BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Elfogadhatatlan számomra az ön válasza, de meggyőződésem szerint nemcsak számomra elképesztő ez a válasz, hanem minden olyan ember számára, akiket az önök által véghezvitt megszorítások érintenek. Adószakértők egyértelművé tették, így például Vámosi-Nagy Szabolcs is olyan irányba nyilatkozott, hogy a telefonadó kapcsán nem is lehet kérdés, hogy ez végeredményben a lakosságnál fog kikötni. Ezt támasztja alá az a meghatározás is, hogy az adó összege nem lehet több, mint magánszemély előfizető esetén 700 forint/hó/hívószám, nem magánszemély előfizető és a szolgáltatóhoz tartozó hívószám esetén pedig 2500/hó/hívószám.

A napnál is világosabb tehát, hogy a fogyasztókat fogja terhelni ez az új adó, a cégek pedig a behajtó szerepét fogják eljátszani ebben az esetben, hiszen nyilvánvaló, hogy a cég nem fogja átvállalni az ezzel kapcsolatos terheket. Így aztán kijelenthetjük, hogy egy újabb sarcról van szó a lakosságot érintően, egy újabb megszorítást vezettek be önök ezzel.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu