DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Megfogadtam pedig, hogy az előre bejelentett felszólalásomig nem fogok kétperces gombot nyomni, de idáig bírtam. Idáig tartott a türelmem, ami nagyon hamar elfogyott, amikor itt a jogos védelem meg a büntethetőségi korhatár került szóba.

Annál inkább kompetensnek érzem magam, hiszen tavaly mindkét tárgyban Szilágyi György képviselőtársmmal javaslatot nyújtottunk be. Ez a két javaslat, az önök megfogalmazásában beadott ezen két javaslat tökéletesen jellemzi a Fidesz hozzáállását nemcsak a büntetőpolitikához, hanem általában a politikához meg a jogalkotáshoz. Próbáljunk egy nagyot szeretkezni, meg maradjunk is szűzek. A kettő együtt nagyon ritkán szokott sikerülni, ha pedig a szeretkezés pártján állunk, akkor csináljuk rendesen, ha meg szüzek akarunk maradni, akkor maradjunk önmegtartóztatók. De egyszerre két úrnak szolgálni nem lehet, egyszerre két kapura játszani nem lehet. El kell dönteni, hogy önök mit akarnak.

Meg kell védeni a tisztességes embereket, és teljesen világos, hogy a büntethetőségi korhatárt le kell szállítani a 12. életévre. Most nem megyek bele a mélységeibe, azt majd az előre bejelentett felszólalásomban, de jogos védelemnél elfogadhatatlan az, hogy kiemelnek bizonyos esetköröket.

(17.10)

Mi történik akkor, hogyha az önök által privilegizáltan kiemelt esetekben, nem olyan helyen, nem olyan időpontban, nem olyan létszámmal, nem olyan eszközzel, nem olyan felszereltséggel fognak támadni az elkövetők? Akkor mi történik? Akkor majd megint maradunk a szükségességnél meg az arányosságnál?

Minden esetkörben teljeskörűen meg kell nyitni a kaput arra az esetre, hogy innentől kezdve a támadó fél viselje a támadásának valamennyi kockázatát. Az esetek egészen elenyésző részében kell attól tartani, hogy a megtámadott fél valamifajta vérszomjtól vezérelve majd olyan mértékben túllépi a jogos védelem kereteit, amely esetleg az elkövetőre nézve aránytalan sérelemmel jár. De eleve itt a szükségesség meg az arányosság megfogalmazásainak ki kell kerülni.

Az pedig, hogy a 12. életévnél, mondjuk, miért csak az élet meg a személy elleni bűncselekményeket emelik ki... - miért, a vagyon elleni bűncselekményekkel mi a helyzet? Vagy egyébként miért kell egyáltalán esetköröket meghatározni? Mind a két esetben teljes körűvé kell tenni a szabályozást; mindenkire vonatkozzon, minden 12. életévét betöltöttre, és a jogos védelmet is nyissuk meg (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) korlátok nélkül, különben nem csinálunk semmit, csak maszatolás az egész.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu