DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Türelmesen hallgatva itt a vita szakaszait, örömmel jelenthetem, hogy a Jobbik parlamenti frakciója nagyszámú módosító javaslatot nyújtott be, ezen dolgoztunk egész nap. Bízunk benne, hogy sok tekintetben nyitott kapukat döngetünk, ahol meg nem nyílnak ezek a kapuk, akkor addig döngetjük, amíg ki nem nyílnak.
Most éppen Schiffer András képviselőtársam azon felszólalására reagálnék, amely arra irányult, hogy a véleménynyilvánítási szabadságot korlátozó egyes büntetőjogi tényállások határai hol húzódjanak. Mi több tekintetben azért egyetértünk, tehát abban például, hogy az egyes múltbeli történelmi események megítélésének kérdését semmiképpen nem szabad, nem helyes - és nem összeegyeztethető megítélésünk szerint a nemzetközi egyezményekkel - büntetőjogi rendelkezésekkel sújtani, ezért javasoljuk majd a javaslat 333. §-ának hatályon kívül helyezését, kiemelését a rendszerből, a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása körét. Hiszen ez a múltnak a feltáró, tisztázó vitáit egyszerűen lezárja, kizárja ebből az értelmes párbeszédet, és marad a címkézés, mint a jól bevált politikai csatározási forma, és lehetetlenné teszi a történészek munkáját.
Viszont a másik, a nemzeti jelkép megsértése témát más kategóriába esőnek érezzük, ugyanis itt nem egy múltbeli történelmi esemény másként magyarázásáról van szó vagy éppenséggel a vélemények megosztásáról van szó, hanem arról, hogy vannak olyan legkisebb közös többszöröseink, legalábbis mi úgy gondoljuk, úgy véljük, hogy a magyar nemzethez tartozó emberek vagy a Magyarország területén élő emberek részéről egyfajta hűség, egyfajta lojalitás jár nemzeti jelképeinkkel szemben. Lehet nem szeretni a nemzeti jelképeinket, lehet őket nem hordani, lehet emiatt véleményt kifejezni, hogy az nem helyes, hogy mindenütt lobog a zászló - bár hála istennek, elég sok helyen lobog, csak még mindig nem elég sok helyen, menjünk el Svájcba vagy más országba -, de mindenképpen büntetni kell az ilyen típusú gyalázkodó magatartásokat, és önállóan a Szent Koronát is ideemelve. A javaslatban ezt még hiányoljuk, de bízunk benne, hogy a módosítónkat is elfogadják.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés