DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm. Tisztelt Ház! Először is megmondom őszintén, hogy engem nagyon sért ez a színesfém kifejezés. Úgy gondolom, hogy esetleg más kisebbséget is sérthet, ezért javaslom, hogy találjunk ki mást, kifejezetten rasszista megközelítésnek vélem a színesfém kifejezést, úgyhogy ezen sürgősen változtatni kell, mert én nem tűrhetem, hogy bármelyik kisebbség esetleg emiatt rosszul érezze magát.
Na de komolyra fordítva a szót, Schiffer képviselőtársam, ettől sokkal többet is kinézek önből, és inkább úgy tekintem ezt a félresikerült kétszer kétpercesét, hogy esetleg már fárad vagy mindenkinek van rossz napja, nem minden napért érdemes egyformán felkelni, és hozzáfogni a napi teendőkhöz. Ön ebbe a hibába esett. Előfordul bármelyikünkkel is, meg egyébként a keresztényi megbocsátás: megbocsátok önnek, még ez egyszer, utoljára, de az, hogy a nemzeti jelképeket nem lehet megvédeni, az valami egészen elképesztő!
És csak azért kezdtem el egy kicsit cinikusabbra fogni a figurát, mert nagyon veszélyes vizekre kezdünk tévedni, ugyanis az egyik legalapvetőbb erkölcsi problémához, a kettős mérce kérdéséhez jutunk el: nevezetesen nekünk különböző ultraliberális érvelés alapján el kell tűrni azt, hogy akár elégetik vagy egyéb módon meggyalázzák nemzeti jelképeinket, legyen az a címer, a zászló vagy a Szent Korona, és ez belefér a szabad véleménynyilvánításba, megjegyezem, hogy akkor nagyon sok bűncselekményt bele lehetne vonni a szabad véleménynyilvánításba meg egyfajta eltorzítottan értelmezett önmegvalósítás formájába. Nyilvánvalóan nem fér bele. Nem fér bele más ország más vallási felekezet jelképeinek meggyalázása, de nem fér bele természetesen a magyar nemzeti jelképek meggyalázása. Nemcsak jogunk, hanem legelemibb kötelezettségünk, erkölcsi, jogi és politikai kötelezettségünk megvédeni a jelképeinket, ha kell, a büntetőjog eszközeivel is.
Másrészt remélem, hogy ha ön annyira élharcosa a kettős mércének, akkor ön ugyanolyan büntetés kiszabását tartja arányosnak azzal szemben, aki egy Horthy-szobrot, egy közterületi műalkotást meggyaláz azzal, hogy vörös festékkel leönti, mint aki egy másfajta emlékműre helyez el oda nem illő feliratokat, mert az nem megy, hogy az egyik előzetes letartóztatásban van, a másikat meg meg sem kérdezte a rendőrség.
Ez így nem fog menni, és ha valami, akkor ez fogja kirobbantani azt a feszültséget, amely régóta a mélyben rejtőzik. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Jó lenne, ha elkerülnénk azt a történelmi alapigazságot, amely szerint aki nem tanul (Az elnök ismét csenget.) a történelemből, kénytelen lesz még egyszer átélni.
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés