DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én nagyon tárgyszerűen a 24. ajánlási ponttal kezdeném, ahol Zsiga Marcell, a kisebbségi jog közismert szakértője a nemzetiségi törvénynek egy átfogó módosítását indítványozza, hiszen túl régi már ez a 2011. évi CLXXIX. törvény, nyilván szükséges egy átfogó módosítása.

Az történik, államtitkár úr, hogy önnek teljesen igaza van, valóban az a rend, és ez önmagában nem is lenne probléma, hogy az első helyen kijelölt bizottság megtárgyalja a módosító javaslatokat; valóban, hogyha az a módosító javaslat házszabályszerű, belevág az adott törvényjavaslat spektrumába. Most úgy szabja át a nemzetiségi jogot egy adott területen Zsiga Marcell, de említhetem azt a példát is, amit Szilágyi képviselőtársam az előbb elmondott a honosítás intézményével kapcsolatban, hogy az illetékes bizottság, a kisebbségi bizottság ezt nem látja.

Még jó néhány ilyen módosító javaslat van, államtitkár úr, amit, miután önök kicselezik a Házszabályt is, kicselezik az állampolgári részvételről szóló, önök által is megszavazott törvényt, és kicselezik egyáltalán a parlamentáris eljárást, úgy tolnak ide, hogy sem hatástanulmány nem történik, sem közigazgatási egyeztetés nem történik, sem az érintett csoportok meghallgatása nem történik, és leginkább úgy alkotnak folyamatosan törvényeket, hogy az érintett szakbizottságokat - ebben az esetben az emberi jogi bizottság, az önkormányzati bizottság, de említhetem a nemzeti összetartozás bizottságát, vagy éppen a nemzetbiztonsági bizottságot is - önök sorban, sokadjára is megkerülik. Így lehet az éj leple alatt sunyi módosító javaslatokkal alapvető életviszonyokat az önök és az önök oligarcháinak kénye-kedve szerint megváltoztatni. Erről van szó. (Dr. Répássy Róbert: A nemzetiségi törvény hogy jön ide az oligarchákhoz?)

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az LMP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu