DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ehhez kapcsolódóan, mintegy Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársamat megerősítve, az az elkövetői kör, akit Boldog képviselő úr is emlegetett, volt a Csemegi-kódex rendszerében a megrögzött bűntettesek köre. Egyrészt rendszeresen követték el, rákaptak ennek az ízére, mint a róka a tyúkok elhordására, életvitelszerűen ebből élnek, nem akarnak megváltozni, és valóban nem a dolgok forgalmi értékét kell nézni, hanem egyrészt ezeket az előbb felsorolt körülményeket, másrészt azokat, hogy milyen kárt, milyen bosszúságot okoznak a megkárosítottaknak, a sértetteknek, akik sokszor az utolsó forintjaikon is tartják akár a tyúkokat, akár egyéb jószágokat, ezeket az utolsó forintjaikat veszik el ezektől az idős emberektől, és ez nemegyszer súlyos, életellenes bűncselekménybe is átcsaphat.
De az is igaz, hogy egy féléves, fogház fokozatban letöltött szabadságvesztés büntetéssel ez nincsen letudva, hiszen Matiz nagypapa óta tudjuk, hogy akár három évet is a vécén leülnek, nemhogy fél évet. Egy fél év tulajdonképpen, azt lehet mondani, hogy kipihenik a fáradalmakat odabenn, aztán jönnek, ahogy a borsodi cigányvajda mondta, mint a terminátorok, kiképezve, frissülve szellemileg, lelkileg, nagyon komoly fizikai erővel, a jófajta magyar börtönkoszton felhizlalva, és újult erővel folytatják majd az egyre súlyosabb bűncselekmények elkövetését. Épp ezért kell őket befogni munkára szigorított dologház keretében. Lehet, hogy ez most viccesnek tűnik, és a mostani büntetési rendszerhez képest kicsit rendszeridegennek, de eleink akár jogalkotóként, akár jogászként nem voltak buta emberek, nagyon jól tudták, hogy ezt az elkövetői kört hogyan lehet visszavezetni, és valószínűleg ezt az elkövetői kört száz évvel ezelőtt is hasonló vagy 120, 130 évvel ezelőtt is hasonló tulajdonságok jellemezték. Épp ezért lenne fontos a munka nevelő hatása, mert jól tudjuk, hogy ez az elkövetői kör úgy irtózik a munkától az esetek nagy többségében, mint gorilla a víztől, épp ezért kellene rászoktatni őket. (Derültség a Jobbik soraiból.)
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés