DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Megígérem, hogy kellően finom leszek, és a jobbik modoromat veszem elő.

Csak hogy helyre tegyem, mert lehet hogy az előbb kicsit túlbonyolítottam az okfejtésemet: valóban arról volt szó, hogy a kormánypártok egy részének álságosságára vagy álláspontjának ellentmondásosságára próbáltam felhívni a figyelmet, és jobb híján a közlekedésbiztonsági példa jutott eszembe, hogy a közlekedés biztonsága terén a súlyosabb büntetési tételeknek, még akkor is, ha ezek bírság jellegűek, vagyoni szankciók jellegűek, elrettentő hatást, visszatartó hatást tulajdonítanak, ellenben nagyságrendekkel súlyosabb ügyekben pedig nem gondolják úgy, hogy a halálbüntetés visszatartaná az elkövetőket. Ha más nem, akkor azért a generális prevenció működne, mert lehet hogy olyan állapotú elkövetők, akik képesek bestiálisan lemészárolni embertársaikat, már semmivel nem javíthatók, és esetleg csak csekélyebb mértékben rettenti el, hogy akár halálbüntetést is kaphat a tettéért, de valóban Staudt Gábor képviselőtársam rávilágított arra a gyakorlatban nagyon gyakran előforduló esetre, hogy ritkán ítélnek valakit egy ember megöléséért - hacsak nem többminősítéses az emberölés - rögtön életfogytiglanra vagy tényleges életfogytiglanra, tehát még egyszer esélyt kap arra, hogy visszajöjjön a társadalomba. És ezek az elkövetők az esetek nagy többségében ismét kioltják legalább egy ember életét.

Emlékezzünk csak a százhalombattai rémre! Ez az embernek látszó azonosítatlan tárgy, nevezzük csak biológiai képződménynek, aki több fiatal nő életét elvette, már most fenyegetőzik a fegyházban, hogy ha kijön, akkor galádabbnál galádabb bűncselekményeket kíván elkövetni. Vagy emlékezzünk Magda Marinkóra, aki elmondta, hogy majd az ítéletet kiszabó bírónak egy kilenc milliméterest fog válaszolni, mert ő nem hajlandó beszélni, és halállistát készített a fegyházban. Hány embernek kell ahhoz meghalni, hogy az elkövetőt végleg kiiktassuk?!

És azt sem fogadom el, hogy az életre ítélés ilyen értelemben, az életfogytiglanra ítélés súlyosabb, mint a halálbüntetés kiszabása. Lehet hogy már rá nem lehet hatni, őt fizikailag kell megsemmisíteni, ki kell iktatni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), de ha a szomszédja azt látja, hogy úgy jár, mint a nadrág, tehát kötélen szárad, akkor a szomszéd meg fogja gondolni, hogy elkövessen-e még egyszer olyan bűncselekményt.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu