések finoman szólva sem voltak teljes körűek és mélyrehatóak.

A hozzászólásomban egyébként négy olyan területről szeretnék szólni, amely a tervezetben hangsúlyos, és amellyel kapcsolatban a véleményünk gyökeresen tér el az államtitkár úr, illetve a tárca álláspontjától. Ezek a kérdések a bérek, az államosított intézmények fenntartása, a betegjogok és a katasztrófára való kirendelés kérdései lesznek.

Hadd kezdjem először is a bérrendezés kérdésével, hiszen ebben a salátában a bérkompenzáció központi helyet foglal el, sőt, a bizottsági tárgyalásnál az államtitkár úr azt mondta, hogy talán ez az egyetlen kérdés, amiért ezt a törvénytervezetet érdemes idehozni, és a rácsatlakozó, egyébként szerteágazó javaslatsor körülbelül annyit tesz, mint hogy a háziasszony is szokott össze nem illő vendégeket hívni, hogy úgymond egy kosszal letudja ezt az egész kérdéskört. Én úgy gondolom, államtitkár úr, hogy ez a tervezet arra jó, hogy egy kosszal letudjanak olyan kérdéseket, amelyek egyébként önmagukban is nagyon fontosak lennének. Megért volna önálló napirendet a bérrendezés kérdése, megérne önálló napirendet az államosítás kérdése, megérne önálló napirendet a betegjogok kérdése, és még folytathatnám, de ha már így van, akkor így van, akkor ezt kell tárgyalnunk, ami előttünk fekszik.

Először is bérügyben szeretném rongálni azokat a feltételezéseket, amelyek Szócska államtitkár úr hősies teljesítményének tudták be az úgymond 30 milliárdos fejlesztési lehetőséget. Hozzáteszem, és nem csak a kukacoskodás kedvéért, hogy a 30 milliárd sem 30 milliárd, hiszen bruttó összegről van szó, ezért ennek egy része nyilván járulékok és személyi jövedelemadó formájában vissza fog folyni a költségvetésbe, ennek a 30 milliárdnak az emlegetése azért egy kicsit - hogy is mondjam - szofisztikáltabb megfogalmazást is megérdemelne. Ennek ellenére is azt kell állítanom, hogy ebben a költségvetési évben ennek a 30 milliárdos összegnek a megléte formálisan kérdéses - azért kérdéses, mert egy költségvetésbe betervezett bevételre mutat rá, hogy ez fog alapul szolgálni a bérrendezéshez. Annak az összegnek, amely a költségvetésben benne van, megvan a lekötött kiadási oldala is, ezért tehát biztonsággal állíthatjuk, hogy ez a rámutogatás erre az összegre nem egyéb, mint valamiféle formakeresés ahhoz, hogy tudjanak egy összeget mondani arra, hogy miért pont 30 milliárd; nevezetesen arról van szó, hogy a chipsadónak a 15 milliárdját nevezte meg egyik forrásként a kormány. Felelősséggel kell állítanunk, és gondolom, ezt a költségvetési bizottság ezzel foglalkozó tagjai is megerősíthetik, hogy ez a bevételi tétel kiadásokkal lefedett ebben a költségvetésben, átcsoportosításról pedig nem tudunk.

A másik forrás, úgymond a másik 15 milliárd pedig az intézmények átalakításának következményeként áll majd rendelkezésre, állítja a kormány, ez lesz a megtakarítás azokból a leépítésekből, amelyeket el fognak szenvedni ezek az intézmények, ez az összeg viszont egyelőre még nem létezik, legalábbis szabad szemmel nem látható a képviselők számára. A bérek ügyében azonban nem is ez a kritikám; bizonyára meg fogja találni a tárca a fedezetet, ha azt mondta, hogy lesz bérfejlesztés, és a parlament elé hozta ezt a tervezetet.

A valóságos kritika a bérrendezés belső arányainak szól részünkről, azoknak a belső arányoknak, amelyek nem találtak meg egy legalábbis megfelelő arányt az orvosok és a szakdolgozók között. Attól most csak részben tekintenék el, hogy kihagyják a szakmának jó néhány képviselőjét ebből a rendezésből, a háziorvosok és az asszisztenciájuk erről már beszélt, azt az aránytévesztést azonban, amely úgy szól, hogy mintegy 70 ezer szakdolgozó annyit ér, mint a bérrendezésben részesülő orvosok, a magam részéről és a társaim részéről nem tudom és nem tudjuk elfogadni.

