DR. DOROSZ DÁVID (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előző felszólalás ihletett arra, hogy hozzászóljak. Nagyon nagy mértékben egyetértek képviselőtársammal abban, hogy a súlyos, kifejezetten életellenes, illetve testi épséget veszélyeztető bűncselekményeknél nincs mese, nincs mese ezeknél a bűncselekményeknél, nagyon kemény, súlyos büntetéseket kell kiszabni. Éppen ezért kérem önt, hogy ön, illetve a frakciója is támogassa azt a módosító javaslatunkat, amelynél az ilyen kifejezetten súlyos, minősített esetet elkövető emberöléseknél, mint például, ha valaki élve felgyújtja az áldozatát, vagy 14 év alatti kisgyermeket gyilkol meg, minimum 20 éves börtönbüntetést kelljen kiszabni, ne lehessen ennél kevesebb börtönbüntetést kiszabni.
Szeretném azonban elég hangsúlyosan leszögezni azt, hogy a végrehajtó hatalomnak, a kormánynak nem feladata és nem lehetséges, hogy egy az egyben ügyek mentén bírálja, kritikát, nyomásgyakorlást fogalmazzon meg a másik hatalmi ággal, azaz a bíróságokkal szemben. Nekünk itt jogalkotóként kell olyan szabályokat hoznunk, amelyeket a bíróságok a lehető legjobban végre tudnak hajtani, azonban amikor a megfelelő hatályos szabályok alapján járnak el, és hoznak döntéseket, nem gondolom, hogy a kormány akármelyik tagjának is az lenne a feladata, hogy felháborodott levelekkel, illetve különböző mondatokkal, magánemberként elmondott mondatokkal a másik hatalmi ág belügyeibe avatkozzon be.
Köszönöm szépen. (Dr. Schiffer András tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés