KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, elsősorban önökhöz szeretnék szólni, és azzal szeretném kezdeni, hogy önöknek tulajdonképpen igazuk van. Korábban nem értettem, hogy miért nem elég önöknek a Nyerges-Simicska-médiabirodalom, hogy miért nem elég önöknek az, hogy a hírigazgatóból oktrojáltak hírszerkesztőt a TV2-höz, hogy Nyerges Zsolt az RTL felügyelőbizottságának a tagja, nem értettem, miért mondják azt, hogy a Klubrádiónak üldözési mániája van, miközben úgy tűnt, hogy önöknek van Klubrádió-üldözési mániájuk. Nem értettem, hogy miért félnek egy néhány százezres hallgatottságú rádiótól, amelynek a hallgatói nyilvánvalóan egyébként sem szavaznának önökre, hogy miért félnek önök a Bolgár György műsorába betelefonáló hallgatóktól, és miért mennek házhoz a pofonért, hogy egy olyan törvényt fogadjanak el, amivel meghekkel egy bírósági, egy jogerős és valószínűleg néhány hónapon belül jogerőre emelkedő bírósági döntést; egészen biztosan számíthatnak arra, hogy az Alkotmánybíróság egyedi jogsérelem alapján ezt a törvényt meg fogja semmisíteni.

Szeretném jelezni azt, hogy a zárószavazás előtt benyújtott kormánypárti módosító indítványok alapvetően jó irányban indulnak el, de továbbra is azt kell látni, például az L. Simon László képviselőtársam által benyújtott csomagban továbbra is szerepel, hogy közösségi médiaszolgáltatást csak külön az e célból kezdeményezett eljárás alapján köthet a Médiatanács, tehát tulajdonképpen ott vagyunk, ahol Szabó Csaba képviselőtársam, aki eddig is nagyon aktív volt a média területén, az ő módosító indítványa alapján kirobbant a botrány, hogy a Klubrádió, ha egyáltalán kap frekvenciát, akkor biztosan nem kap közösségi frekvenciát. Szóval, nem értettem, hogy mire ez az egész, hiszen önök tulajdonképpen egy olyan rádióval kapcsolatos eljárást tesznek nemzetközi botránnyá, ami nyilvánvalóan nem fogja megrengetni az önök kétharmadát.

(9.40)

Én már attól féltem, hogy önöknek tényleg az agyukra ment a kétharmad, már nem tudnak politikus módjára gondolkodni, és ezért próbálnak szövevényes módosító indítványok módosító indítványaival tulajdonképpen nekimenni a Klubrádiónak.

De hogy mondjak egy másik példát, mert nem csak a Klubrádióról van szó, van egy "lex Diórádió" is ebben, hiszen ez a javaslat, amiről most szavazni fogunk, megváltoztatja az összeférhetetlenségi szabályokat, kifejezetten azért, hogy a pálosvörösmarti fideszes kötődésű polgármester fia által indított pályázat a Dió rádió frekvenciára ne legyen érvénytelen. (Folyamatos zaj.)

De mégis igazuk van önöknek, hiszen rá kellett jönnöm, hogy az önök politikai túlélésének egyetlen esélye, hogy a legkisebb rést sem hagyják a pajzson, hogy olyan mértékben kontrollálják a nyilvánosságot, hogy legyen bármi esélyük arra, hogy a magyar választópolgárok millióinak ne tűnjön fel az, hogy önök katasztrofálisan kormányoznak; ne tűnjön fel az, hogy Magyarország sereghajtó a gazdasági növekedés, pontosabban most már visszaesés területén; ne tűnjön fel nekik az, hogy minden héten megnyer a Közgép egy milliárdos közbeszerzést. Önöknek tehát a maguk szempontjából igazuk van.

Más szempontból - és engedjék meg, hogy ezt a szempontot az LMP frakciója fontosabbnak tartsa, mint az önök szempontját - ez vérlázító, ami történik. Hogy olyan képviselőkkel nyújtatnak be javaslatokat, amelyek nyilvánvalóan a Médiatanácsból érkeznek, hiszen a Médiatanács munkatársa most is ott ül velem szemben (A páholy felé mutat. - Soltész Miklós: Ne mutogassál!), közben a bizottsági ülésen levelezik a módosító indítványokat benyújtó fideszes képviselőkkel, akik nem tudnak válaszolni azokra a kérdésekre, amelyeket felteszünk nekik az indítványokkal kapcsolatosan.

Szabó Csaba képviselőtársam azzal utasította el a sajtó kérdését a Klubrádióval kapcsolatos módosító indítványa kapcsán, hogy ő egy olyan településen lakik, ahol nem is lehet fogni a Klubrádiót. (Moraj és közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból.) Én azt gondolom, hogy a Médiatanácsnak végre kellene hajtani a törvényeket, és nem neki kellene írni a törvényeket.

De ha mégis belefolynak a jogalkotásba, mint ahogy legutóbb a Fidesz frakcióülésén Navracsics Tibor igazságügy-minisztert (Nyakó István: Botrány! Nem halljuk az előadót!) úgymond nyomta le Szalai Annamária, a Médiatanács alkotmányba való beemelésével kapcsolatos vitán, ha már egyszer (Az elnök csenget.) belefolynak a jogszabályalkotásba is, akkor legalább fogadják el, hogy az önök által alkotott jogszabályok alapján a bíróságok máshogy is dönthetnek, mint ahogy Szalai Annamária szeretné.

Az, hogy önök folyamatban lévő bírósági ügyeket hekkelnek meg törvényalkotással, azt gondolom, elfogadhatatlan, és teljesen mindegy, hogy szeretik-e önök a Klubrádiót vagy sem, ha önök szeretik a jogállamot és a sajtószabadságot, nem szavazhatnak igennel erre a javaslatra.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az LMP padsoraiból. - Közbeszólások ugyanonnan: Így van!)

Forrás: parlament.hu