Azt, gondolom, az államtitkár úr sem fogja vitatni, hogy az, hogy a szakdolgozók első kategóriájának sorában nulla bérrendezés szerepel, nem fog csábítóan hatni arra, hogy valaki erre a szakmára szánja a fejét. De gondolom, az sem vitatható, hogy ha valahol 1000-1700-2000 forintos nagyságrendű összegek szerepelnek, azok bruttó összegként nemhogy észrevehetetlenek lesznek az adott dolgozó számára, hanem, jelentem, az adóelképzeléseik kapcsán ezek a pénzek már el is fogytak. Ezek az emberek lényegében nem fognak bérrendezésben részesülni.

Én tehát azért kárhoztatom önöket, hogy ezeket a forrásokat úgy használták fel, hogy gyakorlatilag alig törődtek azokkal a fiatal, a szakmában kezdő szakdolgozókkal, akik szintén rászolgálnának a bérfejlesztésre, és a munkájuk legalább annyira fontos egy intézmény életében, mint az orvosoké, akik persze arányaiban egy sokkal nagyobb nagyságrendben részesülnek ebből az összegből. Úgy gondolom, hogy ez a gondolkodásmód, legyen bár egyeztetve bármely szakmai szervezettel is, rámutat arra, hogy mennyire feudális és mennyire rendies elven működik a magyar egészségügy, és hogyan ítéli meg a kormányzat az egyes dolgozói csoportjaikat.

Azt pedig gyakorta felejtik el, hogy bizony ez az úgymond beépülő pénz nem fogja alapját képezni a túlmunka díjazásának - ezt valahogy elfelejtették közölni az érintett dolgozókkal. Ezért tehát azt gondolom, hogy ez a bérfejlesztés minimálisan szólva féloldalas. Ha azt állítják, hogy ez egy első lépés, én teljes jóindulattal hiszem, és egyébként kívánom is a magyar egészségügynek, hogy ez valóban az első lépés legyen, amelyet lépések követnek, akkor lennék azonban igazán nyugodt, ha ebben a törvénytervezetben benne lenne ennek a lépéssorozatnak a mechanizmusa, hogy mikor, milyen forrásból, hogyan történik majd a további lépések sora, mert ha ez nincs benne, akkor a kormány erre vonatkozó ígéretei inkább tűnnek fedezet nélküli szólamoknak, mint valóságos szándéknak.

A második kérdés, amivel foglalkoznék, az államosítás és az államosított intézmények fenntartói jogainak gyakorlása. Államtitkár úr, én úgy látom, hogy indokolatlanul növelte meg az állami fenntartó szerepét ez a törvénytervezet, és úgy gondolom, hogy egyetlen kérdésre még mindig nem kaptunk választ: mi a szerepe és mi a haszna az államosításnak az egészségügyi intézmények életében, a fekvőbeteg-ellátó intézmények életében? Mi a valóságos haszon abból, hogy az állam fenntartóvá lépett elő, lesz-e minőség- és színvonaljavulás ebből? És ebben a tekintetben, úgy gondolom, a fenntartói jogoknak ilyen szilárd és erős rögzítése semmi másra nem utal, mint arra, hogy az állami fenntartó lehetőség szerint a legkisebb ellenállással fogja majd átalakítani ezeket az intézményeket kórházból valami mássá.

A betegjogok ügyében egy gondolatot szánnék annak, hogy úgy látom, a tervezetben szereplő elképzelés gyenge. Önök megszüntettek egy nagyon fontos intézményt, amely a betegjogok vitelében erős szerepet töltött be, és az egyébként is mindig kiszolgáltatott betegeket most nem hozzák jobb helyzetbe.

(10.30)

Végül azt érzem, hogy a katasztrófa eseteire és más esetekre vonatkozó kötelezettségek arra utalnak, hogy bizony attól tartanak, hogy lesznek intézmények, amelyek az orvosok és a szakdolgozók távozása után kerülhetnek nehéz helyzetbe, és nem tudják majd ellátni feladataikat. Ez a félelem fogalmazódik meg ebben a javaslatban, amikor kötelezettségeket írnak elő a dolgozóknak.

Elnök úr, köszönöm szépen a szót. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu