ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország a tudomány területén arra a pontra tudott eljutni ezzel a beruházással, amellyel a világfigyelem középpontjába tudja saját magát állítani. Szüksége is van az országnak erre, hisz számos olyan országgal közösen versenyeztünk, mint Svédország, Norvégia, Svájc, és tulajdonképpen ebben a versenyben 28 ország tett ajánlatot, és a végén Magyarország mellett döntött a döntéshozó, hogy Magyarországon valósulhat meg a világ egyik legnagyobb adatátviteli központja.

(10.40)

Ebben a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontja - MTA Wigner FK -, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával 50 milliárdos beruházás valósul meg Magyarországon. Ez egyrészt a tudomány számára, adatátviteli rendszerek számára és a legfejlettebb technológiák megvalósítására nyújt esélyt Magyarországon. A beruházásra a pénzt a kormány a 8,5 milliárd forintos Innovációs Alap idei forrásából különíti el, az összes többit pedig a döntéshozók fogják állni.

Szeretném kihangsúlyozni, hogy az adatátviteli központ részévé válik a Genf mellett működő részecskegyorsítónak. Mindannyian tudjuk, hogy a világ legnagyobb kutatási központja működik Genfben a föld alatt, ahol több kilométer hosszan a részecskegyorsítókkal próbálják az ősrobbanást feltárni, s ha ezeknek a tudományos eredményeknek legalább a 10 százaléka beigazolódik, akkor is óriási jelentőséggel fog bírni Magyarország adatátviteli központjának működése és rentabilitása.

Ahogy kihangsúlyoztam, Közép-Európa egyik legnagyobb infokommunikációs beruházása részeként 1100 négyzetméteres területen üzemelnek majd a csúcsteljesítményű informatikai infrastruktúrák. Külön ki kell hangsúlyozni, hogy nem egy helyre történik ennek a telepítése. A gépek üzemeltetésében egy 20-25 fős szakembergárda vesz részt, és ennek az egyik legfontosabb eleme, hogy a magyar adatátviteli rendszer és annak a kutatása, fejlesztése olyan tudást igényel az itt dolgozó szakemberektől, amely a világ számos országa számára hatalmas eredményeket fog tudni produkálni.

Külön kiemelendő, hogy mit nyer ezzel a programmal a magyar fizika. Elképzelhető, hogy a budapesti adatközpontban találják meg, dolgozzák fel a régóta keresett Higgs-bozon ütközései nyomait vagy a szuperszimmetrikus részecskéket. Az érdem természetesen a genfi CERN-é lesz majd, de Budapest szerepet vállal ebben az elvitathatatlan eredményben.

Azért is fontos, hogy költségvetés-módosítással tudjuk biztosítani ezt a forrást ahhoz, hogy január 1-jével életbe tudjon lépni az üzem megvalósítása és a teljes rendszer kialakítása, mert a magyar fél a pályázatában ezt vállalta. Ennek alapján 2015-re a hálózat végleges kialakítása is meg fog valósulni, és így a 4 millió könyv tartalmát 25 perc alatt tudja továbbítani. Tehát olyan teljesítményre képes rendszer fog kiépülni, amely a világ leggyorsabb adatátviteli rendszerét tartalmazza. Ezért kérem a parlamenti pártokat, a frakciókat, a parlamenti képviselőket, hogy ezt maximálisan támogassák. Ez a kérdéskör a költségvetési bizottságban is teljes támogatottságot élvezett.

Röviden ennyit szerettem volna elmondani. Legyünk büszkék arra, hogy Magyarország ezen a területen óriásit tudott előrelépni, ráadásul ezzel a tevékenységgel a világ figyelmét is fel fogja hívni arra a teljesítményre és arra a tudásra, amelyet a Tudományos Akadémia és a CERN maga dolgozott ki annak érdekében, hogy ennek a központja Magyarországon legyen. Úgy érzem, hogy az elmúlt időszak egyik legsikeresebb olyan nemzetközi pályázata és beruházása ez, amelynek Magyarország lesz a központja, és bízunk abban, hogy ezzel a tudással, ezzel a teljesítménnyel és ezzel a világszínvonalú beruházással Magyarország további érdemeket tud adni, biztosítani ahhoz, hogy a tudomány számára olyan rendszerhez kapcsolódjon, amely a világ számára jelen pillanatban még feltáratlan, de bízunk benne, hogy a genfi részecskegyorsító-rendszeren keresztül olyan információk első birtokosai tudunk lenni, amelyek a világ számára is hatalmas eredményeket tudnak megvalósítani.

Kérek minden parlamenti képviselőt, hogy a szavazásnál ezt mindenképpen támogassák. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu